Sok film készült már a vietnami háború borzalmairól és tulajdonképpen a Jákob lajtorjája is csak egy közülük. De talán mind közül ez a legegyedibb, amit eddig láttam. Kicsit eltartott, amíg dekódoltam, hiszen nem a szokásosnak mondható dramaturgiával dolgoztak és a fordulatokat sem nevezném hétköznapinak. Bár ez még nem feltétlenül utal a film minőségére, megnyugtatok mindenkit: a Jákob lajtorjája, még ha egy kicsit lassabb folyású is az átlagnál, mindenképpen megérdemli, hogy megnézzétek.
Egy sötét, szürreális látomás ez a film, ami a vietnami háború szörnyűségével és annak utóhatásaival foglalkozik. Az USA egyik legértelmetlenebb és a katonák szemszögéből nézve legmegterhelőbb háborúja rajta hagyta a nyomát a 70-es, 80-as éveken. Mint minden háború után, itt is felszaporodtak az ilyenkor szokásosnak mondható problémák: a társadalomba visszailleszkedés nehézségei, no meg a lelki traumák, amikkel a sok szörnyűséget látott túlélőknek meg kellett küzdenie...
Jacob Vietnamban állomásozó csapatát megtámadják. A férfi megpróbál elmenekülni, de hasba szúrják egy bajonettel. Sok évvel később a lelkileg teljesen összetört férfit különös látomások kínozzák: a metrón, a házibuliban és még egy csomó más helyen mintha démonokat látna, hirtelen a semmiből 42 fokos láza lesz, néha úgy érzi, hogy figyelik és mindeközben előtörnek belőle a szörnyű emlékek a katonai kórházba szállításának körülményeiről. De vajon mi történt pontosan Jacobbal ott?
A fényképezés előtt le a kalappal, nagyon jók a szürke színek, nagyon jók az egyes kamerabeállítások és nagyon jók a pusztán a kamera segítségével készített trükkök. Ez utóbbiak még annak tükrében is félelmetesen hatnak, hogy mostanság a horrorokban eléggé túlhasználják az ember feletti sebességgel a fejüket tekergető alakokat... A maszkok úgyszintén remekek, a démonok ábrázolásában pedig nagyon jó, hogy megmaradtak a sejtetés és egy-két végtag (vagy valami hasonló) mutogatása mellett.
Tim Robbinstól megszokhattuk már a jó alakításokat és most is remekül formálja meg a folyamatosan furcsa látomásoktól gyötrődő Jacobot. Párjául Elizabeth Penát kapta, aki 10 percenként csöcsöt villant, mint legerősebb darabot a színészi eszköztárából. Kredit nélküli, bár ahhoz képest meglehetősen nagy szerepben feltűnik Macaulay Culkin is, mint Jacob balesetben elhunyt legkisebb fia és a My Girlből ismert figurát hozza. Kisebb mellékszerepekben pedig Ving Rhamesszel, Danny Aielloval vagy Jason Alexanderrel is találkozhatunk.
Sokat gondolkoztam azon, hogy honnan közelítsem meg a dolgokat és végül arra a következtetésre jutottam, hogy jobban járok, ha inkább kibeszélem, mintsem csak sejtetném a dolgokat. Ezért aztán az írás többi része erősen spoileres lesz, szóval csak azok olvassák el, akik már látták a filmet, vagy nem érinti mélyen őket az ilyesmi. A többieknek pedig zárszóként csak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik a filmek végén szeretnek tátott szájjal stáblistát nézni, mert ezt az élményt garantáltan megadja ez a nem mindennapi dráma.
[innentől SPOILER!]
Jákob lajtorjája egy, a bibliából ismert fogalom: "a földtől az égig érő létra, melyet Jákob látott bételi álmában", tulajdonképpen Krisztus mennybemenetelének az előképe. Maga a film is a mennybemenetelről szól, ahogy azt a végén hangsúlyozzák is: el kell fogadni a sorsunkat, megbékélni vele és akkor eltűnnek a démonok és feljuthatunk a mennyországba, ami találóan egy felfelé vezető lépcső, amiként a Bibliában szintén szokták ábrázolni ezt a "létrát".
MÉG MINDIG SPOILER
Jákob lajtorjája ugyanakkor a filmben egy drog, amihez hasonlóval a kormány állítólag a vietnami háború alatt kísérletezett: olyan szer, amitől a katonák vakmerőbbé, harciasabbá váltak. A filmben az egyik csavar az ugyebár, hogy ez a szer rossz irányba sült el és az osztag tagjai egymást kezdték el gyilkolni ami egyfelől nagyon megrázó végkimenetel, másrészről pedig elgondolkodtatja az embert arról, hogy a nagyok sakkjátszmájában hány hasonló gyalogáldozat történhetett már a történelemben...
A film arra játszik rá, hogy azt higgyük, hogy miközben Jacob túlélte a háborút, az elméje még mindig nyögi a látott és átélt szörnyűségeket. Hogy egy bizonyos hétköznapi cselekedettől beugrik neki egy olyan dolog, amire nem szívesen gondol vissza. Pedig a helyzet tulajdonképpen pont fordított: azt, amit a haldoklás közben átél, úgy értelmezi az agya, mintha a poszttraumatikus stressz miatti víziókban éledne a már felgyógyult Jacobban újjá. Hogy mesteri húzás volt-e mindez?
MÉG MINDIG SPOILER
Részben. Egy ilyen filmtől az ember ugyanis elvárja, hogy ne csak bizonyos részeket lehessen dekódolni, hanem a teljes képet is, ez azonban nincs így. Nem törődnek azzal, hogy a történet szempontjából lényeges kísérleti drogos sztorit vajon Jacob honnan tudhatta meg, sem azzal, hogy miért vizionálja azt, hogy a bajtársai is mind túlélték és ha nem is fordultak ellene, de miért hátráltak meg. Miért gondolja ezt, miért gondolja amazt - olyan dolgokat, amiket tulajdonképpen nem a plot miatt raktak bele a filmbe, hanem csupán a moralizálás végett.
Ez az, ami egy kicsit engem zavart: mindenáron logikát kerestem egy olyan alkotásban, aminek a készítői ezt egyáltalán nem tartották fontosnak. Ezért esett nehezemre dekódolni, ezért éreztem némi hiányérzetet a megtekintése után. De mindezek ellenére a Jákob lajtorjája egy nagyon szép film, egy fontos üzenettel és egy egész érdekes csavarral. [SPOILER VÉGE] Örömködhettek, mert készül a remake...