Lisztes megmondja a tutit

Need for speed

2014. augusztus 29. 15:00 - lisztes

Annak idején nagy gamer voltam, igaz még az internet előtt, és leginkább stratégiai játékokkal toltam, mert azok valahogy mindig jobban érdekeltek, amikben az agyunkat, és nem az ügyességünket kellett használni. De hébe-hóba azért én is behódoltam a kor bűnös szenvedélyeinek, mint amilyen a Need for speed is volt. Igazából azt sem tudom, hogy melyik rész volt már meg, nem is fontos. A lényeg annyi, hogy az a játék nem feltétlenül kiáltott a filmre adaptálásért, mert hát arról szólt, hogy nyomni kellett benne 4 nyilat, különösen az előre mutatót.

3cd9ad9d1df3f7f2e6fcb0cc8f8f6fec.jpg

De ugye a Halálos iramban széria a reneszánszát éli a 4. rész óta, így az autós film, mint olyan, eladható portékaként van számon tartva a producerek noteszében. Pláne akkor, ha mellé valami jól csengő névvel lehet mindezt reklámozni. És a Need for speed bizony jól cseng. A játéknak van rajongótábora, talán az egyik legigényesebb autóversenyzős cucc a piacon, meg egyébként is menőn hangzik ez a három szócska angolul, szóval jah... Na de nézzük, hogy mit próbálnak eladni mindez alatt!

Egy darab sz*rt. Legalábbis az első fél óra után úgy tűnt. Az események beindulására túl sokat kell várni, magyarul a felvezetősztorit rendesen elnyújtották kényszerűségből. Kapunk egy halál laza, csendes főszereplőt, akiről mindenki megállás nélkül azt mondogatja, hogy ő a legjobb autóversenyző a világon, blablabla. Mindenki. Minden kibeszabott percben. De tényleg. Értem én, hogy problémás bemutatni ezt viszonylag rövid időn belül, de ettől függetlenül ordas nagy túlzásnak érzem ezt a nagy igyekezetet a forgatókönyvíró részéről.

need-for-speed4.jpg

Amikor meg megpróbálják bemutatni, miért is ő a nagy király, hát... rendesen elcseszik. A nyitó autóverseny (mert azzal kell nyitni, ugye) egyfelől abszolút jellegtelen, lévén nincs kinek szurkolni, másfelől elképesztően lassúra sikerült vágni. Egyszerűen nem érezni a sebességet, ahogyan ott driftelnek az utcákon. Pont azért, mert szűk utcákban, folyamatosan kanyarodva próbálnak száguldozni. Egyszerűen nem működik: a Lucyben lévő kb. 1 perces kis autósüldözés messze hatásosabb és élőbb volt, mint ez.

Harmadrészt - és ez a legnagyobb szívfájdalmam - a főhősünk hogy nyeri meg az elvileg szarabb kocsival a versenyt? Naná, hogy a végén, a tök egyenes szakaszban, a legmagasabb sebességfokozatban! Ott, ahol már nem a vezetésitechnika, csak a kocsi számít, pofánszarva az egész koncepciót. Mert bezzeg a kanyarokban végig csak ott kullogott az első után, nagy nehezen sikerült feltornásznia magát, de... áh, na, szóval értitek. Úgy szar, ahogy van.

Custom-2014-Ford-Need-For-Speed-Mustang-GT-alternate-image.jpg

Kapunk egy idegesítően sokat beszélő, "kölyök" karaktert, akinek aranyból van a szíve, akit mindenki imád, aki a legjobb arc evör - gondolom már ki is találtátok, ki fog meghalni nemsokára... Ahelyett, hogy ezeket az értékes perceket a főhős jellemének ábrázolására fordítanák, fél órát bíbelődnek azzal, hogy megfelelő indítéka legyen átszelni a fél országot egy szaros verseny kedvéért. Tudom, kell valami sztori, meg minden, de ennél a wc-n ülve egy 5 perces szarás alatt kitalálok valami bonyolultabbat.

