Bár a címe mellé 2014 van írva, érdemesebb mégis inkább 2015-ös filmként tekinteni rá, mert egyrészt '14-ben csak néhány fesztiválszereplése volt, és a nagyközönség csak tavaly láthatta, másrészt pedig így jobban belepasszol a nagy általánosításomba, mely szerint 2015. nagyon csajos év volt, még annak ellenére is, hogy az egyik legnagyobb siker A szürke ötven árnyalata volt, ami nem éppen a karakteres női főszereplőjéről és az egészséges üzenetéről vált híressé.
Patricia Arquette néni Oscar-beszéde, a Joy, A szüfrazsett, A kezdő, no meg a Star Wars és a Mad Max legújabb része mind-mind azt hirdetik: ideje előmászni a konyhából, mert nem csak szendvicskészítésre születtél kisanyám! Na, és ebbe a felfokozott feminista hangulatba érkezett a The Keeping Room is, ami a Jane Got a Gun előfutáraként nyomatja a csajos westernt, csak sajnos az a baj, hogy teszi mindezt halál unalmasan és cseppet sem kreatívan. Más szóval élve: sz*rul.
A sztori szerint a polgárháború idején járunk, annak is a vége felé, amikor is két jenki katona a déli államok egyikében nekiáll garázdálkodni: isznak, köcsögösködnek, és gyilkolnak a harcképes férfiak nélkül maradt vidéken. Főhősnőink (2 fehér lány és egy fekete rabszolga) vidáman (valójában nem) éldegélnek, amikor is egyiküket megsebesíti egy vérszomjas mosómedve, és míg nővére gyógyszer után kajtat a szellősen lakott vidéken, a közeli kocsmában összefut az imént említett katonákkal, akik aztán követik őt hazáig...
És ez az a rész, amikor jönnének az izgalmak és egy jó kis inváziós thriller-horrorba csöppennénk a vadnyugaton, mint aminek ez a film az előzetesek alapján kinézett. A gond csak az, hogy amikor erre a pontra elérünk, már eltelt a játékidő közel 2/3-a... Kérdezhetnétek, hogy mivel, amire én azt válaszolnám, hogy a rendező úr annyit fogott fel Sergio Leone zsenijéből, hogy a vadnyugati filmekbe sokáig kitartott, szótlan jelenetek kellenek, semmi más, mert attól lesz epikus, és kúl.
Nos, a The Keeping Room se nem epikus, se nem kúl. Előbbit sajna a kicsit TV-filmes jellegű látványterv és operatőri munka, utóbbit pedig a kúlságra való törekvés bűzös izzadtságszaga nyomja el: antagonistáink például nagyon szemetek, meg nagyon részegek, meg nagyon jól lőnek, meg nagyon sokáig tudnak egy helyben állni és bámulni, de azt hiszem, hogy ez önmagában még édeskevés ahhoz, hogy valóban emlékezetes gonoszokká váljanak. Kevésnek érzem az előráncigált történelmi hátteret (észak és dél ellentéte) ahhoz, hogy ez adja minden motivációjukat.
Arról meg nem is beszélve, hogy a modern világból bármennyire is vadnak képzeljük el ezt a korszakot a sok westernfilm hatására, nem árt azt tudni, hogy akkoriban is létezett igazságszolgáltatás, és a gyilkosságok nagy része már akkor sem maradt büntetlenül. Egy ilyen jellegű ámokfutást, amit a két katona produkál, egyáltalán nem tartom életszerűnek még 150 évvel korábbanról sem. Persze nem azt mondom, hogy ilyen nem fordulhatott volna elő, csak úgy éreztem, a film ezt abszolút természetesnek veszi.
Na, de ha sikeresen ébren maradtunk az első 1 órában, akkor mi vár ránk? Nem sok. Maga a home invasion rész, ami az egyetlen izgalmas dolog a The Keeping Room filmötletben sajnos csak gyorsban fel lett skiccelve, aminek az lett az eredménye, hogy kb. 10 perc alatt ledarálták az egészet. Pont ott, ahol lehetett volna építeni a várakozással teli percek feszültségére, a rendező fogta magát, és észbe kapott: ebben a tempóban soha nem fog véget érni ez a film, ezért gyorsan belehúzott, és megnyomta a fast forwardot, áttekerve a legjobbnak tűnő részeket. Gratula hozzá.
Így lett komoly csalódás egy ennél sokkal többre hivatott western-ötletből. Mert igen, érződik rajta a kis költségvetés, kibuknak az utólag éjszakává fényelt, nappal felvett jelenetek, meg kevés a díszlet, kevés a szereplő, de mindezt az előnyére is fordíthatták volna a filmnek, ha maguk a készítők tudták volna, hogy mit szeretnének, vagy inkább mit szeretne a nép: egy "tökös" csajos western és a home invasion jó arányérzékkel keverve az év meglepetésfilmje is lehetett volna, így azonban csak egy gyorsan felejthető, unalmas szutyok lett belőle. Szomorú vagyok.
