Azt hiszem, azt kevés film mondhatja el magáról, hogy klasszikus értelemben vett dialógusok nincsenek benne (most így hirtelen a Minden odavan jut eszembe még Robert Redforddal a főszerepben). A Pokol a Csendes-óceánonban ugyanis mindössze két szereplő van (de tényleg nincs más egész végig), ami persze az önfeledt trécselést nem zárná ki, de mivel egyikük japán, és csak japánul tud, míg a másikuk amerikai, és csak angolul tud, valódi párbeszédekre nem kerül sor a film során.
Persze beszéd az van, de Lee Marvin, vagy Toshiro Mifune akár egy pálmafa felé fordulva is elmondhatná a mondókáját, pont ugyanannyi hatása lenne... Marad hát az activity, amiről azt hinné az ember, hogy nagyon nehezen tartja fent a figyelmet 100 percen keresztül, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a film ilyen téren nem vall kudarcot. Oké, szívem szerint bő 10 percet kivágtam volna belőle, mert vannak részek, amikre szerintem indokolatlanul sok időt hagytak, de mégis végig érdekesnek találtam ezt a sztorit ahhoz, hogy ne kezdjem el a köldökömet bámulni.
Nincs másról szó egyébként, mint arról, hogy egy csendes-óceáni lakatlan szigetre került, és már kényelmesen berendezkedett japán katona "társat" kap maga mellé egy szintén a közelben lezuhant amcsi pilóta személyében a II. világháború alatt. A két fél nagyon nem jön ki egymással: a japán makacs, irigy, az amerikai meg laza, köcsögösködik, valamint nem utolsósorban: szomjas. Az egymásra utaltság persze egy idő után furcsa barátsággá alakul, de a végén még csavarnak egyet az alkotók...
Apropó: a legvége. Sok jó, és sok rossz filmet láttam már életemben, de talán mind közül ennek volt a legrosszabb a lezárása. Kifejezetten botrányos, amiért persze nem az alkotókat kell okolni. A stúdió ugyanis nem volt megelégedve az eredetileg leforgatott lezárással (ami egyébként megnézhető a youtube-on - spoileres videó, bár ez gondolom evidens), ezért aztán fogott egy másik filmet, és abból kivágott egy jelenetet, és azt pakolta ennek a végére. Mondanom sem kell, nagyon, de nagyon rossz, de még inkább gáz választás volt ez.
És nem, nem fogom megvédeni az eredetileg kitalált végződést, mint azt ilyenkor szokás. Az sem túl erős, így abszolút meg tudom érteni a fejeseket abban, hogy valami mást akartak a végére. De a közepesből ótvar sz*rt csinálni sokkal nagyobb bűn, mint csak simán úgy hagyni. Arra persze már nem volt pénz, vagy kedv, hogy újraforgassák a legvégét... Mindenesetre sokat ront az élményen, meg, mivel a film legvégén van, az összképen is az eredeti mozis lezárás (amit bár elspoilerezhetnék, inkább nem teszem, hátha van olyan, aki ennek ellenére kedvet kap arra, hogy megnézze ezt a filmet).
Nem sok filmnél szoktam ezt kiemelni, mert a filmzenék 95%-ban annyira belesimulnak a filmbe, hogy megmondom őszintén, ritkán figyelek fel rá (és ez szerintem a legtöbb esetben így van jól). Két kivétel van: vagy, ha nagyon jó az a filmzene (pl.: Csillagok között), vagy ha botrányosan oda nem illő, mint az jelen filmre is igaz. Nagyon tolakodó zenei aláfestést sikerült költeni hozzá, ami - nem viccelek - tényleg sokat ront az élményen.
Aki már régebb óta olvassa a blogot, az tudhatja rólam, hogy én kifejezetten kedvelem az olyan filmeket, amikben az alkotók durva korlátok közé szorítják magukat (pl.: a kizárólag vitára építő 12 dühös ember, vagy az egy koporsóban játszódó Élve eltemetve). Szerintem baromi jó dolog, ha ehhez hasonló kihívások elé állítják magukat a készítők, És még jól is sül el a dolog, azaz nem csak az ötlet van rendben, hanem annak kivitelezése is (ezért éreztem egy kicsit kihagyott ziccernek a már-már túl szűkszavú Minden odavant minden erénye ellenére is).
Ez az alapszituáció is kifejezetten szimpatikus, hiszen nyugodtan csinálhatták volna úgy is, hogy a japán tiszt, ha nem is perfektül, de valamennyire érti és beszéli az angolt, így adva teret az egyébként a dolgok megértetésén sokat könnyítő párbeszédeknek. De John Boorman úgy gondolta, hogy izgalmasabb elmesélni ezt a sztorit szinte kizárólag képekkel - és milyen igaza volt neki! Hamar berántanak az események, az elkeseredett harc az ivóvízért, és az ennivalóért, és persze a zsigeri gyűlölet, amit a két fél egymás iránt érez, kifejezetten erősen van bemutatva.
Aztán sajnos minden elfárad. A végső (és eredetileg szánt) tanulság harmatos, ez egy olyan sztori, amit nagyon nehéz úgy lezárni, hogy a kézenfekvő happy endet kerüljük. De mivel a befejezésről már írtam feljebb, annyit tudok csak hozzátenni, hogy érdemes az első 1 órát megnézni, mert csomó remek jelenet van benne, és a színészek is elképesztően jól játszanak. Ott kell kikapcsolni a filmet, amikor megépítik a tutajt, amivel el kívánják hagyni a szigetet. Mert onnantól sokat romlik az összkép.
