Lisztes megmondja a tutit

A Hangya / Ant-Man (2015)

2015. július 29. 15:00 - lisztes

Megígérem nektek, hogy nem fogok semmi viccesnek/kreatívnak szánt hangyás poént elsütni ebben az írásban, mert ezt már megtette helyettem úgy kb. mindenki, aki értekezett már erről a filmről. A Hangya a Marvel II. fázisának utolsó filmje - furcsa módon, hiszen ezt a pozíciót inkább az Ultron korának kellett volna meghagyni. Szerintem. És mégis: a legkisebb szuperhős történetét még nem vezették fel a Bosszúállók folytatására, annak ellenére sem, hogy eredetileg ugyebár Hank Pym (azaz az első Hangya) volt az, aki magát Ultront is megalkotta.

marvel-ant-man-banner-poster.jpg

Szóval a jól bejáratott szuperhősök után, afféle kívülállóként érkezett meg, mint tette anno tavaly A galaxis őrzői. Az pénzügyileg és kritikailag is nagyon bejött, gondolom a Marvelnél ezek után azt várták, hogy majd Atomanti is odaver a kasszáknak. De nem így lett. Noha bukásnak nem nevezhető (ez a fogalom még mindig ismeretlen a Disney berkein belül lévő Marvel számára), mindenképpen szerényebb keretek közt volt kénytelen mozogni. De mivel zömmel pozitív a nézői visszhang, le merem írni, hogy A Hangya 2 kasszarobbantó lesz :)

A legfőbb oknak egyébként Edgar Wright távozását tartom. Ő az a rendező, akinek olyan egyedi stílusa van, ami után mind a 10 ujját megnyalja az ember, és biztos vagyok benne, hogy A Hangyának is jót tett volna, ha nem egy tisztes iparos-munka jellegű film, hanem valami új íz kerekedik belőle. Mert ugye ez tavaly végül is bevált A galaxis őrzőinek. Na de mindegy, ezen már kár búslakodni. A lényeg az, hogy elkészült, méghozzá ismét egy vígjátékrendező, Peyton Reed felügyelete alatt.

screen-shot-2015-04-13-at-9-13-08-am.png

A sztori szerint Scott Langot kiengedték a sittről, és próbálna beilleszkedni, de a priusza miatt ez nem is olyan egyszerű. Újra betörésre (tolvajlásra) adja a fejét, és el is csen egy gazdag fószer házából egy motorosszerkónak kinéző holmit, miután mást nem talál a pincében lévő széfben. Hamar kiderül Lang számára, hogy a cuccot nem motorozásra kell használni, és az is, hogy az eredeti tulaj szándékosan szervezte meg, hogy hozzá kerüljön, ugyanis olyan tervei vannak a férfival, amihez még a Bosszúállók sem lennének elég jók...

Vígjátékrendező, vígjáték-forgatókönyvíró és vígjátékszínész. Lehet ebből egy komoly film? Hát persze, hogy nem! Néha próbálja magát ugyan a kelleténél komolyabban venni, de ezek egyértelműen a rosszabb pillanataihoz tartoznak. A Marveltől sajnos lassan már megszokottá váló áltudományos katyvaszból most is kapunk, de szerencsére nincs olyan hangsúlyos szerepe neki a történet szintjén, mint az Ultron korában, így legalább amikor a szubatomi világba keveredik főhősünk, két csodás fraktál közt pont lesz*runk minden mást. Ennyi simán elfér.

20823568_antman-proof-of-concept-1280.jpg

Noha A Hangya még így sem lesz egy igazán jó film. A sztori kb. 3/4-ét kiadó heist movie-szál szerintem kifejezetten érdektelen, sőt, egyenesen pocsék. Értem én, hogy a hős létének esszenciális eleme a hangyákkal történő kommunikáció, de ez nekem, bármennyire is természetesen kezeli a helyzetet a film, nem nagyon jött át. Ebben a szakaszban leginkább azok a jelenetek működnek, amik nem a rablás megtervezésével kapcsolatosak. Kár a sok érdektelen pillanatért.

De szerencsére az utolsó negyed kárpótol minket mindenért. Ez az a rész, ahol vizuálisan frankón kihasználták a szuperhős képességében rejlő potenciálokat. Oh, és hálát adok az égnek, hogy most az egyszer nem egy várost, a földet, vagy épp az egész univerzumot kellett megmenteni, hanem annál sokkal személyesebb jellegű volt a sztori. Ez az, amitől szerintem egy szuperhősfilm igazán jól tud működni, és nem az arctalan tízezrek CGI-orgia közbeni megmentésétől.

ant-man-trailer-yellowjacket.jpg

Ha ezt a Hangyát látjuk viszont a III. fázis nyitófilmjében, a Polgárháborúban, akkor bizony az k*rva jó lesz. De ha Michael Douglesszel áltudományoskodnak és moralizálnak még egy sort olyan dolgokról, amikről már 20 másik szuperhősfilm is moralizált, akkor jobb, ha inkább lehúzzák a rolót. A Hangya megmutatta, hogy mire képes, csak az a kár, hogy mindezt a film játékidejében túl későn tette. Viszont az a szakasz simán a Marvel Univerzum legjobb jelenetsorai között van.

U.I.: Sajnos a kicsinyítés áltudományos magyarázatát nagyon következetlenül kezelik. Elméletileg a tárgyak/emberek tömege nem változik, de ez eléggé problémássá teszi a kulcstartót, vagy magát Langot, amint egy másik ember kezén futkosik (és még mielőtt azt mondanátok, hogy "hát de...", az első zsugorodásakor frankón összetöri a csempét a fürdőszobában a földre érkezéskor...

U.I.2.: Természetesen van stáblista utáni jelenet, nem is egy, hanem kettő ;)

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr167661552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása