A tavalyinál talán egy fokkal gyengébb, de még így is rendkívül erős az idei díjszezon felhozata, melynek egyik legcombosabb résztvevője Alejandro González Inárritu legújabb mozija. A mexikói fenegyerek eddig csupa kiemelt figyelmet kapó filmet rakott le az asztalra, és jövőre sem akárkikkel forgat együtt: egy afféle Inception-reunion van kilátásban Tom Hardyval, Leonardo DiCaprioval és Lukas Haas-szal, szóval izgatottan várjuk azt is... Főleg egy ilyen zseniális alkotás után, mint amilyen a Birdman.
Jelen állás szerint az idei Oscar két legnagyobb esélyesének a Sráckor és ez a film tűnik, és én ezzel maximálisan ki is tudnék békülni, ugyanis mindkettő nagyon tetszett. Ez persze nem jelenti azt, hogy én is feltétlenül ezeknek adnám, csak azt, hogy nem érezném azt, mint tavaly a 12 év rabszolgaság kapcsán: mégpedig hogy ne érdemelnék meg. Mindkét projekt mögött érződik ugyanis a komoly munka, és mindkét projekt kellően különleges élmény ahhoz, hogy ne sajnáljam tőle az elismerést.
A Birdman sztorija olyan tipikus hollywoodi, noha pont az ellenpólus New Yorkban játszódik: egy képregényfilmekkel befutott színész görcsösen küzd azért, hogy a szakma végre komolyan vegye, ezért színpadra adaptál és megrendez egy darabot, aminek még a főszerepét is magára vállalja, mindent vagy semmit alapon. Csoda, ha ekkora sztresszről egy kicsit besokall, és elkezd vitatkozni a fejében megszólaló hanggal, amit egykori híres karaktere, Birdman szolgáltat?
Már önmagában is elképesztően nagy teljesítménynek tartottam volna, ha a film egy átlagosan megírt párbeszédekből álló átlagos kis sztori volna, hiszen a rendezésnek, de legfőképpen a tavalyi Oscar-győztes Emmanual Lubezki operatőri munkájának hála egy olyan vizuális élményben lehet részed, amihez nem sok hasonló akad: a film 1-2 (és tényleg csak 1-2) kivételtől eltekintve ugyanis vágatlan... nak látszik, azaz a kamera folyamatosan követi a színészeket, azt az érzetet keltve, hogy itt bizony nincs megállás.
Persze nyilván vannak vágások (sötét bejáratoknál/kijáratoknál gyakori), de akkor is eszméletlen teljesítmény mindaz, amit ez a faszi művelt a kamerájával. A folyamatos dollyzás (vagy steadyzés? - annak túl stabilnak éreztem...), az ügyes, észrevehetetlen trükkök (pl.: a nagyobb idő elmúlásának érzékeltetése), a kamera átúsztatása ablakokon, akadályokon, vagy épp egy 180 fokos kör az öltözőben, a tükörrel szemben (ez utóbbit persze nyilván digitális utómunkával sikerült elérni, nem úgy, mint anno Cameron a Terminátor 2-nél), mind-mind bámulatosan sikerültek.
Na és persze a hosszan kitartott jelenetekhez... hát, egyrészt nem semmi színészek kellettek, akik meg tudták tanulni előadni a hosszabb szövegeket is (előadni, nem felmondani), másrészt pedig nem semmi gyakorlás kellett hozzá. És most nem csak a színészek munkájára, vagy az operatőrére gondolok, hanem az egész stábéra. A fények, a hang, és minden más is maximálisan rendben volt, ami egy kisebbfajta bravúrnak tekinthető. Mindezt egy színház öltözőiben, és hátsó, szűk folyosóin...
Szóval, mint említettem volt, ha egy átlagos könyvből hozták volna ki mindezt, az se volna akármi, de Inárrituék olyan bámulatosan életszerű, de egyben abszurd jeleneteket kanyarítottak a filmhez, hogy emelem kalapom. Ha pedig még ez sem lenne elég, zseniális párbeszédek egész garmadát firkantották a szereplők szájába, amik amellett, hogy elképesztően viccesek, természetesek, még mélyebb mondandóval is bírnak. Én az Akadémia helyében ezt is díjaznám, de úgy néz ki, idén más lesz ebben a kategóriában a befutó.
Az egyedüli szívfájdalmam, hogy Edward Nortonról, aki még tán sosem volt ilyen jó, az utolsó kb. fél órára szinte teljesen elfeledkeznek. Persze kárpótol minket Michael Keaton lenyűgöző játéka, akinek egyébként a valódi életútjával is rímel egy kicsikét ez a projekt (lásd Batman), szóval végül is nem panaszkodhatnánk... De azért... Na... Szóval... A végéről nekem hiányzott a katarzis. Tudom, ezt számonkérni... De mégis úgy érzem, hogy bizonyos, hogy nem lett volna könnyű, de azért mégis le lehetett volna ezt zárni egy kicsikét jobban, egy kicsikét frappánsabban, egy kicsikét... bördmenesebben.
De ennek ellenére az idei év egyik legjobb filmjéről van szó, ha ez az előzőekből nem lett volna még világos :)
