Foglalkoztam én már ezzel a filmmel korábban egy borzalmasan sikerült első videó keretein belül, de mivel az már nem található meg remélhetőleg sehol (hehe) és most a film kijött végre DVD-n is, itt volt az ideje, hogy ezúttal magyar szinkronnal is átéljem Tarantino southern-western eposzát a csúnya rabszolgatartásról. Mert hát a feketék helyzete még mindig hot topic odaát, így idén az Oscarért a hasonló témában (jó, azért annyira nem) induló Lincolnnal együtt volt képviseltetve az amerikai polgárháború körüli időszak.
Pedig Tarantino filmje nem igazán nevezhető politikailag korrektnek, így aztán az újságírók is vakargathatták a fejüket az interjúvolások során. Persze a kötelező elemek megtalálhatók benne, a rabszolgaságot elítéli és egyértelműen kiáll annak gonosz mivolta ellen, szóval - ha amolyan tarantínósan is, de - leírja az összes kötelező kört. Szerény véleményem szerint ebben az évezredben ez a legjobb film a mestertől és noha nem vagyok elkötelezett Tarantino rajongó, ez a mozi tényleg megéri a pénzét és a nézésére fordított kőkemény közel 3 órát.
Dr. King Schultz - az egykori fogorvos - fejvadászatból keresi a kenyerét. Egyik munkájához szüksége van valakire, aki látta már a három levadászandó testvért - így rabszolgakereskedőktől vagány módon megszerzi Djangot, akit felszabadít annak fejében, hogyha segítségére lesz. A két férfi közt barátság szövődik és miután a szóban forgó melóval végeztek nem válnak el útjaik, hanem összefognak és közösen megszedik magukat fejvadászatból a tél folyamán. Django célja, hogy felszabadítsa a feleségét is és ebben a doktor is a segítségére lesz, miután kiderül, hogy a lány perfekt német. Szóval elindulnak arra a birtokra, ahová az irattár szerint megvásárolták, Candielandre...
Bár kedvenc műfajom továbbra sincs, nagyon kedvelem a western filmeket, mert van bennük valami olyan plusz, ami más filmben csak nagyon ritkán található meg. Tarantino pontosan tudta, mi ez a plusz és annak rendje és módja szerint belepakolta a recept minden hozzávalóját és megfűszerezte egyedi készletéből. Magát Django karakterét ugyan nem ő találta ki, de ebben filmjében teljesen átformálta azt: a Franco Nero főszereplésével készült eredeti Django filmben a főhős fehér, ex-katona koporsókészítő, akinek még a főbb jellemvonásaiban sem találni sok hasonlóságot a Jamie Foxx által megformált rabszolgával.
Nem úgy magukban a filmekben, mert habár a történet teljesen különböző, máshol játszódik és a tét is eltér, Tarantino a számára nyilvánvalóan kedvesebb motívumokat beépítette a történetébe: így rögtön szemet szúr az elképesztő body count (hullagyártás) és bár nem üti meg az eredeti 138 (!) fővel felállított lécét, aprítanak itt is rendesen. Ahogy megjelenik a klu klux klán is (Zoe Bellen pedig a vörös sál, amit az eredetiben a klántagok használnak), mint ellenség, ami ellen trükkel veszik fel a harcot a gyors és eredményes hatás elérése érdekében... No és persze a film betétdalát is kölcsönvette Quentin, akár csak a főszereplőt, Franco Nerot egy cameo erejéig...
Mint ahogy azt megszokhattunk, a rendezéssel most sincs probléma: a gyors ráközelítésekkel megidéződik a régi westernek hangulata, jók a vicces jelenetek és még jobbak az akciók. A film nagyrészt lineáris, ez szokatlan a mestertől: csupán néhány flashbacket találni, illetve a klu klux klán támadásánál történt egy kis időrend-felcserélés, mondjuk ennek viszont nem sok értelmét láttam. A vér most is fröcsög, szinte elázik a vászon tőle és nagyon szépek a díszletek és kosztümök, teljesen visszaadják a korszak általam elképzelt hangulatát. A zeneválasztás kicsit erős, de nekem tetszett, igaz sokan kritizálták a rap betétekért a filmet, de szerintem illeszkedett a jelenethez, a többi pedig nem számít. Megidéződött a már említett eredeti darab betétdala, sőt, még az Ördög jobb és bal keze zenéje is a film végén.
Ami viszont mindenképpen bántja a picinyke lelkemet, az azóta már Oscar-díjjal is jutalmazott forgatókönyv - ugyanis koránt sem tökéletes. Most nem a mindig zseniális párbeszédeket kifogásolom, sokkal inkább zavaró a film végi akciózás kettévágása, ráadásul rossz arányérzékkel: az első lényegesen véresebb, tovább tart és látványosabb, a másik inkább már csak amolyan beköszönés - és ez az, amiért bármelyik kezdő forgatókönyvíró munkáját instant kukázzák odaát. Persze Tarantino az Tarantino, ő megteheti, mert már benne van a sodrásban. És még csak nem is az a baj, hogy a film ettől lényegesen rosszabb lett (bár jobb lett volna a végére hagyni a több puskaport), ilyet egyszerűen nem szabad csinálni.
Azt is be kell látni, hogy a film elég sokszor alkalmazza az "inkább kidumálom" kártyát, azaz a nem logikus cselekedetekről addig-addig beszélnek, míg végül elhitetik a nézővel, hogy az teljesen normális lépés. Ilyen Big Daddy késő bosszúja, Schultz kiborulása, Django foglyul ejtése és bányásznak adása, vagy maga az egész színjáték szituáció, amivel Broomhildáért mennek Candielandre. Utóbbival néha már-már vért izzad Tarantino, hiszen ez képezi az egész film alapját, tehát a nézőben semmi kétséget nem szabad hagynia. És van olyan jó, hogy nem is hagy. Viszont van még egy apróság: nincs főszereplő.
Will Smith azért hagyta ott a projektet, mert nem érezte Django karakterét főszereplőnek, és ebben igazat is kell neki adnom. Habár ő az, aki az elejétől a végéig jelen van a filmben és ő a címszereplő is, a film első felében Schultz, a másikban Candie és Stephen lopják el előle a showt. Maga a karakter ráadásul egész csendes, a rabszolgalétből kifolyólag nem túl művelt (bár eszes és gyorsan tanul, azért ez kevés). Foxx sem tud mit kezdeni a helyzettel, az utolsó fél órát tudja csak uralni, de a filmre még így sem miatta fogunk emlékezni.
Sajnos szinte mindenki emlékezetesebb nála: a Christoph Waltz által megformált fejvadász egyenesen Oscart ért (mondjuk ezt a karaktert már eljátszotta a Brigantykban is), de DiCaprio Calvin Candieje is lenyűgöző. Utóbbi mellőzése az Oscaron majdnem olyan súlyos hiba, mint a Ben Affleck-fiaskó a rendezői díjnál. Samuel L Jackson ugyanakkor erősen túljátszotta az amúgy is színjátszó háziniggert, néha ő már sok volt. Az apróbb mellékszerepekben is izgalmas alakításokat láthatunk, James Remar egyenesen két karaktert is eljátszik.
Ezek az apró kifogásolások mit sem rontanak az amúgy meseszép összképen, ugyanis a Django elszabadul az idei év egyik legjobb filmje, igaz sok minden hátravan még. Szerencsénkre 1-2 évente összejön egy-egy emlékezetes westernfilm (Félszemű, Börtönvonat Yumába), szóval a műfaj szerelmesei nem panaszkodhatnak, maximum a gyakoriságukon moroghatnak. A Django elszabadul magyar szinkronnal sem lett rossz: csak egy-két helyen érezni a félreértelmezett és pestiesen túljátszott tájszólás fület bántó idegenségét, de úgy összességében a hangok remekül passzolnak a színészekhez. Érdemes tehát beszerezni DVD-n, vagy még jobb formátumban.
