Lisztes megmondja a tutit

Fák jú, Tanár úr! 2. / Fack ju Göhte 2 (2015)

2016. április 18. 15:00 - lisztes

Miután az első rész az egyik legnagyobb német sikerfilmmé nőtte ki magát, nem is volt kérdéses, hogy még ha izzadtságszagú lesz is, készítenek hozzá egy folytatást. És amíg mi idehaza számoljuk a perceket a Saul fia 2. megjelenéséig, nézzünk rá a Fák jú, Tanár úr! 2. című borzadályra, amit vígjátékként próbálnak eladni. Hiszen mindenki tudja, hogy a németeknek legendásan jó a humorérzékük. Na jó, ezt speciel egy török származású fószer követte el - bár ezzel most nem lettem nyugodtabb.

fak-ju-tanar-ur-2.jpg

Valahogy úgy képzelem én ezt el, hogy miután a producerek ránéznek a bankszámlájukra a hatalmas mozisiker után, rögtön úgy döntenek, hogy ezt a tehenet addig kell fejni, amíg az emberek pénzt adnak a tejéért, ezért úgy határoznak, hogy márpedig itt egy folytatásra lesz szükség. Pénzemberek, nézzük el nekik, hogy így gondolkonak. Az író-rendező persze nem tud mit tenni, ő is pénzből él, és hát ha felkérik egy ilyen munkára, azt nem fogja visszautasítani, nem igaz?

Na, de ha már sz*pnia kell vele cefetül, akkor miért ne kötné össze a kellemeset a hasznossal, és hozna össze magának, meg persze az egész stábnak egy frankó ingyen nyaralást? Adam Sandler komplett életműve erre épül, de megemlíthetném Todd Philipset is, aki ugyanezt játszotta el a Másnaposok 2-vel (mert ugyebár k*rva fontos volt Stu-nak pont ott esküdnie). A sort persze hosszasan lehetne még sorolni - sajnos még ezen a téren sem volt semmi eredetiség ebben a "produkcióban". Mentek volna a Déli-sarkra folytatást csinálni, az valami lett volna!

2_w_993_c_0_bild.jpg

Az erőltetett sztori nagyjából úgy néz ki, hogy a konkurenciának ugyan nem nevezhető, sokkal jobban menő közeli sulinak van egy testvériskolája a 10 évvel korábban szökőárral sújtott thai vidéken, ezért a Göthe suli igazgatóját is sikerül rávenni, hogy idén valami rendkívül hasznosnak álcázott dolgot csináljnak a diákjai. Persze csak páran (mert azért a költségvetés szűkös), és azokból is a legrosszabbak, természetesen Zeki Müller vezetésével, aki egyébként a véletlenül segélycsomagként feladott piszkos gyémántjai után vállalja csak be az utat.

Az egyik szerencsés véletlen, hogy az asszonykája egy reptéri tréfa miatt terrorgyanúba keveredve otthon kell, hogy maradjon, így már meg is van a tuti recept az "önfeledt szórakozást" nyújtó vígjátékhoz. A főhőst önös érdekek vezérlik, a csapat széthúz, és megharagszik mindenért, de mivel össze kell fogni a stréber testvériskola, és a kiállhatatlan vezetőjük ellen, természetesen happy endet és egy újabb tanulságot kapunk. Taps, taps, jöhet a harmadik rész.

fack-ju-ghte-2-14-rcm0x1920u.jpg

Bár inkább mégse. Az izzadtságszagot ugyanis most nem a trópusi meleg miatt érezni: a legtöbb poén maximum egy közepes ifjúsági filmbe menne el, egy másik része az első filmből lett újrahasznosítva, és egy kezemen meg tudnám számolni azokat a humoros dolgokat, amiben tényleg találni valami értékelhetőt is. Néha olyan furcsa irányt vesznek a film fordulatai, hogy az embernek kikerekedik a pupillája: "Ezt meg hogyan? Sőt, még inkább: Miért?". A másik iskolai csapat vezetőjéről kiderülő turpisság például teljesen légbőlkapott baromság...

Nem mintha az első rész olyan egetrengetően szórakoztató lett volna, de ezzel a folytatással sikerült azt a minimális értékelhető dolgot is lenullázni. Mondanám, hogy elindult a lejtőn, mint a Taxi-filmek anno, de mivel az első rész sem állt olyan magasan, a második már a közepe tájékán leért, onnan meg már nem nagyon van lejjebb. Oké, persze, meg lehet nézni, meg el lehet rajta röhögcsélni, de ha Európában ez a szintje egy sikervígjátéknak, akkor komoly lemaradásban vagyunk az USÁ-hoz képest, ahol ez maximum egy direct-to-DVD National Lampoon's epizód lehetne csupán.

fack-ju-goehte-2.jpg

Szóval jó szívvel még időelcseszésre sem tudom ajánlani, mert fel tudnék sorolni 100 ennél sokkal jobb vígjátékot az elmúlt pár évből, amit bármikor szívesebben néznék meg a Fák jú, Tanár úr! 2.-nél. Pláne, hogy vígjátékhoz képest ez még valamiért indokolatlanul hosszú is. Mondjuk talán érződik is a sztori-ismertetőmből, hogy nagyon nehéz megtalálni benne a fő csapásvonalat, annyi mindenről akar szólni, annyi mellékszál van benne, hogy néha kifejezetten nehéz követni. Remélem legalább a stáb jól érezte magát.

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr378530700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.