Ez a három film így együtt egy átlagos Így jártam anyátokkal epizód hosszúságát is alig lépi csak túl, de mégis mennyivel jobb szórakozással, izgalmasabb tartalommal kecsegtetnek... Mondom ezt én, aki sohasem voltam igazán oda a rövidfilmekért, mivel engem a moziban elsősorban a történetek érdekelnek, és azt ilyen rövid idő alatt nem tudják kellőképpen kibontani (igazából jobb, ha meg sem próbálják). De mégis: három teljesen más, ugyanakkor három különleges élmény vár rátok. Ugorjunk fejest bele :)
Az első a sorban a Blue Dream, melyet egy hazai formáció, az Elekes Pictures hozott tető alá. Róluk már volt szó korábban a blog hasábjain belül, két egész estés filmjük is képezte már kritika tárgyát (Interjú, Bodom), és nemsokára remélhetőleg legújabb alkotásukkal, a Perihelionnal is megismerkedhetünk. Róluk azt kell tudni, hogy nem az állam csecsén, hanem önerőből próbálnak filmművészetet előállítani, a pénz-, és felszereléshiány minden apró bájával.
A Blue Dream egy angol narrációval megtámogatott dráma, ami egy rákbeteg lányról szól. A képek nagyon szépek, egyre ügyesebb a csapat, egyre jobban megismerik a DSLR fényképezők használatát, és egyre többet ki tudnak belőlük hozni (sőt, most egy GoPro akciókamerával is feldobták az összképet). Egy-két helyről a bevilágítás még ugyan hiányzott, valamint talán egy szűrővel még emelhettek volna a színek harmóniáján az utómunka során, de ezeken az apróságokon felül jó munkát végeztek. A mű produkciós értéke sem piskóta: a nagyrészt uszodában játszódó jeleneteket nem lehetett egyszerű leboltolni, de mindenképpen megérte.
Tudom, ezért fogok majd kapni, de továbbra sem értek egyet az angol nyelv használatával. Személyesen ugyan még nem ismerem az alkotókat, de "szociális médián" tartom velük a kapcsolatot, így tudom, hogy fontosnak tartják a szélesebb közönség elérése miatt az angolt, de a Blue Dream sajnos nagyon hunglishul hangzott, és ez szerintem inkább hátrány, mint előny. Valamint a nyelvezetét is túlontúl fennköltnek (bár talán nem ez a legjobb szó rá) éreztem. A téma fontos, a nagy szavakkal sincs bajom, de itt szerintem nem találták meg a megfelelő egyensúlyt, és "túlköltötték" a szöveget.
Jöjjön a 180 fokos fordulat műfajban: westernvígjáték. Kevés jó született, és Seth McFarlane, a Family Guy-os csávó legutóbbi próbálkozása sem volt túlságosan combos, ellenben a The Gunfighter című rövidfilmmel. Egy rejtélyes idegen betér egy kocsmába, miközben egy narrátor felvázolja a hátteret... a szereplők füle hallatára. Nagyjából ennyi a gag lényege, ami egy kicsit igénytelenebb kiszerelésben simán elmehetett volna egy jobban sikerült SNL szkeccsnek is...
Ami persze nem baj, hiszen a vígjáték rövidfilmes verziója tulajdonképpen a kabaréjelenet/szkeccs nagytesója, amiben a színpad elhagyása, és a normális díszlet/jelmez használata az egyetlen komolyabb különbség. Ebben pedig a The Gunfighter nem mond csődöt, sőt: csodálatosan sikerült bevilágítani a kocsmát, a kosztümök első osztályúak, a színészi játék néha ugyan kicsit teátrális, de még a műfaj miatt simán belefér. A vége pedig a minden westernre jellemző klasszikus lövöldözés, de ezt már az első pillanattól kezdve tudhattuk.
Hogy addig se teljen hiába az idő, arról a narrátor gondoskodik: a minden gondolatot, minden apró titkot tudó mesélő (akinek a hangját nem mellesleg Nick Offerman kölcsönzi) remekül adagolja az információkat, és a poénokat, nem egyszer agyzsibbasztóan fárasztó végeredményt szülve. Az egyedüli hátrány az, hogy jelenleg legjobb tudomásom szerint csak angolul érhető el, így idehaza sajnos csak egy kisebb réteg számára jelent szórakozást. Nekik viszont felhőtlent, ugyanis k*rvajó 8 perc vár rájuk!
Madarász Isti sok Hacktion és Barátok közt epizód előtt rendezett egy rövidfilmet, melynek az időutazás a témája. Azért különösen aktuális felhozni ezt most, mert végre komolyabb lehetőséget is kapott, és nagyban is kipróbálhatta a zsáner-szeretetéről ismert rendező magát. Ráfér egy ilyen, populárisabb témákban gondolkozó (azaz nem midcultos, vagy szerzői) filmes már Magyarországra, és ezért aztán nagyon bízok Isti "Hurok" című filmjében. Az időutazás hálás téma tud lenni, ahogyan azt az egyik első kisfilmje, az Előbb-utóbb is mutatja.
A sztori szerint a nácik kísérleteznek az időutazással, és... oké, annyi, hogy sikerül nekik. Persze az alany egy fogoly, aki ezt az újonnan szerzett képességét kihasználva jó kis mindfuckkal örvendeztet meg minket. A díszlet és a kosztüm abszolút rendben van, a színészek a három közül ebben a rövidfilmben a legjobbak, a vágatlan jelenblokkok használata zseniális húzás volt (érdemes erre odafigyelni), maga a sztori pedig kellően meg van csavarva ahhoz, hogy többször is meg akarja nézni az ember. Még sok ilyet!
A Youtubeon valamennyi kisfilm megtekinthető:
