Lisztes megmondja a tutit

James White / James White (2015) - Cinefest 2015

2015. szeptember 14. 15:00 - lisztes

A tavalyi kihagyás után végre ismét lejutottam a miskolci Cinefestre, és jó filmekre éhesen vetettem bele magam a mozizásba. Az első film, amihez szerencsém volt a James White-ra keresztelt, magyar vonatkozással is bíró keményvonalas dráma volt. Az a fajta, amelyik elvárja a végén, hogy sírj. De én nem sírtam. És ezt részemről nem (csak) az empátia hiányának tudnám be, hanem inkább annak, hogy a James White már-már idegesítően semilyen.

james_white_xlg.jpg

Ez a film a "témánk van, de sztorink az nincs" című jelenség mintapéldánya. A téma pedig ezúttal... Na, mivel is lehet a legtöbb könnyet kifacsarni az átlagnéző könnycsatornáiból? Hát persze, hogy egy halálos betegséggel! Hú, de eredeti! A nem létező sztori pedig a James White nevű csávó mindennapjaiba kalauzol el bennünket, akinek az a szomorú sors jutott, hogy egyedülálló, és halálos beteg édesanyját kell pátyolgatnia. Ő pedig ezt teszi is tisztességgel, még ha rohadtul elege is van már belőle.

Az életképek - amikkel ezt bemutatják - nem túl eredetiek. James bulizik, csajozik, balhézik, és tervezget. Hogy maaajd, ha ez meg az összejön, akkor végre elkezdi már tényleg csinálni amazt. De becsszó. Ilyen szempontból azt is rá lehetne fogni, hogy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan depressziós verziójával van dolgunk - James legalább annyira tutyi-mutyi, mint Reisz Gábor filmjének főhőse, azzal a különbséggel, hogy az ő nyakába tényleg komoly problémákat zúdítottak a készítők.

75.jpeg

A főszerepet Havas Jon hasonmása alakítja, Kit Harington színészi képességeivel megegyező színvonalon. Nem mintha könnyű dolga lett volna szegény Christopher Abbottnak, mert azon felül, hogy az volt neki kiadva, hogy ne legyen képben az aktuális eseményekkel, és néha szomorkodjon/sírjon, nem sok minden dolga volt. Értettem a koncepciót (a feszültséget drogokkal, meg bulizással enyhíti), de pont emiatt nem is nagyon tudtam vele együttérezni - folyamatosan menekült a problémák elől, és leégve, munka nélkül is az volt neki a legfontosabb, hogy elvonuljon a tengerpartra írni (és persze bulizni).

Na igen, vele tehát nem könnyű szimpatizálni, de ott van a haldokló anyukát alakító Cynthia Nixon, aki a Szex és New York után nagyon nagy előrelépést tett. Az egyetlen baj vele, hogy rossz az időzítés: tavaly Julianne Moore mindenkit lemosott a pályáról a szintén durva betegségben szenvedő, és a családjára egyre inkább rászoruló tanárnő szerepében - most is valami hasonlót kapunk, csak kicsit gyengébb kivitelezésben. És hát ugye Julianne Moore alakítása még túl intenzíven él az emlékeinkben ahhoz, hogy Cynthiától hanyatt essünk (és itt meg kell említeni, hogy a hölgy a való életben mellrák-túlélő).

james-white-720x340.jpg

A már említett magyar vonatkozás Erdély Mátyás személye, aki az operatőri feladatokat látta el. Róla azt kell tudni, hogy a mostani gálán majd illene őt jelölnie az Akadémiának a Saul fiáért... Ebben a filmben (pl.: a nyitánynál) nagyob hasonló kamerakezelést láthatunk, és ha koncepciójában nem is áll olyan erős lábakon, mint a Saul fia esetében, most is jó volt nézni a szépen megkomponált, és fényképezett képeket. Az egyik legnagyobb erénye a film "intim" közelségből megoldott operatőri munkája.

De maga a film, úgy teljes egészében a viszonylag rövid játékideje ellenére is fészkelődésre késztetett a moziszékben. Az pedig sosem jó jel, ha a kevesebb, mint másfél órás darabnál is rá-rá nézel az órádra... Egy fókuszáltabb, vagy még inkább egy jobban kidolgozott sztorival (ha már a karakter nem kifejezetten szimpatikus) talán lehetett volna segíteni a problémán, mert így olyanokon gondolkozhatunk a vetítés után, hogy mi értelme volt a barátnős szálnak, ha az utolsó kb. 20 percben teljesen el is felejtik őt használni?

james-white.jpg

Valószínűleg segítene a könnyebb befogadáson, hogyha én, a néző hasonló közegből származnék, mint a főszereplő. Akkor talán nem zavarna, hogy egy kecses mozdulattal skippelték azokat a jeleneteket, amiknek az lenne a célja, hogy közelebb hozzák őt a nézőhöz. Akkor talán könnyebben átérezném a vállát nyomó teher súlyát. De így marad az ezerszer látott panelekből ötlettelenül felskiccelt, nyílegyenes sztori-féleség, ami nekem sajnos nagyon kevés egy jó filmélményhez.

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr897784454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.