Nos igen, néha be kell vállalni kevésbé csábító darabokat is a moziéjszaka alkalmával, és mivel a második körre nem volt a legjobb a választék, én Reese Witherspoon és Sofía Vergara "klasszikusára" voksoltam A lázadó ellenében, mert fél órával kevesebb szenvedést ígért mindössze 90 perces játékidejével. És nem csalódtam. Sajnos. Valóban 90 percnyi szenvedés várt rám, bár ahogyan én azt megéltem, éreztem vagy 150 percnek is. Viszont azt is be kell valljam, hogy megvoltak a maga momentumai a filmnek.
Anne Fletcher rendezőnő már fel tud mutatni jó néhány "csajos filmet" a filmográfiájából, melyek közül igazán szerintem csak a Nász-ajánlat sikerült jól. Legutóbb például a Szekatúrával borzolta a kedélyeimet, és bár ez a film szerintem jobban sikült annál (ez nem túl nehéz feladat), még így is messze van attól, hogy szórakoztatónak tituláljam. Azt is ki kell persze hangsúlyozni, hogy nem én vagyok a célközönsége, de tavaly ilyentájban a szintén sárba taposott A csajok bosszúján sokkal jobban szórakoztam.
A sztori szerint létezik egy nagyon gonosz, mindenkit a zsebében tartó drogbáró (lehet tippelni, hogy a rendőrkarakterek közül hányan korruptak), aki ellen tanúskodna egyik embere, ezért őt, meg a feleségét tanúvédelmi program alá kellene helyezni. Ezért elküldik az egyik rendőrnagykutyával egyetemben a szabályokhoz ragaszkodó aktakukac Coopert (Witherspoon), hogy szállítsák el biztonságban, mert valami rendelet szerint nőkhöz női kísérő kell. A simának induló küldetés hirtelen csajos menekülésbe csap át, miután fegyveresek megölik az összes férfit a házban...
Klasszikus road movie a recept, ahol ugye az összezártság és a folyton a nyakukba zúduló új kalandok közös átélése után egyre jobban egymásre hangolódik a két karakter, míg a végére országos cimborákká nem válnak. Legalábbis elméletileg. A gyakorlatban azonban (ebben az esetben) ez úgy néz ki, hogy Vergara szimpatikus karakteréről egyre több sz*rság derül ki, amitől egyre inkább távolodik el a nézőtől... Ja, és persze neki kellene szurkolni a drogbáróval és embereivel szemben.
Witherspoon karaktere szépen járja le a kötelező köröket, aminek természetesen az a vége, hogy a szabályokhoz megrögzötten ragaszkodó fap*nából egy sokkal lazább csajszi lesz, aki még be is pasizik. Ezt nevezem én eredeti koncepciónak! De még ha az ordenáré, és meglehetősen fantáziátlan klisé nem lenne elég... mindezt rendkívül idiótán, elnagyoltan adagolják. Értem én, hogy 90 percbe nem sok minden fér bele, de ez így ebben a formában akkor is meglehetősen tré.
Szerencsére redneckfalván kifogják a legjobb pasit - mármint a női nézők legnagyobb szerencséjére természetesen. Na de teljesen lényegtelen, mert 10 perc után mintha ott sem lett volna, folytatódnak a csajos "kalandok". A viccesnek szánt szituációk zömét úgy próbálják eladni, hogy a színészeknek ki lett adva: sikoltozzanak, meg üvöltözzenek minél többet affektálva, mert azon bizonyosan jókat derül majd a célközönség. Nem, egy jó vígjáték nem így működik.
Arról meg aztán már ne is beszéljünk, hogy mennyire erőltetett módon sikerül főhőseinket távol tartani a telefonoktól, vagy hogy miért nem sétálnak csak szimplán be a legközelebbi rendőrörsre, ha ilyen nagy a probléma? Vagy hogy a végén egy hatalmas buli közepette képesek ugyanabba a házba helyezni a kevés fénnyel megvilágított, klasszikus paráztató beszélgetést a drogbáró és Vergara karaktere között... Csomó panel egymás után rakva, átgondoltság, koherencia nélkül.
A jó pontok között feltétlenül meg kell említsem a szarvasnak beöltözős menekülést, mert az volt talán az egyetlen tényleg jól sikerült pillanata a filmnek. A visszatérő gegek is úgy-ahogy működnek még, meg van pár olyan momentum, amin elmosolyodhatunk, még ha ezek többségét el is kényszerültek lőni az előzetesekben. De még egyszer kihangsúlyozom: nem én vagyok a célközönség, így távol álljon tőlem, hogy mindenki kedvét elvegyem ezzel az írásommal. Csak a férfiakat beszélném le szívbaj nélkül... A csajok tehetnek vele egy próbát.
