Lisztes megmondja a tutit

Zootropolis / Zootopia (2015)

2016. március 22. 15:00 - lisztes

Annak idején A kis hableánnyal elkezdődött valami, amit így visszatekintve "Disney reneszánsz"-ként szokás csak emlegetni. Ebben a kb. 10 évig tartó periódusban a mikiegeres cég eszméletlenül jó mesékkel kápráztatta el a korosztályom tagjait, így téve a "90-es évek gyermeke"-életérzést utánozhatatlanná és megismételhetetlenné. Aztán valami félrecsúszott, és közel 10 éven át nem találták a helyüket. A "kézzel rajzolt" rajzfilmek kora lejárt, az új technikában pedig a cég (ugyan kicsit később megvásárolt) egy másik részlege, a Pixar jeleskedett a leginkább.

zootopia.jpg

És ahogy bő 15 év után a Pixar is elkezdett hanyatlani (vagy legalábbis a hibátlan szériát egy-egy melléfogással tarkítani), úgy kapott új erőre a Disney animációs részlege az évtized eleje tájékán az Aranyhaj és a nagy gubanccal kezdődően. Na, és most, hogy átrágtuk magunkat ezen a mini történelem-leckén, foglalkozzunk magával a filmmel, mely a magyar keresztségben egy idegen szóval való szójáték helyett egy másik idegen szóval való szójátékot kapta címéül, mert... Miért is?

Na, szóval ezt az egész Disney reneszánsz-dolgot csak azért hoztam fel, mert szerintem a Zootropolis az a film, ami végérvényesen aláhúzta (méghozzá duplán), hogy itt bizony ismét egy újjászületés-időszakot élünk át, és kicsit elszomorít, hogy ebből a korábbi trendből kiindulva már csupán 4-5 év van hátra. Zárójelesen azért meg kell jegyeznem, hogy se a Rontó Ralph, se a Hős6os nem a szívem csücske, de ahogyan észrevettem, én e két mese esetében a kisebbséghez tartozom...

zootopia-2.jpg

Pedig első látásra semmi rendkívüli nincs a Zootropolisban. A recept jól ismert: a beszélő állatok mindig sok zöldhasút eredményeznek a mozipénztáraknál - most annyi változtatás történt, hogy antropomorfizálták őket, azaz "emberszerűbbre" lettek alkotva. Két lábon járnak, ruhákat hordanak, és modern társadalomban élnek. Nemrég láthattunk egy kevésbé jól elsülő, de hasonló gondolatmenetet a Pixar jóvoltából: ott a dinoszauruszok nem haltak ki, és fejlődtek tovább kezdetlegesen gazdálkodva, itt az emberek nem jelentek meg, így a helyüket az állatvilág tagjai vették át, és alakítottak ki társadalmat.

A panelek is ismerősek: merj nagyot álmodni, és tarts ki mellette, bárki bármit is mond. Nem minden(ki) az, aminek/akinek látszik. Kicsi a bors, de kitartó. Ahhoz, hogy elérj valamit, nem árt, ha kapcsolatban állsz a maffiával. Hiába tartod magad erős nőnek, férfi segítség nélkül akkor sem fogsz boldogulni, stb, stb. Egy szóval a klasszikus tanítások, amik természetesen mindig jól jönnek, hiszen a fiatalabb generáció tagjainak is el kell mondani ezeket - a kérdés tehát innentől kezdve csak az, hogy vajon mi, felnőttek, hogyan fogunk szórakozni rajta?

zootopia-sloth-trailer-screenshot-nick-wilde-judy-hopps-53.jpg

Illetve a fenét kérdés ez már, hiszen rég elspoilereztem már, hogy kicseszett jól sikerült a Zootropolis. Ezt a jó érzést, ami a vetítés közben elkapott, egy kicsit azért betudom annak is, hogy az előzetesek nem hoztak lázba, és bár én azért eléggé benne vagyok a filmes hírek világában, kicsit úgy éreztem, mintha fű alatt jött volna a film (ahhoz képest, hogy "A" kategóriás Disney animáció). A hasonló kaliberű meséknél jóval több reklámot kaptam az arcomba - de persze lehet, hogy arról van csupán szó, hogy a mozikba kerülő animációs filmek többsége folytatás, arról meg mindig többet cikkeznek, mert van hozzá előzmény.

A sztori egy meglehetősen hosszú felvezetést követően egy rejtély körül bonyolódik, amire a faluról frissen a városba érkezett, rendőr nyuszilány főhősnő áll rá, ugyanis eléggé hamar megunja, hogy parkolási bírságok kiszabására használják csak a rendőrségen. A rejtély pedig az, hogy egyre több (ragadozó) állat tűnik el titokzatos körülmények között a fővárosban... Az ügy felderítéséhez főhősnőnknek természetesen segítségre is szüksége van, és itt jön a képbe az a róka a plakátról, aki igazi csibész, de azért helyén van a szíve.

zootopia-screenies-zootopia-39216923-1024-387.jpg

Az animáció gyönyörű, és részletgazdag - olyan, amit egy komoly stúdiófilmtől 2016-ban elvárhat az ember. A történet kellően érdekesen van tálalva, és bár hamar rá lehet jönni, hogy ki a hunyó, a kisebbek számára szerintem első osztályú nyomozósdit kínál a film. A kreativitás mértéke pedig már-már pixari magasságokba emeli a látottakat. Ügyesen kitalálták magát a várost is, és szerencsére a karaktereket sem voltak restek kidolgozni - ez utóbbi pedig az ilyen klasszikus buddy cop movie-felállásnál nagyon fontos.

Szóval könnyen bele lehet szerelmesedni, ahogy azt tettem én magam is, nem foglalkozva azokkal a nyilvánvaló dolgokkal sem, hogy a film tulajdonképpen előítéletesen foglal állást az előítéletekkel szemben. Mert tudjátok, a nyúl itt tényleg ugribugri és gyors, a róka ravasz szélhámos, a bivaly keményfejű, a birka visszahúzódó, az oroszlán pedig most is az állatok királya... Mintha a nagyfarkú néger, aki nem tud úszni, meg a mikropöcsű matekzseni kínai csávó tanítana arra, hogy a rasszizmus csúnya dolog, és a sztereotípiák nem alkalmazhatóak az egyén szintjén.

zootopia-trailer-movie1-728x409.jpg

De ha elvonatkoztatunk ettől (hiszen végül is a cél nemes, és ez amúgy is csak egy mese), akkor... Akkor baszki beugorhat a 90-es évek, amikor a nagyvárosokban a feketék lakta negyedekben maga a kormány terítette a keménydrogokat, így hozva létre még nagyobb szakadékot a fehérek és a feketék között. Persze a crack-járvány nem csak erről szólt, de azért elég durva ezt kvázi viszontlátni egy cuki állatos mesében, nem? Na, már csak azért is érdemes beülni a Zootropolisra!

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr158497720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása