Lisztes megmondja a tutit

Egy szerelem története: A férfi

2014. november 27. 15:00 - lisztes

Egy hónapja került a magyar mozikba a tavaly Torontóban debütáló duplafilm első része, A nő, most pedig itt a párja, a (szerencsére) 10 perccel rövidebb, A férfi. Jupi. Már koránt sem vagyok olyan lelkes, mint a testvérfilmről szóló írásomban, ugyanis ott még élt a remény egy halovány sugara bennem, hogy majd most itten kérem szépen látni fogom a csodát. Most végre minden, nem kimondottan combos jelenet új értelmet nyer, és majd leesik az állam. De nem.

21030324_20130823105321168.jpg

A moziban a csávó mellettem 10 perc után kezdett el horkolni, de szerencsére felébredt egy percen belül, és tovább nyomkodta az ájfónját, mert bizonyára kurva fontos dolga volt éppen. Egyébként még a jobbfejek közül való volt, mert nem világított bele a pofámba a telefonja fényével, próbálta eltakarni, de azért nah... Épp egy filmet jött nézni! Adjuk már meg neki a tiszteletet, még ha most már világosan is látszik, hogy a készítők céljai között nem szerepelt a közönség szórakoztatása.

A másik oldalt bemutató sztori kicsit korábban kezd, mint A nő, és - mint ahogyan azt már említettem - rövidebb is valamelyest, bár hozzá kell tennem azt is, hogy nem érződött annak. A férfi szemszögéből szemléltetve az eseményeket egyetlen egy fontos, kínzó kérdésre kapunk (nem annyira, de azért) egyértelmű választ: miért vetette magát le a hídról Eleanor? És bár a lényeg most elméletileg Conor gyötrődésén van, és azon, hogy ő hogyan dolgozza fel kisfia elvesztését, valahogy megint minden csak a feleségéről szól...

1409651119505.cached.jpg

A technikai részletekkel kapcsolatban: most is, akárcsak az előző résznél, imádtam a hosszú snittes beállításokat, nem semmi meló lehetett megtervezni, meg a színészekkel is felkészülni arra, hogy ilyen sok szöveget betanuljanak (érdemes figyelni az aranyhal elbúcsúztatásáig tartó sétát a móló felé). Most nem volt életlen kép, a jelenetek bevilágítása is jobban működött, és valahogy a sok kézikamerázás sem zavart annyira, mint korábban. Erre van is egy elméletem:

Conor nem magába fordul, inkább dühkitöréseiben vezeti le a feszkót. Ehhez a feszültebb, ingerültebb légkörhöz pedig hangulatilag jobban passzolt a folyton mozgó kamera, mint Eleanor érfelvágós, életújrakezdős hülyeségeihez. Oda inkább a finomabb mozgás fért volna el, de hát ugyebár nem én rendeztem ezeket a filmeket. Mondjuk ha lehetőséget is kaptam volna rá, akkor sem vállaltam volna el, ugyanis A férfit látva végérvényesen ki merem jelenteni: nem voltak túl izmosak a forgatókönyvek.

jess-rigby7.jpg

Történetben, persze. A párbeszédek ugyanis most is baromi jók, életszerűek, életszagúak. De a körítés, hogy nem ér meg 90+100 percet, az egészen bizonyos. Vannak jó ötletek, ezt nem lehet elvitatni a filmektől, hiszen például a mindkét sztoriban kulcsfontosságot játszó apafigurák csak és kizárólag az adott fél filmjében jelennek meg, tehát most senki ne számítson William Hurt cameóra, mert nem fog kapni. Apróság, tudom, de nekem ez például szemet szúrt, és tetszett is.

Ahogy tetszett az a bizonyos költözős jelenet is, amiben egy egyszerű kameramozgás mellett szép lassan körvonalazódik, hogy mi a legfájdalmasabb abban, hogy Conor becsődölt, és el kell költöznie. Nem, nem a pénze elvesztése... De az tényleg nagyon fájt, hogy a jeleneteket nem helyezte teljesen más megvilágításba A férfi, csak apróságokkal kiegészítette, amiktől persze egy kicsit jobban megértettük a mögöttük rejlő motivációkat, de ez még kevés volt ahhoz, hogy eldobjam az agyamat. Nagyon kevés.

002.jpg

Szóval igen, a színvonal sajnos nem javult, és félek, hogy a kettőből összevágott Them, ami eddig úgy néz ki, hogy nem kerül hazai forgalmazásba, nem tud már semmi újat mutatni, sőt, kiveszik belőle az az egyetlen dolog, ami miatt érdeklődtem A nő, és A férfi iránt. Mert egy filmként ez már tényleg nem lesz több egy egyszerű, nem kimondottan érdekes, anti-szerelmi történetnél, amiben két fiatal szülő nem tudja feldolgozni gyermekük elvesztését, miközben mi egy jót alszunk közben.

Lisztes

Egy szerelem története: A férfi az imdb-n

Egy szerelem története: A férfi előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr976936019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása