A Pixar az idei évben először két filmmel is jelentkezett: az Agymanók mellett a Dínó tesót is bemutatták, és sajnos nem sikerült a csoda. Az utóbbi időkben amúgy is hullámzó színvonalat felvonultató stúdió idén rácáfolhatott volna minden lefitymáló megjegyzésre, de sajnos a Merida, a bátorhoz hasonlóan rengeteg ideig készülő, és közben rengeteg változáson átesett Dínó tesó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: lagymatag fogadtatásra lelt mind kritikailag, mind pedig a mozipénztáraknál.

Az imdb-n az alábbi zsánerek vannak felsorakoztatva a film címe mellett: Animation | Adventure | Comedy | Family | Fantasy. Egy nagyon fontos - talán a legfontosabb zsánert azonban mégis kihagytak... Ez pedig a Western. Bizony, nem is gondolná az ember a témaválasztás, vagy az előzetesek alapján, pedig a Dínó tesó rengeteg western-elemet vonultat fel (no persze nem a spagetti-fajtából), és bár a külsőségeket látva nem mondaná meg senki, ott mélyen egy csodás vadnyugati felnövéstörténet magvai bújnak meg.

Animációs westernfilmből kaptunk már korábban is, a Rango annak idején el is vitte a "fődíjat", azaz az Oscart, de míg ott a western inkább közegként szerepelt egy krimihez (a Kínai negyed pepitában), itt fordított a helyzet. A közeg ezúttal egy alternatív vadnyugat, ahol a klasszikus élőlények (telepesek, banditák, marhahajcsárok, indiánok, kutyák, bölények) helyett főként dinoszauruszokkal (plusz pteroszauruszokkal - mert hogy a "repülő dínók" valójában nem is dínók), meg néhány kisebb emlősfélével találkozhatunk.

A Dínó tesó készítői ugyanis azzal a gondolattal játszottak el, hogy mi történt volna akkor, ha a Föld nem találkozik azzal a híres meteorral, aminek hatására a nagytestű állatok zöme kipusztult, és helyüket így az emlősök vehették át. A sztori főhőse pedig Arlo, aki a család legkisebbje, és legbénábbjaként rettenetesen félős, ami ezen a vidéken különösen rossz belső tulajdonságnak számít. Édesapja halála és egy szerencsétlen véletlen után messze kerül a farmjuktól, így egyedül kénytelen átvgáni a veszélyes vadonon a hazajutás érdekében. Azt mondtam volna, hogy egyedül? Nos, szerencséjére segítségére lesz Spot, a kutyaként viselkedő ősemberkölyök...

Az alapképlet tehát annyi, hogy dínó=ember, ősember=kutya. Fehér agyar helyett azonban most be kell érnünk egy folyton morgó, akrobatikus képességű, és elcsökevényesedett szaglórendszere dacára még a T-Rexeknél is jobb szaglással rendelkező kis lénnyel, aki bár nagyon aranyos, meg kutyatulajdonságai miatt nagyon szerethető is, mégis nehéz elfogadni a film egyik központi figurájaként, annyira kilóg ebből a közegből - bár valószínűleg ez csak velem volt így.

De még nála is rosszabb a tajgetosz-pozitív Arlo, aki sajnos a történet 90%-ában idegesítően nyámnyila. Érthető a koncepció, mert sajnos nem új találmány, de a megvalósítás kifejezetten rémes. Ennél töketlenebb főhőssel ritkán találkozni, sajnos az arányok nagyon elbillentek a rossz oldalra, ezért aztán mire odaérünk, hogy izgulni kéne Arlóért, már tiszta szívből utáljuk, és azt kívánjuk, hogy bárcsak elpatkolna. Azért így eléggé nehéz megszeretni egy filmet, bármennyire is kreatív, nem igaz?

Pláne, ha még nem is túlságosan az. A már említett képleten és a western archetípusoknak való megfeleltetésen túl nagyjából 2-3 olyan megoldással találkoztam, amire azt mondhattam, hogy igen, ezt jól kifundálták. Minden más csak  sablon, és unalom - nagyon nem ilyenre vágyik az ember, amikot nekiül egy Pixar-filmet nézni. Persze azt azért nem merem rámondani, hogy kifejezetten rossz film lenne, de ennek a témának csak a felszínét sikerült megkarcolgatni, ami ettől a stúdiótól már édeskevés.

A látvány, a táj szép, de a karakterek kinézete / animálása szerintem pocsék - legalábbis ezt a szintet már réges-régen lehagyta a technológia. A dinoszauruszok nagy rajongójaként engem extra nagy szomorúsággal tölt el, hogy nem lett méltó párja az Agymanóknak a Dínó tesó. És abban sem vagyok biztos, hogy a célcsoportjának megfelelő-e benne az agresszitivás, mert itt bizony van pár nagyon félelmetes szereplő, akiket talán jobb lett volna kicsit visszafogni, ha már ezúttal ennyire egyszerű, nem kifejezetten felnőtteknek szánt történetet kaptunk.