Miközben még továbbra is sokan panaszkodnak a magyar filmgyártásra, és Andy bácsit visszaküldenék az anyjába a kókuszgolyó fejével, a magyar filmek köszönik szépen, jól vagyogatnak. Legalábbis szerintem elkezdődött egy folyamat, aminek hála a még mindig töménytelen mennyiségű sz*r mellé be-be csúszik egy-két igényesebb darab. Oké, ez az ősz nem a jól elköltött adóforintokról vált híressé, de lesz ez még jobb is. Én legalábbis a sok hibája ellenére még bízok abban, hogy a Filmalap reformjainak lesz valami haszna (kedves Filmalaposok, e-mailben elküldtem a számlaszámom, oda kéretik utalni a súlyos milliárdokat. Meg csilliárdokat.)

De igazából ennek a fenti bevezetőnek semmi köze a Félvilághoz, azon kívül, hogy ismét egy jó magyar filmet üdvözölhetünk: TVfilmes pályázaton a Médiatanács 120 millájából forgott hazánk egyetlen valamirevaló forgatókönyvírójának, azaz Köbli Norbertnek a tollából, Szász Attila rendezésében. A páros már csinált közösen egy szintén jól sikerült filmet, úgyhogy már a készültekor bizakodhattunk, hogy ismét valami finomsággal állnak a nézők elé - s lám így is lett. Szerencsére.

Az igazi nagy királyság azonban nem az a tény, hogy a film jó, hanem az, hogy nem egy elcsépelt szerzői filmről, közönség-vígjátékról, vagy holokauszt-drámáról van szó, hanem egy igaz történetet feldolgozó, enyhén történelmi, enyhén krimis, enyhén thrilleres, kosztümös filmről! A műfaji film pedig hazánkban még mindig ritkaságnak számít (és ami van, az rendszerint el is bukik, lásd a Víkendet az itt is komoly szerepet kapó Gryllus Dorka főszereplésével). Úgyhogy még ha TVfilm is, van miért örülni.

Ha pedig engem kérdeztek: attól eltekintve, hogy a jelenetek nagy része zárt térben játszódik, és a külső jeleneteknél a 30 méternél távolabbi részeket jótékony ködfátyol takarja úgy kb. mindig, meg nem mondanám, hogy TVfilmről van szó. Nem, mert nagyon is szépen fényképezett, igényesen megtervezett beállításokkal van tele, a kosztümök, díszletek, sminkek abszolút a helyükön vannak, és a képi világ rendkívül hangulatos. Sok moziba kerülő filmről még ennyi sem mondható el.

A történet, mint mondottam, igaz alapokkal bír, de persze Köbli pontosan tudta, hogy a puszta tények a legtöbbször kevesek egy igazán szórakoztató játékfilmhez, arról nem is beszélve, hogy bár annak idején nagy port kavart az eset, bizonyosan vannak olyan részletei, amiket mind a mai napig homály fed (hasonlóan pl.: a Hasfelmetsző Jack-gyilkosságokhoz). Mágnás Elza luxusprosti volt - ez is tény. Mágnás Elzát megölték - ez tény. Halála sajtószenzációvá vált - ez is tény. De amit a Félvilágban látunk, nos, azok nem tények...

Hanem egy kreatív forgatókönyvíró által kiszínezett történet, és ami pontosan emiatt hibátlanul működik. A sztori stílusosra sikeredett, a szálak a végén összeérnek, a karakterek jól mozgatta, és ami nagyon fontos, és még annál is ritkább a hazai filmek esetében: a szájukba adott mondatok egytől-egyig hitelesek, pedig a kb. 100 évvel korábbi beszéd még egy kicsivel nehezebb terep is, mint a jelenkor párbeszédei. Az már csak hab a tortán, hogy a főbb szereplők nem egydimenziós figurák, hanem nagyon is összetett lények.

Persze nem csak a Szász-Köbli páros munkásságát kell méltatni, hiszen a színészek is rendesen kitettek magukért. Kulka János kisujjból rázta ki a figuráját, Kovács Patríciának simán elhisszük, hogy mennyire jó manipulatőr, a fiatal Döbrösi Laura is remekül helytáll a nálánál sokkal tapasztaltabb rókák között, és Gryllus Dorka százszorosan meghálálja élete szerepét. Egy percig sem éreztem magam se színházban, se pedig a Barátok közt díszletei között - sokkal inkább az volt az érzésem, mintha egy minőségi külföldi produkcióval lenne dolgom.

De hogy necsak dicsérjek: a film első 10 perce egy kicsit nehezen rántott be, és az asztal körüli párbeszéd Elza és a filmesek között sem lett az igazi (pl.: a köröző kamerának semmi funkciója nem volt, ez nem olyan beszélgetés volt, ahol ezt el kellett volna sütni). A legnagyobb szívfájdalmam pedig az, hogy a magyar közönség csak TV-ben csodálhatja meg az év egyik legjobb hazai filmjét - pedig ez bizony simán megállja a helyét a mozivásznon is. Mert én a vetítésen egy nagybetűs MOZIÉLMÉNNYEL gazdagodtam.