Az utóbbi időkben attól volt hangos a világsajtó, hogy a Monty Python tagjai ismét összeálltak, hogy megünnepeljék, hogy 45 évvel ezelőtt megalakultak. Szép kor ez, sajnos a hatból már csak öten vannak köztünk, Graham Chapman épp pár nappal a 20 éves évforduló előtt halt meg rákban. De a többiek visszatértek, hogy még egyszer, utoljára előadják azokat a klasszikusokat, amiket egy generáció vihogott végig, amik műfajt teremtettek, és amiket a humor etalonjaiként tartunk számon. De én most nem erről az előadásról írok.
A Pythonok összesen 3 játékfilmet készítettek, ezekből 2 instant előkelő helyet szerzett minden idők legjobb komédiái közt. A legelső munkájuk a Repülő Cirkusz című gegsorozatuk után a Gyalog galopp volt, melyben fogták az Arthur királyhoz tartozó mondakört, és úgy kifacsarták, hogy szinte már rá sem ismertünk a végére: szent kézigránátok, vérnyulak, 3 fejű, na meg persze Ni-t mondó lovagok, és egy rakás idióta főszereplő, akik lovak helyett tököt (valójában kókuszt) összeütögető szolgálókkal galoppoltak át az angol vidéken.
Arthur király ugyanis egy szent küldetést kapott magától Istentől: meg kell keresnie a Szent Grált. Ez természetesen egyedül lehetetlen feladat, így hát összegyűjti a brittek legkiválóbb lovagjait, hogy segítsenek a kutatásban. A csapat rövidesen szétválik, mert úgy nagyobb esély van megtalálni a Grált, ám valamennyiük próbára tétetik gyarló emberként: a szűzies, a bátor, a nem-annyira-bátor is kénytelen visszatérni végül a csapatba, hiszen rájönnek, hogy együtt azért mégiscsak könnyebb...
A Gyalog galoppban, ha feltétlenül hibákat szeretnénk keresni, bizonyosan rengeteget találnánk. Kezdve a kis költségvetés okozta komprumisszumokkal, amiket nem mindig sikerült a maguk javára fordítaniuk (üdítő kivétel pl.: az ikonikussá váló lódobogás-imitálás), folytatva a technikai dolgokkal (azért lássuk be, néhol elég béna a kivitelezés), megfejelve azzal, hogy azért ez a könyv még nem állt össze egy szép nagy egésszé, mint pár évre rá a Brian élete - nagyon érződik rajta, hogy az alkotói a rövid szkeccsek világából vitorláztak át.
De a Gyalog galopp az a film, amiben az embernek nem jut ideje arra, hogy ezeken a hibákon lovagoljon, hiszen annyi ötletes geg, sírvaröhögős poén és instant klasszikus jelenet van benne, hogy felsorolni is nehéz lenne mindet. Ehhez hozzájön még az, hogy az ilyen típusú ("idióta") vígjátékok egyik legkorábbi képviselőjéről van szó - ez már nem az 50-es, 60-as évek, ahol Billy Wilder és társai szórakoztatják a népet finom, negédes modorukkal, ez az a kor, ahol a jó értelemben vett hülyeség teret nyer és menthetetlenül magába szippantja a fogékonyakat (lásd még az általam nem annyira kedvelt, de szintén kultstátusznak örvendő Fényes nyergeket).
Az volt a jó a Pythonokban, hogy kiegészítették egymást. Együtt alkottak egy irigylésre méltó csapatot. Mindenkinek megvoltak a maga vitathatatlan képességei, és ezt ők is pontosan tudták. Ezért kapta mindkét filmjükben a legtöbb szerepet a színészzseni Michael Palin, ezért tartózkodott többet a kamera mögött, mint előtt Terry Jones és ezért játszotta mindkettő filmben a főszerepet Graham Chapman (bár John Cleese nála is nagyobb vezéregyéniség volt, kétségtelen, hogy a csapat legnagyobb zsenije Chapman volt).
Emiatt a páratlan munkamegosztás, és összhang miatt lett az a Pythonokból, ami, ez az egyetlen oka, hogy a filmet számtalan hibája ellenére is "hibátlan" darabnak tartják. Áttörve a 4. falat, fittyet hányva az anakronizmusokra olyan zseniális párbeszédekkel tarkított, nem egyszer a jelenkor idiótaságaira reflektáló, néhol vizuálisan is egészen elképesztően vicces jeleneteket kapunk, hogy ember legyen a talpán, aki mindezt kibírja röhögés nélkül. Pláne az eredeti, minden szempontból zseniális magyar szinkronnal...
Zseniális, még akkor is, ha tele van fordítási hibákkal (valószínűleg hallás alapján csinálta anno a fordító - nem lehetett egyszerű), és még akkor is, ha a karakterek magyar hangjai nem passzolnak feltétlenül az azokat előadó python-tag személyével. Egyik jelenetben még Bodrogi, a másikban Gálvölgyi, a harmadikban Képessy, a negyedikben pedig Kristóf Tibor szólal meg Terry Jones helyett - állítólag azért, mert nem tudták eldönteni a kópia alapján, pontosan ki is formálja meg a duplatrióból az adott karaktert.
De talán így a legjobb, hiszen Képessy József hangja például remekül illik Michael Palinhez mocsárvár uraként, ugyanakkor a szintén Palin által megformált Dennis magyarítására Kern Andrásnál nem létezhetett volna jobb választás. Persze kicsit lehet sajnálni azt, hogy pár poént elvesztettünk, de a fordító kreativitásának hála párat kaptunk is cserébe. Az pedig, hogy kényszerűségből a karakterhez, nem az azt játszó színészhez választott magyar hangot a szinkronrendező, kifejezetten jót tett a végeredménynek.
A Gyalog galopp az a film, amit tényleg _illik_ megnézni. Valószínűleg elsőre, vagy akár másodikra abszolválva sokakban hiányérzet marad, sokan valami még ennél is nagyobb dologra várva végül csalódnak, de higgyétek el nekem, mert tapasztalatból mondom: idővel, mint a jó bor, megérik benned, és akárcsak pl.: az Indul a bakterház, ez a film is bármikor megnevettet, ha rágondolsz. A lezárás pedig... Nos, az olyan pythonos. Mint a szkeccseik 90%-a... És aki azt mondja, hogy ez a film nem vicces, az szimplán hazudik :)
