Lisztes megmondja a tutit

The Diary of a Teenage Girl (2015)

2016. január 21. 15:00 - lisztes

Szerettem volna szeretni ezt a filmet. Merthogy én szeretem a coming of age-filmeket. Erről pedig úgy hírlett, hogy a 2015-ös év egyik legjobb ilyen jellegű darabja. Hát, szerintem nem az. De megértem azokat is, akik megszerették, mert én is látom benne azokat a dolgokat, amik kapaszkodót adhatnak, és végső soron megkedveltethetik veled is a filmet, de nekem ezek a kapaszkodók túl távolinak tűntek. És mivel ez egy személyes blog, megtehetem, hogy ennyire az ízlésemre hagyatkozzak :)

teenagegirlposter-1.jpg

Nem nőből vagyok, nem a 70-es évek San Franciscójában éltem tinédzser éveimet és szerencsére a szüleim sem b*szták el úgy az életet, mint ahogyan azt a film főhősnőjének édesanyja tette - persze ugyanígy vélekedhetnék a Star Warsról is, mivel nem a sivatagban élek nevelőszülőkkel, és nem is találkoztam még buckalakókkal sem (kerülöm a nyóckert, ez van). DE. Ellentétben egy sci-fi fantasyval, szerintem egy coming of age filmnél fontos szerepe van annak, hogy a néző legalább megértse a főhősét, ha azonosulni nem is feltétlenül tud vele.

De nekem sajnos egyik sem sikerült. Néztem, ahogyan a 15 éves Minnie egyre jobban bevadul, és csinálja az egyre nagyobb, és nagyobb f*szságokat, és mindezt annyira távolinak éreztem az én kis konzervatív lelkemtől... Tulajdonképpen szántam ezt a lányt, és nem azért, amire sokan gondolnátok, hogy elintéztem annyival, hogy magamban lek*rváztam, nem... Hanem azért, mert azt láttam, hogy szegény szerencsétlen annyira függ mások ítéletétől, véleményétől, hogy az már messze nem egészséges.

the_diary_of_a_teenage_girl_still_3-0-2000-0-1125-crop.jpg

Persze ezt is el lehetne intézni annyival, hogy de hát még csak gyerek, 15 éves, mégis mit várhatnánk tőle, és tulajdonképpen azoknak, akik ezt mondják igazuk is van. Nem láttam még olyan coming of age filmet, ami ennyire tűpontos képet fest egy átlag tini gondolkodásáról: a túlzott beleélések, a kombinálások, az érzelmi hullámvasutak mind-mind mesterien vannak tálalva, de mégis rá kellett jönnöm a film nézése közben, hogy ez a világ így bemutatva tőlem valamiért annyira idegen...

A sztori szerint a 15 éve Minnie felfedezi a másik nemmel történő közösülés örömét, miután a saját anyja javaslatára történő kocsmázás következtében sikeresen elcsavarja a muter aktuális pasijának (Monroe) a fejét, végre elveszítve szüzességét. Így főhősnőnk számára eljöve vala a "nagyok" élete, amit 15 éves fejjel még nem nagyon fog fel. Kapcsolata Monroe-val a férfi részéről kezdetben pusztán szexuális jellegű, de a lány komolyan belehabarodik a nálánál kétszer idősebb pasiba, miközben minden gondolatát magnóra véve elkezd egy naplót vezetni.

cdn_indiewire_psdops_com.jpg

Amiből két dolgot rögtön kitalálhatsz: egyrészt azt, hogy naplóbejegyzésnek álcázott narrálással próbálják majd szellemesebbé varázsolni a filmet (talált), másrészt azt, hogy ez a napló a film vége felé bizony olyan kezekbe kerül, ahová nem kéne, hogy kerüljön (talált - süllyedt). Eredetiséggel ilyen téren tehát nem vádolható a film, de ezeket a dolgokat részben megbocsáthatónak gondolom, mert ennél a filmnél tényleg esszenciális elemként jelenik meg a narrálás, nem csak jópofiskodásként és/vagy mentőövként a bajban.

És bár mint mondtam, kapcsolódási pontom nem igen volt, a 70-es évek San Franciscójának hangulata frankón átjött - ezért mind a díszleteseket, kosztümösöket, sminkeseket és persze az operatőrt is dicséret illeti. Mivel a sztori önéletrajzi ihletésű, és a főszereplő hölgy illusztrátorként keresi a kenyerét a mai napig, természetesen az egész film tele van kézzel rajzolt kiegészítésekkel, amik bár nekem néha kicsit morbidnak tűntek, mégis jól kiegészítették a már amúgy is hangulatos alapanyagot - ezeket az animációkat mindenképpen a film erősségeihez sorolnám.

lead_960.jpg

Ahogy nincs gond a színészi játékkal sem. A főszereplő Bel Powley kellően antipatikus kinézetet kapott (az a haj...) ahhoz, hogy nehéz dolga legyen ezt a karaktert megszerettetnie (ami engem illet: nem sikerült), de úgy érzem, mint egy 23 éves, aki 15 évest játszik, meglepően jól helyt állt. Alexander Skarsgård pedig szimplán csak zseniális pali, és most is lemos mindenkit a pályáról. Minden hibája ellenére még az ő figurájában sikerült valamiféle kapcsolódási pontot találnom.

Az, hogy a The Diary of a Teenage Girl nem az én világom, nem jelenti azt, hogy nem tartanám jó filmnek. Nem tartom jó coming of age darabnak, mert az én olvasatomban az ahhoz szükséges dolgok egy részét nem sikerül elérnie, de mint vizuális élmény, kifejezetten erős darab. De úgy gondolom, hogy pont a stílusossága miatt lesz nagyon megosztó filmélmény - hogy ez jó, vagy sem, azt nem tudom, én csak annyit tudok mondani, hogy ha idegesítenek az ostoba tinédzserek, félő, hogy ez nem a te filmed, mert túl hitelesen mutatja be ezt a korszakot...

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr918244540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.