Lisztes megmondja a tutit

A Föld után - Lisztes megmondja a tutit

2013. október 04. 15:00 - lisztes

Will Smith serényen építgeti maga és most már a fia karrierjét is, aminek a 2013-as állomása ez a sci-fi lett volna. Lett volna, mert az biztos, hogy ez egy óriási melléfogás és mint ilyen, inkább ártott, mintsem használt a Smith-klán renoméjának. De hát magára vessen az az ember, aki mostanában M. Night Shyamalanhez rohan a filmötletével. Az egykor zseninek kikiáltott direktor sajnos már jó pár éve bebizonyította, hogy a Hatodik érzék és a Sebezhetetlen voltak a véletlenül jól sikerült darabok és nem a többi filmje sikerült véletlenül rosszul.

1368541346_after-earth-ugly-poster.jpg

A kritikusok abban azonban egyetértettek - és ehhez én is csatlakozom -, hogy az eddigi szigorúan monoton lejtmenetét sikerült megtörnie rendezőnknek. Mondjuk korábbi munkáinál már nem nagyon volt hová lejjebb zuhanni minőségben. Ez azonban édes kevés egy olyan sci-fitől, aminek munkálatainál 130 millió dolláros büdzsé és Hollywood egyik legnépszerűbb színésze/producere állt rendelkezésre. Ha ennek fényében nézzük a Föld utánt, azt kell mondanom, hogy ennél gyatrább végeredményt művészet lett volna összehozni.

A Föld már egy ideje tré hely, ezért az emberiség máshol éli gondtalannak éppen nem mondható életét: különös lényekkel vívnak háborút. Az Ursák az ember félelmét szagolják ki, a kibocsátott kémiai anyagokat (feromonokat) érzékelik. Will Smith karaktere, Cypher Raige volt az első olyan katona (Védőr), aki legyőzve a rettegést sikeresen vette fel a harcot a rohadékok ellen: speciális képességét "kísértés"-nek hívják. A szörnyek nem érzékelik az ilyen embereket, szóval azok kedvükre apríthatják őket. Főhősünk magával viszi fiát egy kis űrhajókázásra, de a dolog balul sül el: csak ketten élik túl azt, hogy lezuhannak egy bolygóra. És hogy melyik planétára? A sokszáz éve lakatlan karanténbolygóra, a Földre...

After-Earth-Box-Office.jpg

Maga a történet egy az egyben egy videójáték sztorijára hajaz. "Lezuhantunk, én vagyok a mindent tudó, ezért elmondom neked, mit kell csinálnod: Juss el "A" pontból "B" pontba! Tessék, itt egy fegyver, egy kis élelem, meg egyéb cuccok, amikre később szükséged lehet. Ha elakadsz, kérhetsz segítséget, meg majd néha dumálok, hogy felfogd, mi történik. A te dolgod menni előre, ha valami megtámad, akkor azt vagy ki kell nyírni, vagy el kell előle futni. Ha célba értél, győztél."

Már az alapfelállás is marhaság. Ha az idegenek kémiai anyagokat érzékelnek, elég egy hermetikusan záró ruha, vagy páncél és máris mehet a buli, nem kell semmiféle szuperképességet növeszteni, sőt, még különösebb kiképzésre sincs szükség. És ha azt mondanád ez biztos nem ilyen egyszerű, hát DE: Kitai (Jaden Smith karaktere) kiskorában pontosan így élte túl azt a támadást, amiben a nővére odaveszett. Hermetikusan lezárta magát egy üvegbúrába, így az Ursa nem tudta kiszagolni.

after-earth-zoe-kravitz.jpg

De ha ezen még túl is tennénk magunkat, a csúcstechnológiával felszerelt emberiség vajon miért nem épített egy nyamvadt hatásos, távolról irányítható fegyvert/gépágyút/vadászrepülőt, amivel könnyűszerrel végezhetett volna az idegenekkel? Elárulom: mert akkor nem lenne sztori. Mivel ez ráadásul nem egy szimpla gyalogáldozatnak minősül a film létrejöttének érdekében, hanem annál jóval súlyosabb, már itt leesett az a bizonyos léc, ami máskor csak rezegni szokott.

Ezeken felül pedig teli van áltudományos baromságokkal, úgy mint az a mondat, hogy "Ez egy 1-es osztályú karanténbolygó, ahol az élőlények mind arra fejlődtek ki, hogy megöljék az embert". Ha valamit tanulhattunk az evolúcióból az az, hogy ha nincs jelen az ember, akkor az állatok vígan éldegélnek és nem egy ismeretlen faj levadászására specializálódnak (lásd a lakatlan szigeteken élő dodó madár esete, amiket azért volt könnyű begyűjteni és így kiirtani, mert nem féltek az embertől). Jah: és bármennyire is extrém a helyzet, ilyen gyorsan egy állat sem evolválódik, nem hogy egy egész ökoszisztéma... Trust me, I'm a biologist.

After-Earth-Ursa.jpg

A folyóvízben összeszedett piócának például rég ki kellett volna halnia, hiszen ha ilyen gyorsan végez az áldozatával, akkor egy egyedből bizony nem sok vért tud leszívni... Persze ezek csak apróságok, de pontosan ezek azok, amik tönkretették ezt az egyébként nem is olyan rossz ötletből született filmet. Az abszolút mélypont Kitai és a sasmadár fagyos "románca" - ennél a jelenetnél hangosan elkiáltottam magam, hogy "Na neee! Ezt nem hiszem el!", pedig tőlem ritka az ilyesmi. De egy ilyen tömény gagyi után kikívánkozott.

Kapunk egy összehányt apa-fia kapcsolatot, ami hogy-hogy-nem ritka rossz: az apa haragszik a fiára, amiért az nem halt meg (vagy inkább nem ő halt meg), amikor egy Ursa megtámadta őt és nővérét. Ezen felül folyamatosan csalódnia kell forrófejű kölykében, mert nem lett egycsapásra szuperkatona 15 éves korára. Ez az amerikaiakra annyira jellemző apa-fia kapcsolat lerágott csont, de abba viszont érdemes belegondolni, hogy hasonló folyamat játszódhat le a való életben is a Smith családban, csak a "katona" helyett "színész"-t kell behelyettesíteni a képletbe.

after_earth.jpg

Ahhoz képest, hogy két főszereplőnk a való életben is ebben a felállásban tengődik, eléggé hiteltelenre sikeredett a szülő és gyereke kapcsolat bemutatása. Az idősebb Smithnek egyáltalán nem állt jól ez a folyton morcos katona szerep, sokkal jobban passzol hozzá a "nagydumás nigga" karakter. A fiatalabb Smith pedig egyszerűen még nem érett meg a feladatra, hogy egy ilyen ambiciózus sci-fit elvigyen a hátán. M. Night Shyalaman legújabb próbálkozása tehát ismételten sok sebből vérzik és egyelőre az idei év sci-fi dömpingjének leggyengébb darabja. Sajnos. Pedig potenciál az tényleg volt benne.

Lisztes

A Föld után az imdb-n

A Föld után előzetes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr45433089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása