Számomra ez egy feel-good film. Egy olyan darab, aminek megnézése közben, és még utána is nagyon sokáig jó érzés fogott el. Hetekkel azután, hogy láttam, még mindig szívesen gondolok vissza rá - pedig nem vádolhat senki sem azzal, hogy örök optimista lennék, a Fegyverszünet karácsonyra azonban bizakodással tölt el. Igen, ilyen létezhet - létezett. Merthogy egy nagyon különleges igaz történetről van itt szó, kéremszépen, méghozzá az I. világháború zűrzavaros idejéről.
Hol romlott el minden? Teszem fel a kérdést. Az biztos, hogy a II. világháborúról már sokkal kegyetlenebb, embertelenebb kép él mindenki fejében, míg az elsőről - habár ott is rengeteg halálos áldozat volt - valahogy más körvonalazódik. Ebben a ludas nálam nagy valószínűség szerint ez, na meg persze A nagy ábránd című film, amiben sikerült a szemben álló feleket ellenfelekként, és nem ellenségként ábrázolni. Hogy bár háború van, de ez nem jelenti azt, hogy emberség már nincs. Te megbízol bennem, én megbízok benned.
Aztán ez a bizalom elszállt - ki tudja miért. És nekem nagyon hiányzik. Ma már - bocsi, de el kell puffogtatnom egy-két ordas nagy közhelyet - a becsület, a lovagiasság sokkal ritkább, mint 100 évvel korábban lehetett. Lehetett - így, feltételes módban, mert hát ugye akkor még nem éltem, csak ezekből a történetekből, korképekből alkothatok véleményt. Hogy akarnék-e az I. világháború korában élni? Nem. De azt tudom, hogy inkább olyan emberek között szeretnék élni, akik akkoriban éltek.
Mint már említettem: igaz történet ihlette a filmet. 1914 karácsonyán az állóháborúban a francia-skót erők szemben a németekkel fegyverszünetet kötöttek Szentestére, mert hát mégis hogyan nézne az ki, ha ezen a szép napon is egymásra lövöldöznének. Úgyhogy nekiálltak énekelgetni, megajándékozni egymást, beszélgetni, focizni, kártyázni, és a többi. Tudjátok, mint ahogy a normális emberek szokták. Az alkalmi fegyverszünet aztán olyan jól sikerült, hogy nem igen akaródzott a feleknek tovább harcolni, hiába csak arra az egy estére szólt volna a béke - lett is ebből balhé mindhárom oldalon utána...
Kicsit megijedtem akkor, amikor az imdb-n a "music" szót megláttam a zsánerek felsorolásánál - rémálmaimban már egy szirupos musicalt vizionáltam, amitől majd a falat kaparhatom. De szerencsére a zene most a történet szerves részeként, csak mint kiegészítő van jelen, nem telepszik rá a filmre. Bár az igaz, hogy középtájékon meglehetősen sok éneklést kapunk, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a szereplők énekekben beszélnek egymással és mondják ki érzéseiket, hanem csupán arról van szó, hogy a német oldal két központi figurája egy színészházaspár, akik a dalolás erejével hozzák közelebb egymáshoz a harcoló feleket, és ünneplik meg a karácsonyt.
Igen, érzelmesebb darabról van szó, de ismét romba kell döntenem néhány prekoncepciót: nincs nyálaskodás, nincs finomkodó operatőri munka - a film "normál" háborús filmként is teljesen rendben van. Francia, kisebb költségvetésű darabról lévén szó persze nincsenek 1000 fős statisztériát megkövetelő jelenetek, csak egy feltúrt szántóföld a három harcoló fél sáncaival, és a közte elterülő senkiföldje - itt játszódik a film kb. 80%-a, és ez teljesen jól is van így, hiszen a kis pénzt így hatékonyan el tudták költeni a harci jelenetekre, amik így igényesre is sikerültek.
A színészekre sem lehet panaszunk: a két legismertebb név Diane Kruger és Daniel Brühl, de az itthon kevésbé, vagy csupán epizódszerepekből ismert színészek is remekül helyt állnak. A karaktereik emberiek, de szerethetőek, és noha van egy-két kiszámítható fordulat (pl.: hogy ki fog elhalálozni), összességében azt mondhatom, hogy meglepően meglepő a történet, annak nagy valóságtartalma miatt (persze azért van a filmben jó néhány "hollywoodias" fogás, hiába francia filmről van szó).
Nagyon sajnálom, hogy nem készülnek gyakrabban ehhez hasonló filmek, mert én már rögtön a megnézése után úgy voltam, hogy de szívesen újranézném! Most, a Mentőexpedíció az, ami kicsit megtörte a jeget a hazai mozis felhozatalban, de sajnos egy fecske még nem csinál nyarat. Sajnos az Oscart ebben az évben Dél-Afrika vitte el egy minden bizonnyal szintén kiváló darabbal, de még ezt feltételezve is kicsit fel vagyok háborodva azon, hogy egy ilyen jó film, mint a Fegyverszünet karácsonyra nem kapott Oscart a kategóriájában. Persze nem mintha ez bármit is levonna az értékéből...
