Miközben Kevin Costner cefetül próbálkozik idősödő akcióhőssé válni a 3 nap a haláliggal, addig Liam Neeson kisujjból rázza ki a következő nagy dobását. A Non-stop rendezője az a Jaume Collet-Serra, akivel kedvenc Jedi lovagunk már dolgozott korábban, 2011-ben az Ismeretlen férfi című, szintén eléggé tisztességesre sikeredett filmen. És ez ugyanaz a Jaume Collet-Serra, akivel Neeson most is dolgozik, hogy jövő februárra elkészülhessen a harmadik közös filmjük, a Run All Night. Már a címéből is sejthető, hogy ismét egy akciódús thrillerrel lesz dolgunk.
Szóval a "trilógiájuk" középső darabja a Non-stop, ami minden hibája ellenére szerintem jobban sikerült az Ismeretlen férfinél. Már maga az alapszituáció is izgalmas (számomra mindenképpen), hiszen az egész sztori zárt térben játszódik, ami ugyan limitálja a szereplők mozgásterét, de pont ez a saját maguk által kiszabott limit kényszerítette rá a forgatókönyvírókat arra, hogy minden egyes szituációt maximálisan körbejárjanak, hogy aztán a főhős a lehető leglogikusabb módon reagálhasson az eseményekre.
Ez persze egyben azt is jelenti, hogy be-be csúszik egy-két klisés megoldás, mivel nem ők találták fel a spanyol viaszt és így nem a Non-stop az első olyan thriller, ami egy repülőn játszódik. Ellenben nagyon jól árnyalt karakterekkel és egy felettébb izgalmas rejtéllyel készültek. Oké, ez is alapvető krimi-fogás. Mindannyian ismerjük a prototípust: sok szereplő beszélget egy szobában, majd egy pillanatra elmegy a villany és mikor visszajön, az egyikük halott és jön a nagy kérdés, hogy vajon ki tehette? Ezt a több, mint 100 éve létező képletet csavarták ki a végletekig a filmben.
Bill Marks légimarshall, akinek az a dolga, hogy észrevétlen maradva biztosítsa az utasok biztonságát a repülésük során. Munkáját ugyan tisztességesen végzi, de a magánélete romokban: depresszióval, alkoholizmussal és pénzügyi gondokkal küzd. Egy New Yorkból Londonba tartó járaton rejtélyes üzenetet kap arra a védett hálózatra, amit csak a marshallok használhatnak. Egy ismeretlen azzal fenyegeti főhősünket, hogy 20 percenként megöl egy embert a gépen, ha nem utal a légitársaság 150 millió dollárt egy általa megadott bankszámlára...
Baromi jól működik a filmben a suspense. Nézőként persze mindenki gyanús, próbálunk rájönni már pusztán a casting alapján (gonosz fejű, vagy épp geek, ismert vagy kevésbé ismert színész), hogy vajon ki lehet a hunyó, de persze egyértelműen nem lehet megállapítani, hibába vannak sejtéseink. Sőt, a rendező - ahogy a film szerint az elkövető is - szándékosan próbál félrevezetni, minden zsákutcába befordítani, hogy elterelje a figyelmünket a valódi tettesről.
A megoldás persze komplikáltabb, mint azt elsőre sejtenénk, de ez sem új keletű dolog: a 90-es évekből sokaknak ismerős lehet egy horrorfilm, amiben a készítők ugyanezt a "cselt" alkalmazták, de a spoilerveszély miatt természetesen nem árulhatom el, melyikről van szó. Ami pedig a motivációkat illeti: ezen a ponton sok vért veszít a film, még ha el nem is vérzik. Mindenesetre azt a klisés megoldást választották (mivel kicsit túlbonyolították a hátterét az egésznek), hogy a gonosztevő pisztolyt fogva főhősünkre szépen felmondja a sérelmeit és azokat a dolgokat, amivel rákényszerült eme gaztettre. Kár volt.
Liam Neeson ismét a tőle az ilyen típusú filmekben jól megszokott karaktert hozza, bár főhősünk az ő megformálásában még sosem volt ennyire "emberi", a hibáiról egész szép listát mondanak fel a játékidő során. A büdzsét jól kihasználták, a javarészt belső térben játszódó film végére kapunk egy kiadós látványbombát is, szóval panaszra nem lehet okunk. A magyar változat pedig egészen odáig megy, hogy a szereplők chatelését nem feliratozza, hanem konkrétan úgy mutatja be, mintha magyarul írogatnának egymásnak.
Mondjuk hozzá kell tenni, hogy kicsit vicces, amikor Neeson az ujjaival egy hosszú mondatot pötyög, miközben a telefon kijelzőjén megjelenik két rövid magyar szó (azért lehetett volna azt hosszabb szövegre is fordítani), de végül is szimpatikus számomra ez a megoldás. Ahogy maga a film is szimpatikus a nyilvánvaló problémái ellenére is. Érdekelt a karakterek sorsa: az első órában rengeteget izgultam, utána sem lett sokkal rosszabb a helyzet, szóval kifejezetten jól szórakoztam. Bátran merem ajánlani másoknak is, nem csak a műfaj szigorú értelemben vett rajongóinak.
