Láttátok az első részt? Én láttam. Emlékeztek bármire is belőle? Én nem. Na jó, ez költői túlzás, hiszen emlékszem, hogy volt benne egy delfin, meg a Morgan Freeman, aki csinált egy farokúszó implantátumot, meg volt pénzügyi krízis és... Őőő? Szóval beültem a második részre, és "Jah tényleg! Ez a kis kretén volt a főszereplő!", meg "Jah, volt benne ez a csaj is!", aztán meg "Hát persze, a pelikán!". És lefogadom, nem kell hozzá 3 év, elég lesz 3 hónap, hogy erről a filmről is pontosan ugyanennyi emlékem maradjon.
Kicsit haragszom Hollywoodra (nem mintha ez bármit is számítana) amiért nem képesek jó minőségű családi filmeket készíteni. Valahogy ez a műfaj teljesen kiveszett a moziból, és a TV-be költözött. Helyüket átvették az animációs filmek, és csak néha-néha próbálkoznak be ilyen Delfines kaland-szerű higított, de túlcukrozott limonádékkal. Mi pedig csak idegeskedünk, hogy már nem csak karácsonykor, hanem nyáron is leadja az ertéellklubb a Reszkessetek betörőket (true story), ahelyett, hogy valami újabb filmet játszanának halálra.
Winternek hívják azt a szerencsétlen delfint, aki elveszítette a farokúszóját, és aki az első részben kapott egy prosztetikusat helyette. Nah, neki most van egy süket legjobb barátja, aki megmurdel, és az a szívás, hogy mivel a delfinek társas lények, állatkínzás őket egyedül tartani egy akváriumban. És mivel az időközben magát hatalmas pénzcsinálóvá kinövő állatkórházacska vezetője egészséges delfint nem hajlandó fogságban tartani emiatt, komoly gondba kerülnek. Közben megmentenek egy teknőst. Meg a főszereplő kap egy tuti ösztöndíjat, de vonakodik elvállalni. Meg elkezdenek egy szerelmi szálat is. Meg...
Nos, ez a második rész történet szempontjából egy jó nagy katyvasz lett. Nincs fő szál, a súlypont folyton máshová helyeződik. Az első rész főszereplője most a film derekán totálisan háttérbe szorul, elkezdenének vele egy tini-szerelmi szálat, de két jelenet után egyszerűen abbahagyják, helyette a comic relief karakterként használt pofátlan pelikánon röhöghet a jónép. Hozzáteszem, azért egész ügyesen betanították és/vagy megvágták a hozzá kapcsolódó jeleneteket, csak éppen full felesleges az összes a sztori szempontjából.
Rég rossz, amikor egy filmet úgy reklámoznak idehaza, hogy "Sandra Bullock Oscar-díjas filmje, A szív bajnokai alkotóitól" - mert ugye se Sandrának, se az Oscarnak semmi köze hozzá. Kiváló hívószavak, szó se róla, de nem sok köze van magához a Delfines kalandhoz, se annak minőségéhez. A nyitójelenet kamerakezelése például olyan erős TV-film szagot áraszt, hogy rendesen megijedtem, hogy ilyen lesz az egész: mint valamiféle reality az Animal Planetről, amiben "rekonstruálják" az egykoron megtörtént eseményeket. Ha az volt a céljuk ezzel az alkotóknak, hogy bevonzzanak, jelentem, nem sikerült.
A fő üzenet, amit közvetít ez a most már franchise-nak is nevezhető Delfines kalandozás, az az, hogy "soha ne add fel". Küzdj az életben maradásért, még akkor is, ha nagyon nehéz (értsd: elveszítetted a lábaidat, a kezedet, valakidet). Annak rendje és módja szerint be is dobják Amerika jolly jokerét a témában, Bethany Hamiltont (ő az a szörfös lány, akinek leharapta a kezét egy cápa, de azóta is tolja, lásd még itt: Életem a szörf kritika). Szóval Bethany most önmagát adja, mosolyog a kamerába, meg úszkál Winterrel, aztán a nagy tanulságlevonáskor még egyszer visszatér a film végén, ahol a szívtelen filmesek beállították egy bőszen tapsoló tömegbe.
Az a probléma, hogy az emberi főhősök élete nagyon nem rímel ezzel az üzenettel. Az első részből a kissrác komoly dilemma elé néz: elzúzzon-e három hónapra ösztöndíjjal a Karib-tengerre, hogy a lehető legjobb körülmények között a lehető legjobb oktatókkal tanuljon a tengeri emlősökről, vagy inkább maradjon otthon, mert... mert csak. Vagy az állatklinika vezetője is rendesen megszenvedi azt a helyzetet, hogy nincs egy valamire való beteg delfinük, akitWinter társa lehetne a medencében (magyarán azért kellene izgulni, hogy találjanak egy szerencsétlent, hogy aztán berakhassák Winter mellé, hogy ne kelljen elzárni a pénzcsapot...)
Lehet rajta nevetni, aranyosak az állatok, annyira nem idegesítőek a gyerekszereplők sem (pedig nagyon igyekeznek), szóval tipikus közepes színvonalú családi film, olyan, mint amilyen az elődje is volt. Ha már feltétlenül ezt a minőségi szintet szerették volna belőni, akkor még több cukiság és delfin kellett volna bele, akkor talán a célközönség még jobban élvezte volna. Bár így sem hallottam panaszt a vetítés végeztével, még én is elvoltam rajta, pedig aztán én nagyon fel tudom b*szni magamat azon, ha hülyének nézik a közönséget. Kisgyerekkel teljesen korrekt program, bár kérdéses, hogy megéri-e a mozijegy árát.
U.I.: érdemes végignézni a valódi felvételeket is a stáblista előtt/közben azokról az eseményekről, amiket beleszőttek a filmbe. Az a 2 perc egész megható.