Éppen ezért nem is nagyon húznám az időt azzal, hogy a "történetet" ismertessem. 2 órás a film, de ennek a tizedét nem töltötték el azzal, hogy azon agyaljanak, hogyan fűzzék egybe a szálakat. Van egy aféle kalózrádiót vezető, de egyébként illegális versenyeket rendező (és mindehhez az arcát vállaló) karakter, akit Michael Keaton formál meg, és akinek annyi a dolga a felesleges gizdázáson túl, hogy narrálja az eseményeket, és hogy elmondjon minden szükséges, más módon bemutatni sokáig tartó információt a karakterekről.

Van pár elborult ugratásos jelenet, de vannak más, még ennél is elborultabb jelenetek. Mert ugye tök jó, hogy a 2,7 milliós kocsit csak úgy odaadja a milliárdos a börtönből frissen szabadult versenyzőnknek egy telefonhívásra egy illegális versenyre, csak épp ez... Ez egy párhuzamos univerzumban sem történne meg. Biztos örült, amikor hallotta a hírt, hogy mi történt szegény autójával a nyugati parton aztán. Vagy hogy a rendőrök úgy próbálnak megfékezni egy illegális autóversenyt, hogy üres kocsikkal lesből eléjük rontanak veszélyeztetve mások életét, tönkrecseszve a rendőrségi felszereléseket, stb...

maxresdefault-2.jpg

Elképesztő módon van összehányva néhány jelenet, a menőnek szánt szövegek sem működnek különösebben, bár ez lehet, hogy csak a magyar változat rákfenéje. De ez tényleg csak a jéghegy csúcsa. Most pedig, hogy itt több bekezdésen keresztül szétköpködtem a monitoromat, azt is mindenképpen megemlíteném, hogy az első fél órát nem számítva, agyat kikapcsolva, egy pohár 98-as turbó benzin után egy élvezetes akció- és látványfilm lett a Need for Speedből. Buta, mint a seggem, sokszor nem is működik, de amikor igen, az tényleg odaszab. Btw.: hogyan értek hamarabb oda a haverok a lassú kocsival, mint főhőseink a Ford Mustanggal... Áh, AGY KIKAPCS!

Lisztes

Need for Speed az imdb-n

Need for Speed előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr556637943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MM989 2014.08.30. 11:32:45

Amellett, hogy a film sz.r - akarom mondani nem túl élvezhető-, a játékban legalább szólt zene. Na most egy filmes adaptációban (mi legalábbis) vártunk volna valamit. Komolyan, még egy elcsépelt Ready, Steady, Go is feldobta, izgalmasabbá tette az amúgy kicsit uncsi versenyzős (autókázós) jeleneteket (igen, szégyenszemre film alatt Winamp bekapcs). A színészek oké, hogy a Zs kategória szomorú szintjéről startoltak, de komolyan, ezek után nem számítanék a helyükben túl sok jóra. A sztori meg.... a sablonos nem kifejezés. Szerintem úgy, ahogy vannak önéletrajz-sablon oldalak, ahonnan ingyér lehet letölteni, na, a forgatókönyvet is szerintem valami ilyesmi oldalról szedhették le. :D Az utolsó, ami megmaradt bennem ( kb 2 hónapja láttam), hogy annyit sírtak benne a szereplők, hogy egy brazil szappanopera elbújhat mellette. Szép dolog az érzelem, na de kérem...

Stitch 2014.08.30. 14:06:15

Azért ha nem tudsz valamit ne szard magad pofán......A lambo ca.600 lovas teljesítmánye eléggé elmarad a Koenigsegg 1000néhány paripájától.......legalább a kocsikhoz nem értesz!!!

jürgen baromartz 2014.08.30. 15:25:46

Nem tévedés, ez a film valóban olyan ostoba, mintha korlátozott szellemi képességű gyöngytyúkoknak írták volna. Az még hagyján, hogy a zsaruk kitámasztott gázpedállal küldik neki a rosszfiúknak a rendőrautót, de a végén a versenynek az a lényege, hogy a győztes viszi a vesztesek verdáit. Mi ilyenkor a legjobb taktika az írók szerint? Talált-süllyedt: ha mindenki arra törekszik, hogy ropira törve lenullázzuk az összes ellenfél autóját. :D A győztes nyereménye egy kupac használhatatlan roncs.

Más: a nagynevű autós szakértő, gyűjtő atyaúristen pusztán az alapján dönti el, hogy megveszi-e a Fordot, vagy sem, hogy mekkora a végsebessége. Minden más szempont érdektelen. Ezen nem tudtam, sírjak-e inkább, vagy nevessek.

