Én a mai napig ledöbbenek a Say Yes to the Dress-szerű valótlanság-showk sikerességén. Az USA sok minden jó bölcsője, de ugyanakkor rengeteg eszement baromság, és túlzás is származik tőlük. Japán ezerszer betegebb persze, de a jenkik sem panaszkodhatnak. Most megint kitaláltak valami irdatlan nagy f*szságot, amit olyan észrevétlenül helyeznek el a film valóságában (itt ugyanis természetesen mindenki kőgazdag), hogy meglepő módon működik. Mármint baszki: vőfély-szolgáltatás? WTF?
Úgy voltam vele az előzetesek alapján, hogy igen: kellett már egy ilyen film. Az esküvő körüli vígjátékok jelentős része a csajközönséget szolgálja ki, de ez valahol érthető is. A kevés maradék meg nagyjából a Másnaposok 1-2, amire senki sem az esküvős rész miatt emlékszik, és nem az italunkba csempészett tudatmódosító szereket kell okolni emiatt. Úgyhogy azt mondtam: igen, a férfiaknak is szüksége van végre a Szeretném, ha szeretnél tesztoszteronnal felturbózott változatára.
De sz*r került a palacsintába... Mert megint jól átvertek minket. A "boldogan éltek, míg meg nem haltak" úgy látszik, hogy a férfiközönség számára nem pálya, és itt most lobogtathatnám az antropológusok, és más okos emberek tanulmányait arról, hogy az ember alapvetően mennyire (nem) monogám típus, de nem teszem. A házasságok több, mint a fele válással végződik, és ez szerintem el is mond mindent a természetünkről. Egy alapvetően ilyen beállítottságú társadalom hím tagjainak (és nem hímtagjainak) az igaz szerelemről mesélni? Meh...
Jó, ezen még nem is durciznék be annyira, mert hát istenem... Sablont használnak, célközönségük van, hát teszik a dolgukat. Az esküvő itt most csak a körítés, a lényeg, hogy lehetőség nyíljon barátságok kialakulására. Azok meg ugyebár a legváratlanabb szituációkban alakulnak ki, mint például akkor, amikor az ember fizet egy rahedli pénzt egy vadidegennek, hogy hazudjon össze egy csomó mindent, miközben "legénybúcsú" címén még egy sokkal nagyobb adag pénzt elköltenek. Tényleg erről kell a barátságoknak szólnia?
Adva van Doug, az antiszociális, randa, de legalább gazdag csávó, akinek látszólag összejött az élet. Dögös feleség-jelöltje van, akivel nemsokára összeházasodnak. Igen ám, de Doug mindenféle barátokat hazudott magának össze az együtt töltött csodás időszak alatt, akiket most az esküvőre illene virítania. Így kerül a képbe Jimmy és a vőfélyszolgáltató cége, aki direkt az ilyen helyzetekre szakosodott. Mert ez olyan gyakori. Meg meg lehet belőle élni. Ja.
Kevin Hart sikerességéért rendesen megdolgozott, nem sajnálom tőle. De valamin sürgősen változtatnia kell, mert a 10 mondat / 1 poénos rátája még ilyen géppuskaszájjal is gyengécske, még ha a sok affektálásnak hála úgy is tűnhet első blikkre, hogy ő tényleg vicces dolgokat mond közben. Josh Gad is sikeresen kezd beleragadni az örök lúzer szerepébe - egyébként az a legdurvább, hogy az ő karakterét sokkal mesebelibbnek, elnagyoltabbnak éreztem, mint Hart vőfélypótlék figuráját.
A Gad által játszott Doug egyébként is végtelenül ellenszenves figura. A végére talán megszeretjük valamennyire, de egy olyan film, amiben neki kéne szurkolni, halálra van ítélve. Pedig a castingot eltalálták, itt a karakterekkel van a gond, mert azok maximum papíron működtek. A barátként tetszelgő többi szereplőt is jól válogatták össze, no meg persze ki kell emelnem a dramaturgialag abszolút funkciótlan, de legalább jól-néz-ki Olivia Thirlby-t, aki kevés szerepében is lejátszotta a Penny bunkóbb kiadását jó szarul hozó Kaley Cuoco-Sweetinget.
Sokan meglepetés-vígjátékként aposztrofálták, de én nem adok igazat nekik. Igen, van pár poén, ami működik, és mivel annyira sz*r a koncepció, hogy ihaj, meglepő, hogy ennyit ki tudtak hozni belőle... De még ez is édeskevés. Lehet, hogy némi alkohollal a szervezetben jobban átjönnének a dolgok, de ez most így egy sablonvígjáték érzetét keltette, ami felsorolja a kötelező elemeket, néhol talán még eredetinek is próbálna tűnni, de valójában nem több egy színes-szagos tömegterméknél, elcseszett üzenettel.
