Lisztes megmondja a tutit

Drakula (1992)

2015. február 24. 15:00 - lisztes

Az eredetileg TV-filmnek készülő Drakula-feldolgozás végül 3 Oscar-díjat söpört be - szép karrier, annyit mondhatok. A szkript Winona Ryder kezei közé került a 90-es évek elején, ő pedig megkereste vele Francis Ford Coppolát, hogy csináljanak vele valamit. Coppola cége akkortájt épp nagy szarban volt (A keresztapa 3. hivatott kihúzni belőle), szóval az öregnek dolgoznia kellett azért, hogy ne menjen csődbe. A 40 milliós költségvetésből végül az első héten sikeresen visszahozott 30,5 milliót, úgyhogy mindenki fellélegezhetett.

bram-stokers-dracula.jpg

40 milliós költségvetés? Ez akkori árfolyamon azért egyáltalán nem számított alacsonynak, hiszen a Jurassic Parkot egy évre rá 63 millióból hozták ki az akkori csúcstechnikát használva, itt meg Coppola hallani sem akart a legújabb trükkökről, és inkább a régi iskola technikáit szerette volna minél kreatívabban felhasználni. Miután minden szakember megmondta neki, hogy ez egy marhaság, végül saját fiát, Roman Coppolát kérte fel a trükkök megvalósítására.

Az erdélyi Drakula gróf telkeket akar venni szerte Londonban, ezért az ügyvédi iroda a fiatal Jonathan Harkert küldi a messzi Kárpátokba, hogy segítéségre legyen a grófnak. Az ijfú ügyvéd menyasszonya feltűnően hasonlít Drakula egykori szerelméhez, és amikor erre címszereplőnk is rájön, Jonathant csapdába csalva, bebörtönözve hagyja hátra, míg ő hajóval Londonba utazik. A vámpír megjelenése után nem sokkal ősellensége, Van Helsing professzor is feltűnik a színen, és kezdetét veszi az ádáz harc a démoni bestia ellen...

BHcAV8CteO.png

A Bram Stoker-féle Drakula-sztorit nagy vonalakban talán már sokan ismerik, hiszen rengeteg feldolgozást élt meg a több, mint 100 év alatt. A legismertebb számunkra talán a Lugosi Béla főszereplésével készült 1931-es verzió, de Christopher Lee, vagy Frank Langella főszereplésével is találunk híres adaptációkat. És természetesen meg kell említeni a Drakula halott, és élvezi című Mel Brooks szösszenetet, ami tulajdonképpen az összes komoly adaptáció élvezhetőségét egycsapásra hazavágta.

Nem mintha haragudnék a Brooks-Nielsen párosra, de egyszerűen képtelen vagyok úgy végignézni a Coppola-verziót, hogy néhány jelenetnél ne fogjon el a röhögőgörcs. Az itt komolynak, félelmetesnek szánt jelenetek varázsa oda, a híres "Soha nem iszom... bort" szöveg sem hat olyan erősnek, illetve a gróf öregkori kinézete és az árnyjátékok sem ütnek úgy, ahogyan azt eredetileg szánták. Ahogy a Robin Hood paródiája elején is felkiált a tömeg: "Menj a francba, Mel Brooks!".

bram-stokers-dracula-0107.jpg

A tőrt a szívbe pedig a nagyon csúnyán öregedő speciális effektek szúrják bele. Ahogy a bevezetőben említettem, '92-ben sem ez volt már a csúcstechnológia, de kifejezetten rondák a mai szemnek a maszkok, illetve a stúdió díszletek/makettek - amiket egyébként Oscarra jelöltek. A TV-filmes jelleget ezeken érezni a legerősebben, és a CGI-hoz, grandiózus látványhoz szokott szemnek elég nehéz elvonatkoztatnia. 60-as évekre hajazó díszlet, 70-es éveket idéző maszkok, a 80-as évek trükkjei - sok ez így egyben.

Ami miatt mégis meg kell nézni a filmet, az a néhány valóban jól sikerült trükk mellett a színészi játék. Gary Oldman mint mindig, most is fantasztikus, egyedül talán azt az elemi charmot, eleganciát hiányoltam, amit a korábbi színészek kisujjból hoztak. Oldman Drakulája megjelenésében sokkal világibb, modernebb figura, már-már steampunkos beütéssel, és nem kimondottan puncimágnes fizimiskával. De akárhogyan is van beöltöztetve a jó öreg Gary, mindig a maximumot nyújtja.

Dracula-1992-dracula-6892957-1273-690.jpg

Rajta kívül is impozáns a szereplőgárda: az akkori kor menő fiatal sztárjai (Ryder, Reeves), idősebb sztárjai (Hopkins - rögtön 3 szerepben is -, Waits), feltörekvő színészei (Elwes, Belucci) is megtalálhatóak a filmben, bár nem mindenki hozza azt a szintet, ami elvárható lenne. Keanu Reeves például kifejezetten pocsék, inkább emlékeztet a Bill és Ted-féle idiótára, mint egy fiatal, jól menő ügyvédre. Ryder kisasszonynak is nehezére esik eljátszani a szende szüzet, ő is csak akkor lesz elemében, amikor már Drakula elcsábította.

Coppola mester oldschool módszerekkel is képes volt egy korrekt, bár nem kimondottan félelmetes film levezénylésére. A végére még egy kis westernes utánérzést is sikerült belecsempésznie a nagy lovaskocsi-üldözéssel, de az elavult technikákon nem segített az ügyes operatőri munka, és a gondosan megtervezett rendezés sem. Ha nem is a maximumot, de még így is a feldolgozások közül a legtöbbet sikerült átültetnie Bram Stoker méltán híres regényéből a filmvászonra.

Lisztes

Drakula az imdb-n

Drakula előzetes

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr566830529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2015.02.25. 15:36:16

Nekem kifejezetten tetszettek a trükkök. Az árnyjáték, a hervadó rózsa. Olyan filmiskolás hatása van, szerintem sokat ad a hangulathoz. A mostani CGI-k többnyire öncélúak. Kedvenc Drakula adaptációm Coppoláé.
süti beállítások módosítása