Én úgy tippeltem, hogy ezzel a filmmel a törökök biztosan bejutnak a legjobb 5 közé - remélhetőleg a Saul fia mellé - a 2016-os Oscar gálán a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Jelen sorok írása közben úgy áll a dolog, hogy lehet, hogy ezt a filmet a franciák indítják (a törökök időközben a Sivas mellett döntöttek), mert noha török rendező török nyelvű filmje kizárólag török szereplőkkel, francia pénz (és egy francia forgatókönyvíró) is van a háttérben. Na de mindegy, ez szeptember 23-án derül majd ki, egyelőre annyit lehet tudni, hogy bekerült a franciák top5-jébe, többek között a Cannes-i győztes Dheepan mellé.

Hasonlóan a Saul fiához, a Mustang is egy elsőfilmes rendező filmje, és akárcsak a magyar holokausztdrámában, itt is a szabadságuktól megfosztott szereplőkre kényszerítik mások rá az akaratukat egy börtönként funkcionáló helyen. A helyzet azért annyira nem komoly, mint a Holokauszt volt, de ennek ellenére is nagyon súlyos kérdéseket feszeget, amit még most is, így a XXI. században is átélnek sokan. Speciel Törökországra nem, inkább még egy kicsit keletebbre tippeltem volna, de hát úgy látszik, az iszlám vallás még a felvilágosultabbnak tartott régiókban is sok konzervatívból hozza ki a legrosszabbat.

A Mustang ugyanis 5 árva lánytestvérről szól, akiket, miután "rajtakapják", hogy a tanév végeztével fiúkkal játszanak a tengerparton, nagybátyjuk szüzességük megóvása érdekében bezárja őket a szép lassan börtönné átalakuló otthonukban, ahol a nyáron rengeteg hasznos dolgot taníttat meg velük. Úgy mint: hogyan kell bevetni az ágyat, hogyan kell jól főzni, hogyan kell varrni, hogyan kell mosni, vagyis hogy hogyan kell a háztartást vezetni. És ha még ez nem lenne elég, szép lassan mindegyiket megházasítják, még mielőtt túl késő lenne...

Az a legjobb a Mustangban, hogy bármennyire is komoly a téma, bármennyire is súlyos problémára világít rá, nem fél belecsempészni egy kis humort sem két megrázó, vagy annak szánt esemény közé. Alapvetően minden bemutatott igazságtalanság, és nyomorúság ellenére azért mégiscsak egy életigenlő filmről beszélhetünk, ami pozitívan tekint a jövőbe. És a humora is abszolút működik, nem lóg ki a bemutatott miliőből, pont hogy inkább ugyanabból az eszköztárból építkezik, mint a drámai jelenetek.

A sztorit úgy alkották meg, hogy azt többé-kevésbé a legkisebb lány szemszögéből mutassák be (már csak azért is, mert ugye ő az, aki az utolsó a sorban a férjhezmenés terén). Ehhez narrációt hívtak segítségül, amire nem mondom, hogy feltétlenül szükség lett volna, mindenesetre ártani nem ártott a filmnek. Annak mondjuk örültem volna, ha egyrészt kicsit kreatívabban írják meg, másrészt - ha már gyerekszereplőről van szó - nem esnek A messzi dél vadjai írójának a hibájába. Mert ha New York-i szabadbölcsész dumát nem is, de azért sokkal felnőttesebb dumát nyomat, mint amire a korából következtetnénk.

Az is nagyon szimpatikus húzás volt, hogy bár a szereplőket ténylegesen tininek ábrázolták, azaz tipikusan azok a dolgok érdekelték őket, mint ami a hasonló korú lányokat úgy általában érdekelni szokta, arra azért vigyáztak, hogy ha már ők a főszereplőink, ne csináljanak olyan baromságokat, amitől egyből idióta libáknak gondoljuk őket. Ez az egyensúlyozás egyáltalán nem lehetett egyszerű, de mindenképpen szükséges volt, hiszen csak így tudunk nekünk teljes szívünkből szurkolni a film végéig.

A gyerekszereplőkre sem lehet panaszunk. Annyira természetes a játékuk, és annyira jól kapják el még a legapróbb pillanatokat is, hogy ismét el kell sütnöm az egyik szokásos mantrámat: itthon miért nem találni ilyen kaliberű gyerekszínészeket? Miért csak a beszédhibás, élettelen játékkal és kezdő barátokköztös színészi játékával rendelkező tehetségteleneket szerepeltetni? A rendezőink példát vehetnének Deniz Gamze Ergüvenről, aki elsőfilmes létére is magabiztos kézzel irányította színészeit.

A Mustang az idei év egyik legjobb filmje. Nincs benne nagy csavar a végén, amitől hátast dobsz. Nem egy 2 órás autósüldőzésre épül, és CGI sem hinném, hogy van benne. Egyszerűen csak választott egy még nem elcsépelt témát, majd fogta, és bemutatta anélkül, hogy korszakos bölcseleteket puffogtatott volna közben, vagy közvetlenül bírálta volna a negatív szereplőit. Megfért benne a humor is, és szerethetőek voltak a főhősei. Egyszerűen minden szempontból maximálisan rendben volt.