Ki gondolta volna, hogy a Pixar már 1979-ben megalakult? Tette mindezt a Lucasfilm berkein belül (ez még a Star Wars-éra javában), majd 7 évvel később kivált tőlük, és Steve Jobs (igen, az almás csávó) vezetésével különálló stúdió lett... Aki aztán felvirágoztatta ezt a vállalkozást is (mint mindent ami valaha a keze közé került), míg végül potom 7,4 milliárd dollárért el nem adta a Walt Disneynek mindenestől 2006-ban. És ha ránézünk a mozibevételekre, nem is csinált olyan rossz üzletet egyik fél sem. Sőt, az anyagi sikeren túl a kritikai siker is igazi védjegyévé vált a Pixar-filmeknek: szinte képtelenség, hogy ők mellényúljanak valamiben.

Pedig azért néha összejön nekik: például az egyik legkevésbé elismert meséjük a Verdák, ráadásul ez pont a nagy adás-vétel környékén került ki a mozikba, hovatovább voltak olyan bátrak, hogy folytatást is készítettek neki, ami szerintem nagyon nem hiányzott, messze a leggyengébb animációs film, amit kiadtak a kezük közül. Egyébként eddig nem volt szokásuk folytatásokat gyártani (ez alól a Toy Story volt a kivétel), de nemsokára jön a Némó nyomában, illetve a Szörny Rt. második része is, szóval ők is kezdenek a "biztosra" menni és kevesebbet kockáztatnak. Ez a Toy Storynál bejött, a legtöbben a 3. részt tartják a sorozat legjobbjának, de a Verdák 2 a kiváló ellenpélda arra, hogy nem feltétlenül sikeres minden ilyen irányú projektjük.

A Merida, a bátor története egy képzeletbeli skót királyságba helyeződik, ahol Merida egy hercegnő, aki nem nagyon szeretne az lenni. Mert bizony a "bármit megtehetsz"-nek is van ellenpólusa, és a kötelezettségek rettenetesen untatják főhősnőnket, aki főleg íjászkodni és lovagolni szeret. Arról nem is beszélve, hogy ideje lenne lassan férjhez mennie, amit édesanyja nagyon szorgalmaz már. A királyságbeli 3 törzs meg is érkezik kérőstől, pereputtyostól és egy Merida által kiválasztott versenyszámban kell eldönteniük, kivel lesz a frigy. A lány az íjászatot választja, de ő is beszállván a küzdelembe simán lealázza valamennyi kérőjét, majd elmenekül. Rátalál egy boszorkány kunyhójára, akitől az egyik ékszeréért cserébe azt kéri, hogy édesanyja változzon meg. De tudjuk: nagyon vigyázni kell, hogy mit kíván az ember...

Az animáció - mint mindig - most is nagyon szép, de hozzáteszem, nem vitték túlzásba a részletességet a karakterek kidolgozásánál (oké, göndör vörös haj az van). Mivel emberek szerepelnek a történetben, így természetesen sokkal nehezebb dolguk van. Úgy nagyjából a pár évvel ezelőtt a mozikba került Aranyhaj szintjén van a kidolgozottság. A projekt elkészülte döcögősebb volt a tervezettnél, ugyanis egy rendezőcsere történt közben, ami legtöbbször nagyon rá tudja nyomni a bélyegét a dolgokra. Gondoljunk például a 13. harcosra, ahol nagyon furcsán váltakoznak az események, köszönhetően pár jelenet újraforgatásának... No itt azért nem olyan súlyos a helyzet, és talán még fel is rázta a projektet a csere. Amit mindenképp érezni lehet - és nem tudom, ennek mennyi köze van a rendezőváltáshoz - az az, hogy a második felvonás (2nd act = a film ~közepe) sikerült a legjobban.

És ez nagyon ritka dolog: engem legalábbis nagyon nehezen fogott meg az első 30 perc (ebben közrejátszhat, hogy kevésbé tudom átélni az elkényeztetett tinilányok problémáit): egyszerűen sem aranyos, sem vicces nem volt. Inkább csak idegesített a lázongás, idegesített a parancsolgatás és idegesítettek Merida öccsei. És bár a film közepe sem túl eredeti (khmm, Mackótestvér, khmm), az legalább vicces, érzelmes és ötletes volt. Ott végre sikerült kötődni a szereplőkhöz, végre sikerült bevonzaniuk engem is a történetbe... hogy aztán az utolsó 20-25 percben újra kikerüljek belőle. Bántóan bugyuta konfliktus és még bugyutább megoldás az, amit kapunk, ami nyilván a gyereknézőknek teljesen de húdenagyon tökmindegy, ellenben a Pixar sokadik védjegye volt az is, hogy minden korosztályt képes volt megszólítani. És ennél a filmnél ez most nem sikerült.

Eredeti angol hanghoz sem kapunk _igazán_ nagy neveket, Kelly Macdonald (Merida) a Gengszterkorzóból lehet ismerős sokaknak. Akad persze kétszeres Oscar-díjas színész/írónő Emma Thompson személyében, meg feltűnik minden valamire való skót színész is, de egy nevekben ütős csapat most nem társult a filmhez. De persze egyrészt ez nem baj, nyilván fontos kérdés volt a megfelelő akcentus is. Másrészt meg magát a munkájukat kommentálni nem tudom, én magyar szinkronnal láttam... Utóbbihoz annyit fűznék hozzá, hogy Elinor királyné hangja picit öregesre sikeredett, szerintem túl mély volt magához a cgi karakterhez (és annak korához). Apróság, és igazából az eredeti film megítélését ez nyilván cseppet sem befolyásolja, de azért fontosnak tartottam megemlíteni.

A Merida az egyik leggyengébb Pixar mese ezidáig (és hatalmas tisztelet a cégnek, hogy egy Merida szintű mese a _leggyengébb_ munkájuk). Ami viszont felettébb bosszantó, hogy ennek ellenére besöpörte a főbb díjakat. Igen, mert hogy ennél a mesénél nem is egy jobb volt idén az animációs fronton... Azon az animációs fronton, ami messze az egyik leggyengébb volt már évek óta. A Rontó Ralph vagy a Kalózok! is mind történetben, mind poénokban, de még ötletességben is verték a fent említett művet, mégis annyira fényes Pixar címkét ragasztottak a Meridára, hogy mindenkit elvakított. Így aztán most először a Pixar az eddig munkásságából megélve zsebelt be egy Golden Globeot és egy Oscar díjat is. Mert az biztos, hogy ha ugyanezt egy másik stúdió csinálta volna, még a jelölésig sem jutottak volna egyik kategóriában sem.