Lisztes megmondja a tutit

Szerelem - Lisztes megmondja a tutit

2013. március 04. 18:30 - lisztes

-Korábbi munkám 2013. január 31.-ről, a facebookról átmentve-

Nagy meglepetést okozott a Szerelem 5 Oscar-jelölése idén, hiszen ritkán adatik meg egy idegen nyelvű (jelen esetben francia) filmnek, hogy a hollywoodi mezőnnyel együtt versenyezzen olyan díjakért, mint például a legjobb film. Idén mégis összejött, bár hozzáteszem nem ilyen típusú meglepetésekre számítana az ember 2013-ban. Mert a Szerelem egy művészfilm, annak nagyon erős persze, de az ilyen filmek ajnározása nem segít az Oscar megítélésén a szélesebb közönség körében. Pedig nagy szükség lenne már a reformokra.

A szerelem bár francia nyelven forgatták, Párizsban játszódik, mégis a sógorok színében indult a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, a franciák ugyanis az Életrevalókat választották a meglepően erős idei fesztiválmezőnyükből. Érdekesség, hogy a 3 legnagyobb elismeréseket bezsebelő francia film (Életrevalók, Rozsda és csont, Szerelem) mind-mind ugyanazt a témát járják körbe: egy testi fogyatékosságban élő ember és a társa kapcsolatát, legyen az a társ ápoló, új kapcsolat, vagy egy 50 éves házasság. Míg az Életrevalók simán kenterbe veri a hollywoodi élvonalat is, a Rozsda és csont egy abszolút érdekes film, addig a Szerelem egy ingerszegény látomás, és mind közül a legkomolyabb, legkomorabb.

A történet nagyon egyszerű. Egy párizsi jómódú, értelmiségi idős házaspár női tagja furcsán kezd el viselkedni. A kivizsgáláskor kiderül, hogy a nyaki ütőere el van záródva, nem kap elég vért az agya. A kis kockázattal járó műtét nála mégis balul sül el, és jobb oldalára lebénul. Ezután a férje veszi gondjaiba, és végigkövethetjük, ahogy fokozatosan leépülnek mind a ketten...

És ahogy ők, úgy a nézők is egyre mélyebb letargiába zuhannak a film nézése közben. Michael Haneke nem kegyelmezett az átlag nézővel, és komor realizmussal mutatja be ennek az idős házaspárnak a szomorú sorsát. A film nagyrészt az ő lakásukban játszódik, ez alól csak a kezdő színházi jelenet a kivétel. A 2 órás játékidő alatt olyan kiváló jeleneteket is megoszt velünk a rendező, mint például az idős ember felkel éjjel, a mellette fekvő felesége felé néz, majd visszafordul - mindezt egy percen keresztül nézhetjük, juhé.

A kamera nagyon ritkán mozog, statikusak a beállítások, hosszú snitteken keresztül beszélgetnek a szürke színekben fényképezett szobákban. Zene aláfestés nincs, vagy alig van, holott elvileg egy zenetanár házaspárról készült a film. Az utolsó felvonásba a lakás falain lógó vihar előtti állapotot megörökítő festmények mutogatása kalauzol át minket, természetesen zene nélkül, minek is az. Szimbolizmus, érted?

Hogy ne csak rosszat mondjak, a színészi játékra nem lehet panasz. Komoly munkát végzett az idős házaspárt alakító két színész, gyakran olyan hosszú, vágás nélküli jelenetsorokat ülhetünk végig, amik igen komoly gyakorlást igényelhettek. Ráadásul a lakás szobáit is párhuzamosan használják: amíg az egyikben beszélget a férfi és a lányuk, a másikban a magatehetetlen nő agonizál, majd átsétálnak hozzá, mindezt vágások nélkül.

A film nekem ingerszegény volt, 2 órán keresztül eléggé megerőltető volt nézni, persze nyilván az is volt a cél vele, hogy ne érezzük olyan jól magunkat utána. Volt egy "Boy, that escalated quickly" jelenet a vége felé, de ezen felül sajnos számomra nem tartogatott izgalmakat a film. A galambelfogós jelenet nélkül is meglettem volna, úgy érzem, nem kellett volna ezt amiatt 12x felvenni. A Szerelem a 9 legjobb film közt idén? Nem hinném. A női főszereplő megérdemelt, a legjobb külföldi film az Életrevalók mellőzése mellett furcsa nagyon... Ezt a filmet azoknak ajánlom, akiknek indokolatlanul jó a kedvük, és valamivel le akarják lohasztani. Nem rossz, de nem szórakoztat, én pedig ez utóbbi miatt szeretem a filmeket nézni. Sajnálom. Pedig nagyon szerettem volna szeretni a Szerelmet.

Lisztes

Szerelem az imdb-n

Szerelem előzetese

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr55116618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása