Klasszikus dilemma-helyzettel indult a sztori, mert erre, és a Blackhat című filmre is nyertem jegyet ugyanarra a napra, egymást átfedő időpontban, szóval hosszas mérlegelés után kellett eldöntenem, hogy valószínűleg melyik fog kevésbé fájni, és a több, mint 2 órás szenvedés helyett a 1,5 órásra voksoltam. Felvetődik a kérdés, hogy minek mentem el egyáltalán, amire az a válaszom: több, mint 2 éve írok aktívan egy filmes blogot, és a magamfajtának rossz filmeket is látnia kell, hogy hitelesebb képet tudjon adni a mozis kínálatról, és jobb tanácsot atekintetben, mire is kellene jegyet váltania az egyszerű nézőnek.
Szóval tartozom egy vallomással: azért ültem be erre a filmre, mert fel akartam b*szni az agyamat. Minden jel arra mutatott, hogy ez lesz az a magyar film, ami méltó utódja lesz a Kis Vuk című izének: elég volt megnézni a plakátokat, az előzetest, a nagyobb portálók első reakciót ("Mancs forog a sírjában", ill. "bizarr módon rettenetes"), vagy éppen Mancs eredeti gazdájának, Lehóczki Lászónak a tiltakozásáról készült videót. Ez utóbbira még visszatérek, mert a Mancs kapcsán érdemes róla beszélni, de előtte magáról a filmről szeretnék pár gondolatot:
Nem volt ANNYIRA rossz. Amiben valószínűleg közrejátszik az is, hogy a béka segge alatti elvárásokkal ültem be rá, de valamiért (lehet, hogy a cuki kutya miatt) mégsem tudtam haragudni a filmre (holott kellene, és fogok is, de erről ismét majd később). Ha elfogadjuk az alkotók szándékát, miszerint ez egy gyerekmese, kifejezetten a 10 év alatti korosztály igényeinek belőve, nem érhet minket hidegzuhany. A közönség nagy meglepetésemre élvezte, a sztori és a film nyelvezete követhető volt, Mancs hőstetteit kiemelték, meg volt benne némi dráma is.
És ami a legfontosabb: nem tapasztaltam az ócska TVfilmes megoldások közül a legidegesítőbbeket: a szereplők pofájába nyomott kamerát, és a hozzá tartozó kényszeres grimaszolást (lásd: Ernest-filmek), vagy az ócskán megvágott, a kutya által kivitelezett "hőstett"-et, melynek elengedhetetlen kelléke az alulról rögzített elrugaszkodás, és az azt követő "gonosz ember leterítése" mozzanat. Meg semmi ilyesmi. És ezt én egy kifejezetten pozitív dologként éltem meg.
A nehezen bemutatható problémákra az alkotók a valóság és az animáció egy furcsa egyvelegét találták ki: a háttér sok helyen rajzolt, a kutya bizonyos vicceskedéseit is inkább animációs betétekkel oldották meg, magát a szaglást is így ábrázolták (ez plusz pont, mert a sztori fontos eleme, és ugye a moziban ezt nem nagyon lehet máshogy érzékeltetni). És hangsúlyozom: mivel gyerekeknek szólt, ez abszolút rendben is van, kár, hogy a végére kiapad ezekből a betétekből a kreativitás, és inkább idegesítőek lesznek.
A poénok (merthogy voltak) közül akadt egy-két kifejezetten ötletes (ezen én lepődtem meg a legjobban). Volt persze néhány erőltetett, meg volt, ami abszolút nem működött, sőt, olyan is volt, hogy bár nem poénnak szánták, hangosan felnevettem rajta (a brassói földrengésnél az, ahogyan főhősünk megnyugtatja a kád alá szorult kislányt, egyszerűen fenomenális(an borzasztó)). A Rex felügyelős klasszik szendvicsfelzabálás, vagy a Kutyám, Jerry Lee-s etyepetye-bámulósdi mondjuk k*rvára nem hiányzott... De a közönség reakcióból ítélve úgy gondolom, hogy egy kellemesen humoros darab született a Manccsal, aminek van pár felnőttekhez szóló poénja is, úgyhogy ennek az aspektusnak is vannak pozitívumai.
Az előzetesben is látott mentőkutya vizsgás műdráma egyértelműen a mélypont, megnyugtatok mindenkit, annál rosszabb nem lesz a filmben (talán csak a "gonosz" főnök karaktere gáz még, aki mindenáron ki akarja rúgni főhősünket, de az legalább viccesen van előadva). Vannak nagyon aranyos dolgok, mint például az árvízi mentésre induló csapat egy égő háznál köt ki végül (gondolom nem volt pénz árvízre, de nem akarták kihúzni a hozzá írt poént sem), illetve ebben a filmben látható a világ leghosszabb terhessége is (szegény kutya felnő, közben az asszony még mindig csak az 5. hónapnál tart), de ezek inkább megmosolyogtató apróságok, amiket nem kell túl komolyan venni.
A főszereplő karaktere egy idióta (csapatmunkára kénytelen, önfejű, a családja helyett a hobbijára költ), Trill Zsolt mondjuk próbálja szerethetővé tenni a figurát folyamatos bűnbánó kutya nézésével, de végül a helyzeten még ő sem tud segíteni. Az abszolút mélypont Szarvas József (színészileg, és a karaktere is), aki azt hitte, hogy a Zimmer Feri 3. részét forgatják éppen, hozta azokat a tipikus manírokat, amiket már a második részben is utáltam tőle. A karaktere meg... szerintem a forgatókönyvírók sem tudták, hogy mit akarnak vele: most legyen rossz, jó, hülye, okos, a szabályokat betartó, vagy a szabálytalanságok felett szemet hunyó... Egyszerűen tiszta random, hogy mikor mit reagál az adott szituációra.
Volt egy-két botrányosan rossz egyjelenetes szereplő (a Barátok közt színészei hozzájuk képest Oscart érdemelnének), és még mindig kifejezetten gyengék a gyerekszínészeink. A már említett brassói kislány a mentéses jeleneteknél nagyon ügyes volt, de egyébként nem volt túl meggyőző. A főhős fiát játszó kissrácnak is volt egy jó pillanata, de rajtuk és ezeken a jeleneteken kívül sajnos senki és semmi sem volt az igazi. Nem tudom eldönteni, hogy a rendezőink nem tudják instruálni a kicsiket, vagy a casting abból áll, hogy az ismerős behozza a felfuttatásra szánt kölyként, aztán beerőszakolják egy-egy filmbe. Akárhogy is van, ezen a jövőben javítani kellene.
Na, és akkor jöjjön a fekete leves, azaz hogy miért ne vidd el erre a filmre a gyerekedet, asszonyt, kutyád: Lehóczki László (Mancs gazdája) ebben a beszédében szépen kifejti, hogy lényegében ellopták tőle Mancsot. Azt a Mancsot, amit 1 millió forintért védetett le anno, és amiből már 2006 óta filmet akarnak faragni. Nemzetközi produkcióban gondolkoztak, Köbli Norbert forgatókönyvírói munkájával, de teltek az évek, és csak nem sikerült egy olyan tervvel előrukkolni, ami nem rossz színben tűnteni fel a miskolci hősöket (erről is lesz még pár gondolat a végén).
Így aztán végül hagyták a p*csába az egészet, és átpozicionálták a filmtervet: gyerekfilm, és persze a gazdi megkérdezése nélkül. Mert hát így már fikció, és az összes mentőkutyának ajánlják a filmet... Mármint mi a fikció? Az, hogy a kutya gazdája más nevet kapott, pesti lett, és más küldetéseken vett részt? Az nem számít, hogy ugyanaz a neve, a fajtája, a foglalkozása, a betegsége (!!!) és a korszak, amiben a sztori játszódik (bár mondjuk a trabiról nekem inkább 80-as évek hangulatom lett, de a mobiltelefon használata biztosított arról, hogy itt a 90-es évek közepét akarták bemutatni).
Ez kérem szimpla lopás, amiért utólag nagy kegyesen 250 000 hufot hajlandóak lennének fizetni (még egyszer: maga a levédetés egy misibe fájt anno). És ezt nem szabad hagynunk. A filmet bojkottálni kell (ne válts rá jegyet), a mentőcsapatot pedig támogatni mindenben, amiben csak lehet (adomány, jogi segítség, hírverés az ügy köré). Ezért aztán kifejezetten sajnálom, hogy ez a film ebben a formában megvalósult. Lehetett volna TÉNYLEGESEN fikció is, senki nem rohanna falnak egy Buksi nevű, 3 lábú golden retriever mentőkutyától, viszont nyilván nem is mennének be rá annyian az emberek. De ez így, ebben a formában mégcsak nem is kizárólag lopás, hanem mítoszrombolás.
És ezzel elérkeztünk a hazai magyar filmgyártás legnagyobb rákfenéjéhez, ami miatt én kezdetektől végtelen nagy utálattal álltam hozzá ehhez a projekthez: amíg az USÁban egy közönséges gyilkosról készült propagandafilm simán kasszát robbant, addig ideheza egy valódi hősről képesek vagyunk ilyen botrányos formában megemlékezni. Nem, ezt nem lehet csupán a pénzre fogni, egyébként is igaz valamennyi híres magyarra, vagy történelmi eseményre, vagy bármire, amiről filmet forgatunk: semmi önbizalom, semmi büszkeség. Mintha a filmgyártásunk szándékosan kerülné a témákat, vagy direkt csak a rossz oldalt szeretné kiemelni.
Mert készülnie kellene egy Mancs-filmnek. Egy olyannak, ami méltó emléket állít nemzetünk hősének, amire büszke lenne Mancs gazdája. És amelyik film büszkeséggel töltené el a magyar nézőket, amelyik film külföldön is terjesztené az igét, amelyik film igényes, és levetkőzi végre ezt a kelet-európai kishitűséget, önbizalomhiányt. Mert azt mindenhol hallani, hogy milyen kiváló filmes szakembereink vannak, csak valahogy még mindig nem szállítottak le egy valóban igényes, nemzeti produktumot. Egy olyan filmet, amit megérdemelne már végre Magyarország.
