A 90-es évek elején tervben volt egy, a legendás vadnyugati seriff életét feldolgozó film elkészítése. A projektben Kevin Costner is érdekelt volt, de mivel sok alapvető dologban nem értett egyet a rendezővel, inkább úgy döntött, hogy kiszáll. És ki is szállt. Helyére Kurt Russell került (a film pedig a Tombstone), ő pedig producerként elkezdte tető alá hozni a saját elképzelései szerinti projektet. A rendezői székbe azt a Lawrence Kasdant ültette, akivel a Silverado forgatásán, közel 10 évvel korábban már dolgoztak közösen.
A nézeteltérések javarészt abból adódtak egyébként, hogy Costner sokkal valósághűbben szerette volna ábrázolni az évszázad közepén pár jól irányzott könyv és film miatt legendássá váló seriff életútját. Sokadszorra is adódik a kérdés: hogyan is kell adaptálni? Szigorúan az alapanyaghoz, vagy használva az írói fantáziát? Őszintén megmondom, hogy mivel nekem a Tombstone nem a szívem csücske, így valamelyest talán jobban tetszett a Wyatt Earp, de ennek ellenére meglehetősen unalmasnak találtam.
De mivel én csak egy vagyok a sok közül, vessünk egy pillantást arra, hogy ez a "sok" hogyan fogadta/vélekedett a mozikba egymás után mindössze 6 hónap csúszással érkező filmekről! A 25 millióból készült Tombstone 56 millióig jutott hazájában, míg Costnerék filmje 63 millióból készült, de csak 25 milliót hozott... Az imdb-n előbbi jelenleg 7,9-en áll több, mint 75 000 szavazat után, míg utóbbi csak 6,6-on és csupán 27 000-en voksoltak rá. A nagy nevek és a parádés szereposztás mindkettőnél adott, úgyhogy a problémát máshol kell keresni.
Egyébként szerintem nem nehéz megtalálni, mert egyszerűen arról van szó, hogy a Tombstone nézőbarát, a Wyatt Earp pedig nézőt próbáló. Előbbi kicsit több, mint két órás, utóbbi kicsit több, mint három. Előbbi menő, stílusos, néha ugyan kicsit elszállt, de a többségnél működik, míg utóbbi sokkal földhöz ragadtabb és a főhősről sem mondható el, hogy egy szent ember lenne - a mai világban fasisztának mondott módszereit, amivel betartatta a rendet ma már nehezen nyelik le az emberek, pedig lényegében ennek köszönheti azt, hogy túlélt a vadnyugaton egy ilyen hivatással. És nem mellesleg Costnerék filmje bár tisztelettel adózik Wyatt Earp felé, azért rendesen bele is rúg a köré kialakult mítoszba, hiszen minden eddiginél emberibben ábrázolja a seriffet.
A sztori végigvezet minket a címszereplő életútjának fontosabb ismert állomásain. Főhősünk seggében folyamatosan ott volt az a bizonyos babszem, így egy helyen nem volt sokáig maradása. Dolgozott ő a vasútnak, fogadóban osztóként, bölényvadászként, de amiről mindenki ismeri: testvéreivel (és azokból volt egypár) a rend őreként keresték a kenyerüket Dodge Cityben, majd később Tombstoneban, ahol a legendás O.K. karám melletti pisztolypárbaj is zajlott köztük (Doc Hollidayjel kiegészítve) és a Clantonok közt. De ez még koránt sem a történet vége...
Ez a hatodik és egyben utolsó western, amiben szerepel Wyatt Earp karaktere és amit megnéztem a toplistám kedvéért. Jól tettem, hogy a végére hagytam, hiszen remekül summázza az eddigi történéseket, amiket a korábbi filmekből megtudhattam a címszereplőről: hogyan tették meg seriffhelyettesnek legelőször (lásd My Darling Clementine borbélyos, részeg indiános jelenete), hogyan történt a híres tűzpárbaj és milyen események követték azt (lásd Tombstone).
Na meg hogy mennyi valóságalapja van annak, hogy egyszer egy foglyot (az Újra szól a hatlövetűben Doc Hollidayt) megmentett a lincselő tömeg elől - talán az erre való reflektálás tetszett a legjobban a Wyatt Earpben: mivel erre konkrét bizonyítékok nincsenek, csak a közszájon forgó legenda, így végül a sztoriba sem építették bele közvetlenül, de az utolsó jelenetben (és egyszer a film közepe felé is) sejtelmesen azért megemlítették: már maga a seriff sem tudja, hogy valóban megtörtént-e...
Alapvetően két dolgot kifogásolok a Wyatt Earpben: egyrészt baromi lassan indul be. Sok a felvezetés, meg szerettek volna mutatni a fiatalkorából mindent, pedig az annyira nem volt izgalmas. Megalapoznak pár fontos dolognak (családi tragédia, majd önpusztítás, végül teljes józanság, szerencsejáték függőség, szerelmi élet), de erre akkor sem szabadott volna több, mint egy órát szánni. A gyerekkort felölő kb. 15 perc pedig arra volt jó, hogy Gene Hackman apakaraktere a család fontosságát kihangsúlyozza. Erre komolyan negyed órát rá kell szánni?
Másrészt ugyanúgy elkövetik a készítők azt a hibát, hogy minden esemény középpontjába őt teszik. Pedig az O.K. karám melletti lövöldözésnél nem is ő, hanem Virgil nevű bátyja volt a seriff és valószínűleg azért nem kapott Wyatt golyót (ami tovább növelte a személye körüli misztikusságot, t.i. sosem lőtték meg), mert nem ő volt a legveszélyesebbnek gondolt Earp fivér. És szegény Michael Madsen (aki itt Virgilt játssza) emiatt nem tudta elvállalni Vincent Vega karakterét a Ponyvaregényben.
A színészi fronton a 30, meg 50 évvel korábbi alakításokhoz nincs sok értelme hasonlítani, de a Tombstonet simán veri. Costner alapból nyertes helyzetben van, hiszen karaktere klasszisokkal jobban kidolgozott, mint Russellé (színészileg pedig kb. egy szinten vannak), de a Doc Hollidayt alakító Dennis Quaid is jobb, mint Val Kilmer, pedig utóbbi tényleg magasra tette a lécet. Csodálkozom, hogy nem jelölték érte Oscarra, mert tényleg zseniális volt, sőt, még egy csomót fogyott is, meg minden. Persze Martin Landau mellett esélye sem lett volna nyerni abban az évben, azt is hozzáteszem.
De rajtuk kívül is rengeteg ismert névvel találkozni a kisebb szerepekben (Téa Leoni, Jim Caviezel) és a nagyobbakban is (Bill Pullman, Tom Sizemore, Catherine O'Hara), kár hogy pont a legfőbb ellenlábasokat, a Clantonékat nem bízták ütős karakterszínészekre, mint ahogyan azt a testvérfilm esetében tették, így kicsit aránytalanra sikeredett a bemutatásuk. Pedig ha valami tényleg izgalmas volt a címszereplő életében, hát akkor az a Clantonék és csatlósaik elleni megtorlás hadjárat, amit sajnos hiteles források híján elintéznek annyival, hogy kiírják, a rá következő pár évben sok Clanton halt meg rejtélyes körülmények közt... És ezért nagy kár.
