Lisztes megmondja a tutit

Morituri / Morituri (1965)

2015. szeptember 29. 15:00 - lisztes

Ez egy nem túl ismert, de annál jobb film két hatalmas sztárral (Yul Brynner és Marlon Brando) a főszerepben (még akkor is, ha a 60-as évek nem éppen Brando évtizede volt). Egy izgalmas, és csavaros háborús kémthriller. Mégis: miért nem hallani róla szinte semmit? Bezzeg ha az eredetileg felkért Stanley Kubrick rendezte volna, most bizonyára mindenki méltatná minden erényét. Így viszont idestova 50 éve várja a süllyesztőben, hogy újra felfedezze magának a világ. Hát, én most megpróbálom a lehetetlent.

morituri03.jpg

A cím melletti dátumra egyébként jó lesz odafigyelni, mert akármennyire is furcsán hangzik, nem ez az egyetlen film, amit Moriturinak neveztek el. A II. világháború utáni első német háborús filmnek is ugyanez a címe 1948-ból, de ahhoz sajnos még nem volt szerencsém. Egyébként ha már németek: ebben a Morituriban is ők a főszereplők, Brando az Oroszlánkölykök után ismét bűnbánó német tisztet játszhat, habár ez a karakter (Robert Crain) sok mindenben különbözik Christian Diestltől.

Például rögtön abban, hogy Brando Crain szerepében itt most egy gazdag, Indiában élő, egykori német tisztet játszik, akit az angolok megzsarolnak: ha nem segít nekik szabotálni egy gumiszállító hajó útját, annak rossz vége lesz. A titkosszolgálat felrakja hát SS tisztnek álcázva a 7000 tonna nyers gumival útjának induló hajóra azzal a céllal, hogy ott tartózkodása alatt inaktiválja az önmegsemmisítő rendszerét, ugyanis a rakomány annyira értékes, hogy nem lenne jó, ha a szövetséges rajtaütéskor a kapitány elsüllyesztené a hajót...

740full-morituri-photo.jpg

Hanguatos kémfilmmel van dolgunk, annyi szent. Ami különösen tetszett benne: folyamatosan változott a helyzet, a főszereplő eltervezett valamit, de nem jött be, ezért aztán alkalmazkodnia kellett a megváltozott körülményekhez, de megint fordult a kocka, és így tovább... Egyszerűen nem lehetett látni, hogy hová akar kifutni ez az egész. Ez pedig hatalmas plusz pont, tekintve, hogy nem azzal próbálták elterelni a figyelmünket, hogy "csalnak", és nem mutatnak meg mindent, hanem egyszerűen nem abba a célba érkeztek meg, amit eredetileg kijelöltek maguknak, miközben a szereplőkkel folyamatosan abba az irányba eveztettek...

A nézése közben olyasmit vettem észre magamon, amit mostanában sajnos egyre ritkábban: el kezdett érdekelni a történet, a karakterek sorsa, egyszerűen nem tudtam abbahagyni (a könyves analógiát idecibálva: "letehetetlen"). A fekete-fehér képek, a gyakran éjszaka, kevés megvilágításban játszódó jelenetek pedig remekül megteremtették azt a sunyi, "senkiben sem lehet bízni" hangulatot, ami okvetlenül kellett ehhez a filmhez. És annak ellenére, hogy folyamatosan változik a helyzet, mégsem érezni túlbonyolítottnak.

968full-morituri-screenshot.jpg

Hanem ami rettenetesen zavart, az Brando játéka. Én imádom a palit, hatalmas nagy tehetségnek tartom, még annak ellenére is, hogy szerintem az Apokalipszis mostban egy hatalmas blöff, amit művel, de itt... Ha zavart A 44. gyermekben az, hogy a karakterek az oroszt imitálva orosz akcentussal beszélnek angolul, akkor itt egyenesen főbe fogod lőni magad, ha meghallod Brandót. Ami különösen kínossá teszi a szituációt, az az, hogy rajta kívül is mindenki kib*szott németet játszik, mégsem nyomják az akcentust. Igen, Brynner simán lemossa a színről a 2 Oscar-díjas sztárt, pedig sokkal kevesebb jelenet jutott neki.

A karaktereket is bámulatosan összetettnek sikerült megírni, egy-két klisétől eltekintve azt kell mondanom, le a kalappal. Van persze a szabályokat szigorúan betartó, párttag német tiszt, aki egy kis féreg, és pont emiatt megkeseríti mindenki életét, de pl.: Brando figurája is sokáig kiismerhetetlen, a Brynner által játszott kapitánnyal pedig úgyszintén nagyot fordul a világ a játékidő alatt. És ami a legjobb: elmosódik a határvonal a "jó" és a "rossz" között, nehéz besorolni a karaktereket valamelyik oldalra.

39336_19.jpg

A Morituri a legjobb kémfilmekhez tartozik, ami valamilyen furcsa okból kifolyólag nem robbant akkorát, mint kellett volna (a kézenfekvő analógiával élve valaki tán inaktiválta azokat a bombákat?). Pedig izgalmas történetvezetésével, szép képeivel, összetett karaktereivel, és jó pár erős színészi alakítással van megtámogatva. Nem mondom azt, hogy nincsenek benne necces részek, vagy hogy történelmileg hiteles, de bőven kárpótol minket izgalmaival, fordulatosságával.

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr167711148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mr. Neutron 2015.09.30. 17:18:13

Hm, ez izgalmasan hangzik, de lett volna még néhány dramaturgiai mesterfogás a drámai színvonal kitágítására. Például szervesen illeszthető lett volna a forgatókönyvbe egy további váratlan fordulat azzal, hogy kiderülne: azért nem szabadott az óceánon hányódó hatalmas tankernek elsüllyednie, mert a gumibálák alatti hűtőkonténerben egy lefagyasztott zombi van, akit az antarktiszi náci laboratóriumból raboltak el, mert egy nagyvállalat gonosz ura szeretné megszerezni a biológiai fegyverkísérleteihez. De a hajószakács óvatlanul kiolvasztja a konténert, a zombi kikel a tojásból és sorban levadássza a legénység tagjait. A drámai feszültség egyre fokozódása közepette a főhős úgy dönt, hogy inkább elsüllyeszti a hajót a zombival együtt, ezért egy óvatlan pillanatban gázt ad és nekivezeti a tankert egy kontinensnek, ő pedig a parancsnoki híd szélvédőjét kitörve kiugrik a kontinens melletti bozótosba, miközben a zombit lefejezi az árbócról lezuhanó hajócsavar. A filmnek itt tulajdonképpen vége is lenne. Az utolsó snittben a főhős a mentőcsónakban, a hajóról kimentett macskájával vállvetve evezve távolodik a horizontra festett hatalmas végefőcím irányába. Ám a kamera az utolsó pillanatban rásvenkel a füstölgő roncsokra, amelyek recsegve-ropogva megmozdulnak és láttatni engedik a zombit, aki lassan feláll és gonoszul, diadalittas ordítással mosolyog a nézők képébe.