Szomorú, de most már végérvényesen ki lehet jelenteni, hogy a 90-es évek második felének, valamint a 2000-es éveknek a sztárjai már nem sérthetetlenek többé. Akinek a neve akkor még garancia volt a minőségre, most már csak a másodvonalbeli szkriptek közül válogathat - persze a közönség felé továbbra is megtartva a látszatot. Szóval igen, a vég elérte Will Smith-t is, ezt már az utóbbi években érezni lehetett, de mégis azt mondom, hogy a Focus az, ami véglegesen, duplán aláhúzta ezt a megállapításomat.
No nem azért, mert ez lett volna a legnagyobb blockbuster-várományos, neeem. Pont ellenkezőleg! Ez a film egy semmiből jött siker kellett volna, hogy legyen. Adva volt egy közkedvelt szubzsáner (szélhámosfilm), ami ráadásul alig másfél éve lett újra menő a Szemfényvesztőkkel. Adva volt még egy egész érdekes trailer benne olyan szereplőkkel, amikkel több korosztályt is meg tudnak szólítani (a fiatalabbaknak ott volt Margot Robbie, meg a menő szélhámosélet, az idősebbeknek meg az 50 felé közeledő, de mindenki által ismert Will Smith).
Ha Smith még most is valódi mozisztár lenne, akkor mindenki erről a filmről beszélne. Akkor ez a szkript nem így nézett volna ki (most egy eléggé kitekert logika következik), hiszen egy valódi sztár nem ír alá egy ilyenre (nincs szüksége, hiszen kedvére válogathat az igényesebb darabok közül), vagy ha lát benne fantáziát, hát bumm, producerként felkarolja, és átíratja úgy, hogy tényleg jó legyen, nem pedig középszerű. Pedig ez is egy sok éve Hollywoodban hánykolódó projekt volt már, ami már többször majdnem elkészült, de aztán mégsem...
A történet szerint adva van Margot Robbie karaktere, Jess, aki egy piti kis zsebtolvaj, de szerencsére jön Nicky (Will Smith), a hős lovag, aki már profi ebben a "szakmában", ezért kitanítja. Miután egy csapattal közösen megszedik magukat New Orleansban, faképnél hagyja a csajt, aki felé időközben elkezdett gyengéd érzelmeket is táplálni. 3 év múlva vesszük fel a fonalat, amikor is Nicky egy minden eddiginél nagyobb akcióra készülvén ismét összetalálkozik Jess-szel, aki mitadisten pont új munkaadójával flörtölget...
Ha figyelmesen olvastad a történetismertetést, feltűnhetett az a félmondatom, hogy "3 év múlva vesszük fel a fonalat". Nos, ez a 3 éves ugrás nagyon sok filmnél simán működik. Eltelt X idő, és bumm, innen folytatjuk... De ezeket az ugrásokat nem az istenverte filmek közepére szokás időzíteni! Úgy kell elképzelni a Focust, mint két 45 perces sorozatrészt egymás után levetítve. Az egyiket az első évadból, a másikat meg a már rendesen elfáradt ötödik évad közepéből.
A film második fele ugyanis mérhetetlenül unalmas, nincs benne normális ív, sem semmi jó ízlés. Most komolyan: mondjatok még egy filmet, aminek az utolsó pár sorában karakterexpozíció zajlik! Az utolsó mondatai a filmnek full felesleges háttértörténetet vázolnak fel, te meg nem érted mi a franc van, amikor megjelenik a stáblista - várnád ugyanis a 356. csavart, mert addigra már kb. mindenki átb*szott mindenkit, és mindenkiről kiderül, hogy valójában nem az, akinek mondja magát.
Az egyik végső csavar ráadásul szembeköpi az egyik korábbi jelenetet Smith és a megbízója mindenesét játszó McRaney között, de ennél többet a spoilerveszély miatt nem mondanék. A negatívumok mellett azért akadnak jó pillanatok is. A film első fele például kifejezetten erős, még ha túl is idealizálták egy kicsit (én pl.: szívesen megnéztem volna pár rosszul sikerült piti csalást). Smith és Robbie között még talán a kémia is megvan, ami nagyon jó hír a közelgő Suicide Squad film kapcsán.
Mindent egybevetve azonban a Focus a címével ellentmondva baromi rosszul fókuszál: vagy a bevezetést kellett volna sokkal rövidebbre hagyni, vagy a második felét (mivel utóbbi a gyengébb, én az első verzióra szavaznék). Mert így most kapunk egy olyan filmet, ami a közepe táján újra elkezd szinte az alapokról építkezni, ami másodszorra már lényegesen unalmasabb (és amúgy is fantáziátlanabb). De legalább Margot Robbie - ha nem is Wall Street farkasa-szinten, de - itt is pucérkodik egy keveset. Az is valami.
