Lisztes megmondja a tutit

Jégkorszak 4 - Lisztes megmondja a tutit

2013. március 11. 09:47 - lisztes

-Korábbi munkám 2013. február 10.-ről, a facebookról átmentve-

A Jégkorszak még a számítógépes animációs filmek igazi fénykorában startolt, ahol - mivel nem volt egyszerű dolguk az animátoroknak - még csak olyan filmeket készítettek el, aminek tényleg volt története, gyerekekhez és felnőttekhez is egyaránt szólt. Aztán a technika robbanásszerű fejlődésével 2002 után mindössze pár évvel már minden szart az arcunkba nyomtak, mert a receptből csupán annyit fogtak fel a stúdiók, hogy "animációs mese, vicces karakterekkel". Persze a nézőt sokszor át lehet verni és hiába ömlesztették a mozik sorra az érdektelen filmeket, sokáig úgy tűnt, animációs filmmel nem lehet bukni. Szerencsére most már árnyaltabb a kép (lásd az Anyát a Marsra! hatalmas zakóját).

A Blue Sky studios első nagyjátékfilmje tehát hatalmas siker lett és bár próbálkoztak mással (Robotok, Horton, Rio), azóta is jóformán ebből a franchiseból élnek. Most már ugye a negyedik résznél tartunk, de ki tudja, mit hoz a holnap és milyen újabb ötlettel rukkolnak elő, aminek ugyan a valódi jégkorszakhoz köze nincs, de azért már mindenki hallott róla földrajz vagy történelem órán. Mert ugye a dinoszauruszok és a mamutos jégkorszak közt potom... 65 millió év a különbség, lévén 110 000 éve kezdődött csupán és a kontinensek vándorlása sem kimondottan ehhez a korszakhoz köthető. És hogy ez legyen a legkevesebb bajunk? Háát, itt azért már árnyaltabb a kép.

Mert ezeken a filmeken generációk nőnek fel és addig nincs is baj, amíg egy korszakban élt állatok jó haverságba kerülnek, de az már szerintem probléma, ha minden más sz*rt is belekevernek a dolgokba. Azért, mert ebből a filmből tanulni fognak és lesz egy torz elképzelésük a világról: az, hogy a dinoszauruszok és a mamutok találkozhattak valaha is, vagy épp ennél a filmnél: a kontinensek vándorlása és hogy az milyen veszélyeket tartogatott. Nyilván nem lehet az évi 0,6-8,5 centimétert mozgó lemezekből veszélyforrást csinálni egy ilyen típusú mesében, de épp ezért dobni is kellett volna ezt az elmeroggyant ötletet a kukába.

Mert a történet szerint a kontinensek vándorolni kezdtek és bizony egy hatalmas földrengés következtében Manfred, Sid, Sid nagymamája és Diego a tengerre sodródik egy jeges földdarabon, leszakadva így a csordától, akik szintén nagy veszélyben vannak, mert az egyik lemez épp feléjük tart. Az eredeti trió a tengeren kalózokkal kerül összetűzésbe, akik elfogják őket, majd megszöknek tőlük, majd üldözik őket, majd az üldözöttek visszatámadnak, majd elfogják a szeretteiket, és vége. Jah, úgy nagyjából ennyi a sztori, szóval azt nem mondhatnám rá, hogy ne lenne fordulatos, igazából végig pörögnek az események.

Kapunk egy rakat új mellékszereplőt - ami általában az ötlettelenség hiánya. Van vagy fél tucat kalóz, Sid nagymamája, a Jersey Shoreból kölcsönzött tinimamutok, egy friendzoned sünvakond és Diego még szerelmi szálat is kap. Kétségtelen, hogy ennyi új karakter mozgatása nem kis feladat, de a szűkös játékidőhöz képest jól veszik az akadályokat. Kérdés persze, hogy szükség volt-e mindenkire? Nem nagyon. Az eddigi humorforrást biztosító oposszumokat alig látni, Elliet úgyszintén, és kicsit most gondban vagyok, mert az imdb szerint az előző rész legjobb karaktere, Buck ebben is játszott, de őszinte leszek, egy napja néztem meg a filmet és nem emlékszem, hogy szerepelt volna benne. Szóval bizonyára fontos szerepe volt...

Tehát a játékidőhöz képest elég pörgős film, és sok karakter villanthat, de azért ennek már réges rég nincs olyan feelingje, mint anno az első résznek volt. Ez a sorozat már kifáradt, a Motkány sem vicces egy kicsit sem, legnagyobb bánatomra. Egyszer minden véget kell, hogy érjen és nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó rész. Nem volt érte kár, mert egyszer elmegy, de egyáltalán nem emlékezetes, és tizedannyira sem humoros, mint az első rész. Kicsiknek mindenképp megéri, de csak úgy, ha utána elmagyarázzák nekik, hogy azért a kontinensvándorlás nem egészen így zajlik. Csak azért, hogy az én pici lelkem is megnyugodjon :)

Lisztes

Jégkorszak 4 az imdb-n

Jégkorszak 4 előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr255127262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása