2009-ben az Origo filmklubjában az év legjobb filmjének választották és ha én azért ennyire nem is mennék el, azzal egyetérthetek, hogy nagyon erős francia alkotással van dolgunk. Az utóbbi idők egyik legjobbjával, számomra ugyanis csak az Életrevalóknak sikerült elvennie tőle ezt a tisztet 2011-ben. Megjelenése évében a franciák A prófétával indultak a legjobb külföldi film Oscarjáért, de végül alulmaradtak ezen az egyébként botrányosan lagymatag gálán Argentínával (A szemekbe zárt titkokkal) szemben.
A 155 perces játékidő - úgy éreztem - még így is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a főszereplő, Malik életének ezt a rövidke, börtönben töltött szakaszát megfelelően átadják a néző számára. Pedig nem egy gyors film, igyekszik szépen építkezni. Börtönös, maffiás, európai - így foglalható össze három szóval. A legnagyobb problémám (ami miatt végül nem sikerült maximálisan belopnia magát a szívembe) az, hogy a végén hiányzott a katarzis. Márpedig anélkül egy börtönös, de még egy maffiás film is kevesebbet ér.
Az írástudatlan, félig francia, félig arab származású Malik börtönbe kerül, ahol a rabok közt a korzikaiak a górék: az őröket ők kenték meg, az udvar az ő kezükben van. Az intézménybe rövid időre egy új, a maffia seggében zabszem elítélt érkezik és mivel arab, az őt láb alól eltenni kívánó korzikaiak nehezen jutnak a közelébe, nem tudják kinyírni. Ezért aztán megfenyegetik Malikot, hogy végezze el a piszkos munkát, mert ha nem, hát... Szar lesz neki. A feladatot sikerrel abszolválván idővel egyre feljebb és feljebb kerül a börtönmaffiában...
Hangulatos, kissé távolságtartó a rendezés, ami összességében remekül birkózik meg a feladattal: a néző figyelmét leköti, a kezdetben Malik vállán nyugvó terhet átérezzük. Ezen felül akadnak képzelgések is, amik annak ellenére nem túlságosan lopták be magukat a szívembe, hogy a filmben ezeknek nagyon fontos szerepe van: innen ered többek közt maga a cím is. Bár összességében mégsem erre a "képességére" van kihegyezve a végkifejlet.
A börtönben sz*r az élet, ezt már sok film megmutatta: hiába próbálunk lavírozni van, amit nem lehet kikerülni. A dilemma szituációk komoly terhet raknak főhősünk vállára, de ezek aztán formálják is a jellemét: így lesz a visszahúzódó srácból a film végére... hát... tulajdonképpen egy kisebbfajta drogbáró. De sikerül mindezt úgy érzékeltetni, hogy úgy érzi a néző, maga sem cselekedne másképp. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az erőviszonyok változásával hogyan változik a főhősünk személyisége is...
Az élet igaz elbánt vele, de van annyi esze, hogy a sitten megtanuljon írni-olvasni. Tanulatlanként és naivan került a fegyházba, ahol a 6 éves büntetése alatt egy tanult és eszes bűnözővé vált. Malik minden hibája ellenére nem egy rossz ember: hiába vezérlik önös érdekek, a börtönben meggyengült hatalmú mentorát továbbra is kiszolgálja. Beteg barátja sorsa érdekli, annak családjával is törődik. És a film eleji tettének terhe végig kísérti, amíg a rácsok mögött tartózkodik.
A főszerepre Tahar Rahimot választották, aki ez előtt csak kisebb szerepeket és egy tv sorozatot tud felmutatni a karrierjéből, utána sincs valami sok, de a Le passé című filmje érdekes lehet, talán még a következő Oscaron is összefuthatunk vele a legjobb idegennyelvű film kategóriájában iráni vagy francia részről nevezve. Rahim legnagyobb hibája, hogy nem tudja a magabiztos Malikot eljátszani, a film végére is gyakran találkozunk a bárgyú és ártatlan tekintetű verziójával, mintha ez alatt a kemény 6 év alatt mit sem változott volna.
Niels Arestrup a korzikai börtönmaffia vezetője szerepére baromi jó választás volt, még sebezhető senkiként is képes félelmetes maradni, neki valahogy zsigerből jött ez a felsőbbrendűség-komplexus. De az igazi sztár mégis Malik. Az olyan apróságok, mint amikor az egyik eltávon repülőre szállás előtt átvizsgálják és ő ösztönösen kinyújtja a nyelvét is, hogy megmutassa, nem rejteget a szájában semmit, mutatják be igazán, mennyire alapos jellemrajzzal dolgozott a film. Szóval igen: a Prófétát érdemes megnézni, mert - hogy a lehető legközhelyesebben fejezzem be a mondókámat - JÓ.
