Az USÁ-ban lehúzták cefetül, az oroszoknál betiltották, idehaza pedig nagyon fekete-fehér a fogadtatása: vannak, akik imádják, és vannak, akik a tengerentúli kollégákhoz hasonlóan nem bánnak vele kesztyűs kézzel. Black List-es forgatókönyvből készült, Ridley Scott bábáskodása alatt (a forgalmazó nem volt rest egyenesen az ő filmjének titulálni, noha nem ő rendezte), egy rakás ismert arccal, élvonalbeli "A" listás főszereplővel, akiről még az origo is megírta, hogy idén róla szól majd a filmvilág.
Hát, Tom Hardy nem kezd túl jól, reméljük, hogy A 44. gyermeknél sokkalta jobban várt Mad Max 4. nem osztja meg ennyire a kritikusokat, mert nagyon nem jönne jól egy tavalyi Godzillához hasonló csillagos 5-ös marketing kampány után egy jobb esetben is 4-es fölé végeredmény... No, de most a valós események inspirálta orosz gyermekgyilkosságokról készült filmről kell, hogy szóljak - kár, hogy maga a film nem sokat szól ezekről a gyilkosságokról, cserébe megállás nélkül a csúnya kommunistákkal rémiszt minket.
Nem éltem a kommunizmusban. Illetve elvileg még abban születtem, de a 80-as évek amúgy is csak komcsi-light volt állítólag, szóval nincs tapasztalatom a titkosrendőrségek-besúgók világáról. Azt az eddig összekotort, bár meglehetősen hiányos információim alapján sejteni merem, hogy nem volt egy leányálom a kor Szovjetuniójában élni, DE... Amit ez a film bemutat, az számomra olyan mértékű túlzásnak hat néha, hogy bátorkodom kijelenteni: csak azért, mert filmen látjuk, még nem biztos, hogy az alkotók által felvázolt világ megfelel a valóságnak.
Éééés mielőtt lekomcsiznátok - én nem állítok olyat, hogy nem történtek a filmen bemutatott szörnyűségekhez hasonlók, de van egy olyan érzésem, hogy a történelem egy nagyon tömény esszenciáját tárják elénk, így ferdítve a valóságot a különböző rezsimek lehető legsötétebb színben való bemutatásának kedvéért. Értem én, hogy sokaknak tetszik, amit látnak, de szerintem óriási probléma, hogy erre lett kihegyezve a film - a gyermekgyilkosságok teljesen háttérbe szorulnak. Olyan, mintha a Jurassic Park nem a dínókról szólt volna, hanem a génsebészet problémáiról...
Tehát az alibi sztorink szerint van egy gyerekgyilkos, aki egy jól behatárolható vasútvonal mentén szedi 9-14 év közötti fiúáldozatait, és van egy szovjet vezetés, aki ezeket a gyilkosságokat baleseteknek könyveli el, mert hát ugye a paradicsomban nem történhetnek gyilkosságok. A szőnyeg alá söpréssel persze csak azt érik el, hogy a gyilkos továbbra is aktívan tevékenykedik, pedig egyáltalán nem olyan óvatos, hogy nem lehetne megfogni az eddig hátrahagyott bizonyítékok alapján.
A valódi sztorink pedig arról szól, hogy a szovjet titkosrendőrség mindenféle embereket kap el, besúgókkal kokettál, és igazából bemondás alapján bárkit meggyanúsít és elítél, még ha a hadsereg egy hősének, nem melleseg egyik legjobb munkaerejüknek (Tom Hardy) feleségéről is van szó. Ha pedig jófej kedvükben vannak, akkor nem végzik ki a bűnösnek talált delikvenseket, csak eldeportálják őket a halál f*szára, ahol nem tudnak mit csinálni, csak vegetálni a hátralévő életükben. Kivéve, ha Tom Hardyról van szó, természetesen.
Jöjjenek először a problémák: a film túl sok szereplőt mozgat, és ezek legtöbbjének alig jut idő a vásznon - viszont a történet szempontjából fontos karakter szinte valamennyi, ezért aztán abban a pár percben próbálták meg felskiccelni a jellemüket, ami természetesen nem sikerült túl jól. A gyilkos szálának érdekesebb részeit (pl.: a családja) egyszerűen elhagyják (pedig marad kérdés bőven), maga a nyomozás megoldása is teljesen kiábrándító - és sajnos nem abban a különösen furcsán ható "jó" értelemben. A végső lezárás pedig telibeszarja az addigi koncepciót, és olyan... hollywoodi, hogy fizikai fájdalmaz okoz.
DE. Ha ezek felett szemet tudunk hunyni (ami nem egyszerű), akkor tök jó dolgokat kapunk. A paranoiát érzékeltetendő van pár kimondottan ütős jelenet, kapunk Joel Kinnaman tolmácsolásában egy "megfojtanám a szemét g*cit"-típusú zseniális főgonoszt, és nem finomkodnak, ha a brutalitást kell ábrázolni, mégsem érződik öncélúnak az egész. A vérre menő verekedős jelenetek, még ha éppenséggel sz*rrá is vannak vágva, akkor is jól mutatnak, van tétjük, van miért izgulnia a nézőnek.
Az élmény tehát felemás. Ha azt kapnánk, amit a cím és a szinopszis sejtet, akkor valószínűleg sokkal nagyobbat ütött volna. Így viszont egy 60 éves rendszer kritikáját nyomják az orrunk alá, amiben persze elrejtenek jó néhány áthallást a jelenkori közéletre, mégis abszolút feleslegesnek hat. Főleg úgy, hogy látni, mi lehetett volna belőle: egy izgalmas korszakba helyezett, libabőrös krimi-thriller, egy remekül játszó színészgárdával - mert az biztos, hogy ez nem rajtuk múlt.
U.I.: A magyar szinkron szerencsére nem követi az eredeti angol szöveg kínos orosz akcentusát. Király Attila pedig isteni Tom Hardyként.
