Nem lehet egyszerű Terrence Malickkal dolgozni. A kissé különc filmrendező pont azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy nem szeretné, hogy a figyelem ráirányuljon: nem ad interjúkat, nem jár smúzolni a sajtóval a fesztiválokra, vagy hasonlók (most is hiányzott Berlinből a Knight of Cups díszbemutatójáról). Kicsit arra a South Park részre emlékeztet ez az egész, amelyikben Cartman úgy generál forgalmat a Vidámparkjának, hogy senkit nem akar beengedni...
Persze rosszul kezdtem, hiszen nem emiatt lehet nehéz Malickkel a munka: ő az a fajta pali, akit hidegen hagy a "dramaturgia", meg hasonló apróságok - inkább a képekkel mesél, és filozofál az életről, meg a halálról, meg arról, hogy vajon mi értelme a vasárnapi boltbezárásoknak. Ennek megfelelően aztán filmjei sem precízen megtervezett forgatási ütemterv szerint készülnek, vagy legalábbis a végeredménynek nem sok köze van ahhoz, amit korábban rögzítettek.
Egyébként ez bámulatos - mármint hogy ezt meg tudja csinálni a stúdiórendszerben (még ha akadnak is gondjai, mint ahogy ennél a filmnél is kiszállt a Sony, és a Fox mentette meg a bulit). Azért 1-1 jelenetet általában nem 5 fillérből forgatnak le, ez a fószer meg 6 órányi filmre való jelenetet rögzített, hogy aztán az anyag több, mint a fele a vágószoba padlóján landoljon, olyan színészek komplett megjelenésétől búcsúzva, mint Gary Oldman, Bill Pullman, Mickey Rourke, Martin Sheen, vagy Billy Bob Thornton.
A vége úgy kb. 2,5 óra lett hát, és nagy megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy "nézhető" (sőt, egész jó). Mármint... Hallottam már ezt azt, és engem nagyon fel tud b*szni a sok koelhózás, meg a maszturbálás a kamerával, ráadásul az imdb-s fórumokon olvastam egy olyan visszaemlékezést a premier idejéről, hogy pár ember kivételével a komplett közönség elhagyta a termet még a film vége előtt - ami azért lássuk be, még nem éppen kommersz filmek esetében is ritka dolognak számít.
Csoda, hogy nem bukott meg... Illetve megbukott Amerikában, de a nemzetközi bevételek, meg a pozitív kritikai visszhang (plusz a 7 Oscar-jelölés) kihúzták Malickot a szarból, akinek egyébként 20 évig tartott összehoznia a filmet. Oké, ez egy kicsit túlzás, mert sok minden másba is belekezdett előtte, de bizony két évtizedig nem jelentkezett új filmmel, pedig már a 80-as évek legvégén készen állt a forgatókönyv (potom 300 oldalas, ami kb. 5 órányi filmet jelent).
Valószínűleg a film zsánereinek 90%-ának rohadtul sz*rul állna az efajta sztoriszerkesztés: igazából nincs valódi főszereplő, van, hogy komplett (hosszú) jelenetsorok fókuszálnak más katonákra, és vagy 6 különböző ember belső monológjaiba is belehallgathatunk, de mégis... A háborús műfajban ez működőképes. Főleg ha a hitelességre törekszik az ember, hiszen a való életben bizony nem mindig a legbátrabb, legtalpraesettebb katona kapja a feladatokat, hajtja végre, és éli túl azokat, hanem ez egy amolyan sokszereplős buli.
Valószínűleg jót tett a végeredménynek, hogy Malick kész alapanyagból, James Jones regényéből dolgozott (ezt egyébként korábban már feldolgozták egyszer ugyanilyen címmel). Mert bármennyire is jobban érdekli néha a rendezőt egy virág tetején bandukoló meztelencsiga, azért mégiscsak ott van az egész "szép beállítás/sok monológ és elmélkedés" mögött a sztori is, még ha nem is a megszokott módon van prezentálva. És mivel engem elsősorban a sztorik érdekelnek, főleg ezeket szeretem a filmekben, még én is tudtam élvezni (mert nem csak elvont módon szólt valamiről).
A mélyebb rétegek pedig kifejezetten jó témák (jolly jokerként a háború értelmetlensége, a halál, a szerelem is szóba kerül) noha itt szerintem elég gyakran át sikerült esni a ló túloldalára, és kaptunk pár hangzatosnak tűnő álbölcseletet is, amit még Oravecz Nóra rajongói is a szívükbe zárhatnak. De mellette vannak valóban tartalmas gondolatok és jól megírt párbeszédek is. Van mi hajtsa előre az eseményeket, vannak frankó, és a legfontosabb: átérezhető akciójelenetek, amik nélkül nem lesz jó egy háborús film.
Maga a káosz, a kilátástalanság remekül megjelenik Az őrület határánban, és amellett, hogy sokszor a brutalitást be-nem-mutatandó, természeti képekkel ábrázolják az aktuális szörnyűségeket (pl.: kidőlt fa, meg hasonlók), van néhány kifejezetten hatásos képsor is. Szóval igen, kicsit lassabb az átlagnál, meg a kelleténél lényegesen többször merül el Malick egy-egy szereplő belső monológjaiban, de egy erős atmoszférájú, baromi jó Hans Zimmer zenével aláfestett, igazi sztárparádét felvonultató háborús film, aminek a legnagyobb tragédiája az volt, hogy abban az évben született, amikor Ryan közlegényt is megmentették Spielbergék.