Ja, és Aaron Paul (Walker) Koenigseggjén nem kevés snittben keresztül lehet látni. Még egyszer: keresztül lehet rajta látni bakker! :D Az addig rendben van, hogy egy egzotikus, millió eurós kocsit csak nem fognak legyakni egy ilyen gagyi film kedvéért (ez önmagában véve örvendetes), de hogy olyan béna replikát építettek, aminek sután állnak a kerekei és a sárvédő alatt, egy bazinagy lyukon keresztül átszűrődik a fény az egyik oldalról a másikra.... nevetséges.

És még lehetne sorolni.

Apátok_mi 2014.08.30. 16:44:06

Soha nem értettem a filmkritikus szakmát, már ha ezt lehet szakmának nevezni....idehaza biztos nem. Lisztes tuti nem szakmabeli, csak egy lelkes amatőr. Látom lelki szemeim előt ahogy savanyú ábrázattal felszinesen megnézi a filmet amiről már az elején tudta, hogy utálni fogja. Tudta, mert nem ő volt a célközönség, meg is mondta mindjárt az elején, hogy ő egy stratégiás kocka volt. Tuti hogy egy warcraft filmtől összepiscsizte volna magát a gyönyörtől, de ezt a filmet nem a Blizzard szponzorálta.
Fel kell világosítsam az ürgét, hogy a NFS egy a kezdetektől fogva látványra, és az ebből fakadó élményre kiélezett játéksorozat volt, soha nem titkolták, még akkor sem, amikor olt valamiféle szori a játékban, mert lényegtelen. Ugyanígy a film is erre a vonalra ment rá, gyanítom dollármilliókat (ha nem milliárdokat) beleölve a produkcióba. Így nem kell tőle mélyenszántó művészi szófordulatokat várni.
Szóval nem ő a célközönség, felületesen figyelte a filmet, tudta hogy utálni fogja, és még az autókhoz sem ért. Innentől kezdve viszont nem értem, hogy a srác minek nézte meg? Azért, hogy írhasson róla? Felesleges volt, pénzt tuti nem kapott érte, ilyen alpári kritikáért aligha. Inkább csak költött a mozijegyre (hacsak nem torrentezte).
Üzenetem Lisztesnek: jóbarát, inkább te ne írjál filmkritikát. Vagy ha írsz akkor maradj objektív, nézd meg a filmet rendesen, olvass utána a filmnek, a háttérnek, az autóknak b'zdmeg :D Saját (és hasonszőrű társaid) szórakoztatására ne koptasd a billentyűzetet, meg a tárhelyet a szerveren. Inkább menj ki az utcára emberek közé. Getalife.

protézisesh 2014.08.30. 16:45:35

ez a világ LEGSZ*RABB filmje. Ehhez képest bármelyik F&F egy Shakespeare-dráma.

Kamuk az autók, kamuk a szituációk, ótvar a fordítás (az a Lambo egy SESTO Elemento lenne, nem csak Elemento, mert ugye azt jelenti, hogy "hatodik elem", ami a szén. Ezzel is utalva arra, hogy minden karbonszálas rajta.), gagyi színészek (alapvetően mindegyik max 1.60, de legalább a fejük akkora, mint egy 8kilós dinnye), vááááhhh....

ludwigvan 2014.08.31. 11:34:41

"ennél a wc-n ülve egy 5 perces szarás alatt kitalálok valami bonyolultabbat" Hajrá! Csináld meg! Úgyis lesz olyan kritikus, aki még annál is "bonyolultabbat" találna ki.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.01. 13:59:21

Hogy lehet ilyen amatőr gyökér valaki, hogy egy filmben értelmet vagy történetet keres???
Ma már minden szerencsétlent engednek blogolni?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.03. 10:26:29

Hú, Liszti, te aztán megkaptad a magadét :)))))))))))))))))))))))))))

pexiludong 2014.09.18. 14:18:54

A film kétségtelenül nézhetetlen volt, bár túl nagy elvárásaim nem voltak, nagyjából azt kaptam amire számítottam. Aaron-t amúgy bírom, YO BITCH!
süti beállítások módosítása