A cím kicsit csalóka, ne várjon senki rakétákat, tankokat, hiszen nem egy hagyományos értelemben vett csatáról, hanem inkább amolyan politikai csatározásról szóló film Az algíri csata. Egy politikai dráma, amely szinte már dokumentarista módon próbálja bemutatni, miféle viszonyok uralkodtak Algériában (egész pontosan a fővárosban, Algírban) az 50-es években, a francia megszállás alatt. Az algériai történelemről szóló ismereteim finoman szólva is hiányosak (bár gondolom nem vagyok ezzel egyedül errefelé), szóval kifejezetten jól jött ez a kis plusz tudás, amit a filmtől kaptam.

A filmtől, amit 2 különböző évben is jelöltek Oscarra: 1967-ben mint legjobb idegen nyelvű film mérettetett meg olasz színekben, két évvel később pedig legjobb rendezés, és legjobb forgatókönyv kategóriában versenyzett, ekkor már természetesen országjelzés nélkül. Egyszer sem nyert: '67-ben ironikusan pont a franciák nyomták le, míg '69-ben két musical marta el a két rangos díjat: az Olivér (Twist Oliver sztori), illetve a Katasztrofális siker (Mel Brooks Producers című filmje Gene Wilderrel - talán így többen ismerik).

A sztorit az élet írta. Nincs túlbonyolítva, de mégsem egyszerű követni, hiszen hiába szorítkoznak a készítők magukra a terrorcselekményekre és a franciák azokra adott válaszreakcióira, még így sincs egy egyértelműen felvehető fonal, amit végigkövetve eljutunk a konklúzióig. Sok epizódszereplő cselekedeteinek bemutatásán keresztül ismerhetjük meg azt, ahogyan az algírek felszabadulásáért küzdő muszlimok kiépítik a szervezetüket, terrorcselekményeket hajtanak végre, majd bujkálnak a megtorlás elől...

A forradalom - mint a legtöbb - persze leverődik, hogy ilyen szép magyarsággal fejezzem ki magam, de mivel remélhetőleg tisztában vagyunk vele, hogy ma már Algéria független állam, nem mondhatjuk, hogy hiába haltak azok a hazafiak, akik talán nem a legjobb eszközökkel, de legalább harcoltak a szabadságukért, azokért a jogokért, amik egy állampolgárt megilletnek/megilletnének egy normális világban, úgyhogy mindenképpen "megérdemelték" ezt a filmet. Mert tulajdonképpen Az algíri csata nekik állít emléket.

És hogy ez az emlékállítás hogyan sikerült? Őszinte leszek: a dokumentarista jellege miatt egy kicsit száraz a végeredmény, a fekete-fehér képet sem érzem már indokoltnak egy 1966-os filmtől. Sőt, technikailag kifejezetten gyenge produkcióról van szó, ugyanis például többször előfordul, hogy a felvételek életlenek lesznek egy-egy vágásnál (nem kicsit, nagyon), elsőrosban a sötétben játszódó jeleneteknél. Ezt ilyen szinten, egy ilyen fontos produkciónál nem szabadna megengedni (és nem, nincs művészi funkciója az életlenségnek).

A szerepekre amatőr szereplőket castingoltak, ami meg is látszik - és akkor még finoman fejeztem ki magam. Brahim Hadjadj még kifejezetten jó egyébként (ő néhány évig még "szakmában" is maradt), de néhány epizódszereplő ormótlanul gyenge. Mathieu ezredest az a Jean Martin formálja meg (ő is nagyon jó), akit a western rajongói a Nevem: Senki című film egyik főgonoszaként, Sullivanként ismerhetnek. Ha valakit, hát őt mindenképpen érdemes kiemelni ebből a nem túl erős gárdából.

Mathieu ezredes egyébként is a lehető leghálásabb szerep. A csávó meglehetősen durva módszerekkel irtja ki még az írmagját is a forradalomnak, lényegében azt vallja, hogy a törvényt átlépőkkel szemben nem lehet törvényes eszközökkel hatékonyan fellépni, hanem szemet kell hunyni néhány dolog felett. Egyszerűbben szólva fasiszta, méghozzá az agresszívabb, rasszistább fajtából, aki nagyon trükkösen úgy védi ki, hogy a világ lenácizza, hogy rávilágít, ők bizony a másik oldalon harcoltak 10 évvel korábban, tehát következésképp...

Messze nem hibátlan, a korát is nagyon megérezni, a játékidő is 2 óra felé kacsintgat, ami egy ilyen szárazabb fajta filmnél már nem túl egészséges, DE! Egy fontos témáról szól, egy még releváns időtávlatból, és mint ilyen, hasonlóan az Ítélet Nürnbergbenhez igenis érdemes a megtekintésre. Nem mellesleg bele-bele kerül az imdb legjobb 250 filmet felvonultató listájába, amit ugyan lehet utálni, de azt azért el kell ismerni, hogy ide csak valóban meghatározó, különleges filmek kerülhetnek be. Az algíri csata pedig megfelel ennek a kitételnek.