Egy újabb színész gondolta úgy, hogy nem csak a kamera előtt, hanem a kamera mögött is meg szeretné mutatni, hogy mit tud. Russell Crowenak rengeteg jó alakítás, és egy Oscar-díj után persze érthető módon nem sok kihívás maradt a színészkedésben, ezért Mel Gibson, Clint Eastwood, Angelina Jolie, George Clooney, Tommy Lee Jones, Kevin Costner, Robert de Niro, Ben Affleck, és még sorolhatnám, kiknek a példáját követve rendezésre adta a fejét, méghozzá egy nagyon érzelmes darabot választva alapanyagul.
Érződik is rajta erősen a szerelem projekt-szag, de szerencsére azért annyira mégsem erősen, hogy minden mást elnyomjon. Crowe egész jó ízléssel adagolja a dolgokat, még ha vizuálisan nem is tud semmi említésre méltóval is szolgálni: klasszikus kamerabeállításokkal van tele a film, ha meg néha valami egyedire törekedne, akkor az annyira kilóg ebből a jól körülhatárolt stílusból, hogy inkább bosszantó öncélúskodásnak tűnik, nem pedig egy hasznos elemnek, ami hozzá is ad valamit a filmhez.
A sztori természetesen ausztrál vonatkozású (tök jó), I. világháborús (nagggyon jó), és kiszámítható (nem nagyon jó). A Crowe által játszott apukának különleges képessége van: frankón megtalálja a föld alatt, amit keres, úgy, hogy a csít, meg a szívét használja - ez nagyon jól jön, amikor kutat kell ásni, és sajnos akkor is, amikor a Gallipoliban történt csatározások közben elesett gyerekei csontvázait kell megtalálni a földben... Merthogy miután mindhárom fia fűbe harapott a világháborúban, ráadásul ugyanazon a napon, és a felesége is öngyilkos lett, úgy dönt, hogy megkeresi gyermekei maradványát, és hazaviszi őket az anyjuk sírja mellé, ausztrál földbe.
Crowenak riszpekt azért, hogy olyasvalamihez nyúlt, amihez viszonylag kevesen: az I. világháború oké, hogy rövidebb volt, és oké, hogy nem haltak meg benne annyian, mint a másodikban, de azért mégiscsak egy értelmetlen mészárolósdi volt az is, amivel csak azért nem riogatnak annyit minket, mert nem volt egy jól beazonosítható vezető, vagy jelkép, amit a vesztes oldalhoz lehetett rendelni - ezért aztán nem kimondottan jó filmes alapanyag (meg persze az amcsik sem voltak benne a buliban annyira, mint a későbbi háborúkban).
Talán pont ennek köszönhető egyébként, hogy nem tesz különbséget a két harcoló oldal között: az ausztrálok a törököket, a törökök meg az ausztrálokat hibáztatják, de a végén rá kell jönniük, hogy senki sem hibás, és mindenki hibás... Valahogy úgy, mint az összes háborúban. Ügyesen van bemutatva az is, hogy előbb a vesztes ausztrál csapatokat sajnáltatják, hogy mennyi embert vesztettek a mészárlás során, aztán meg kiderül, hogy a törökök sokkal több embert vesztettek... Vagy például a film végi fordulat az ominózus fejlövés kapcsán... Bravo!
Az időzítés is megfelelő: tavaly volt az I. világháború 100 éves évfordulója, és bár néhány helyen már akkor bemutatták, azért a nagyközönség zöme csak 2015-ben láthatja, ha láthatja egyáltalán (mi magyarok pl.: egy magyar címet kaptunk már, de bemutatódátumot tudtommal még nem), és ez azért fontos, mert az idei év a Gallipoliban történt eseményeknek lesz a 100 éves évfordulója (gyorsan meg is néztem mellé az 1981-es Gallipolit, hogy kicsit jobban képben legyek a dolgokkal).
Crowe nem markolt nagyot: nem is igazán tudott volna a szűkös keret miatt - a harci jelenetekben is inkább a nézői fantáziára van bízva az összkép összerakása, a látottak kiegészítése epikus csatává. A történet is megmarad a családja elvesztése miatt gyászoló egyszerű emberre fókuszálva, aki megismerkedvén a török kultúrával, meg persze egy török özvegyasszonnyal (Olga Kurylenko) megtalálja azt, amiből már jó ideje nem jutott ki neki: a boldogságot... Vagy legalábbis valami hasonlót.
Az imdb pontszámmal azért vigyázni kell, mert az indiaiak után a törökök is előszeretettel pontoznak fel minden olyan filmet, amihez kötődnek, így Crowe munkája is feltűnően erősen kezdett, de azért ennyire sajnos nem jó. Egy korrekt dráma pompás színészi alakításokkal, egy szép, letisztult tiszteletadás a Gallipoliban elesett ANZAC erők emlékére. Crowetól, mint rendező, egyáltalán nem rossz kezdés, de színészként úgy tűnik többre képes, mint amire a kamera mögül dirigálva.
