Lisztes megmondja a tutit

Börtönös filmek TOP50 - 10 jó börtönös film (41-50)

2013. október 22. 15:00 - lisztes

Nyár óta tartó kutatómunkámnak szüretelem épp a gyümölcsét. Akkor határoztam el ugyanis, hogy a közelgő Szupercella kapcsán csinálok egy ilyen toplistát. Akkor még mindössze 10 filmben gondolkoztam, de egyre inkább beleástam magam a témába, szóval így lett előbb 30, aztán 50, végül még csak nem is ez lett a végleges szám, mivel készült egy bónusz cikk is, valamint, mint azt majd alant is láthatjátok, előfordulhat, hogy egy-egy 10-es listán nem is 10, hanem annál több film is szerepel.

In-Jail.jpg

A témában megjelent cikkeim:

41-50: 10 jó börtönös film

31-40: 10 jobb börtönös film

21-30: 10 még jobb börtönös film

11-20: 10 még annál is jobb börtönös film

01-10: A 10 legjobb börtönös film

+ A bónusz: 10 film, ami kimaradt

Szóval a szabályokról még lesz szó a későbbiekben (a többi írás elé is kell bevezető szöveget hagyni), elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy hónapokig kutakodtam, mire összeállítottam ezt a természetesen szubjektív listát. Azt hiszem, hogy új címeket nem nagyon lehet már nekem mondani, szinte mindennel találkoztam és vagy azért nem került fel ide, mert nem volt elég jó a TOP50-hez (Segal filmjeit itt hiába keresitek), vagy egyszerűen nem tudtam beszerezni (A '72-es Üvegházat, és a '39-es Minden hajnalban meghalokot sajnálom a legjobban).

Ami még nagyon fontos: MINDEN egyes filmet megnéztem az elmúlt pár hónapban, MINDEN egyes filmről írtam is itt a blogon (egyről pedig a Filmbookon), ezeket az írásokat megtalálhatod a címek melletti "Kritika" szóra kattintva. Szóval nem csak random felsorolás ez itt hasraütés-szerűen, hanem tisztes kutatómunka eredménye :) De elég a fecsegésből, következzen a lista:

aaa.jpg

50. A bosszú börtönében / Lock up (1989) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs őrök; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: akció, krimi, thriller

Rögtön az elsőnél csalok. A bosszú börtönében ugyanis azért került a felsorolás legeslegelejére, mert a Szupercella főszereplőjének, Stallonénak egy korábbi munkája, így gondoltam stílusos lenne ezzel kezdeni. Ebben a 10-esben valahol középtájt helyezkedne el normál esetben a film, amiben főhősünket egy szemét börtönigazgató (Donald Sutherland) zrikálja, amiért korábban megszökött az általa irányított börtönből, így rontva a tekintélyén. Persze Slyt nem kell félteni, mert bizony rendet tesz becsületesen...

49. Killer: egy sorozatgyilkos naplója / Killer: A Journal of Murder (1995) - Kritika

Téma: Életrajzi; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: krimi, dráma

A Killer egy eléggé TVfilm-szerű alkotás, amiben egy brutális vadállat, Carl Panzram (James Woods) igaz történetét követhetjük nyomon javarészt a hozzá egyedüli közel álló ember, Henry Lesser börtönőr szemein keresztül (lévén a forgatókönyv is az ő könyve alapján született meg). James Woods színészi játéka a film legnagyobb érdeme, mert rendkívül erősen formálja meg a kissé kattant, meg nem értett, nem "e világra való" főhőst. Utólag is Oscar-jelölést neki!

48. Börtönpalota / Brokedown Palace (1999) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs rabok; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: thriller, dráma

Mit tehet két naiv tinilány (Kate Beckinsale és Claire Danes), ha önhibájukon kívül elkapják őket Thaiföldön a reptéren 6 kiló heroinnal a táskájukban? Hát az biztos, hogy megtanulják a leckét egy életre és erre lesz is elég idejük, mert az életfogytiglannál is hosszabb büntetés vár rájuk, ha csak Yenki Hank (Bill Pullman korrekt alakításában) ki nem húzza őket a méteres csótányoktól hemzsegő sz*rból... Amcsi tinilány-nevelés Hollywood-módra.

No_Escape_42049_Medium.jpg

47. Menekülés Absolomból / No Escape (1994) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs rabok; A börtön típusa: futurisztikus; Műfaj: akció, dráma, sci-fi

Ray Liotta testi adottságai alapján nehezen hisszük el róla, hogy kemény kötésű katona, de ez koránt sem olyan fontos. Absolom szigete izgalmas helyszín egy eléggé fura börtön számára, ahol a két csoportba tömörülő rabok közül az agresszív kannibálok cseszegetik az utópisztikus társadalommá összeverbuválódott másik csapatot, Lance Henriksennel az élükön. Nincs mese, el kell szökni, csak hát a műholdas figyelőrendszert nem egyszerű kijátszani...

46. Dutyi dili / Stir Crazy (1980) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs őrök; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: vígjáték, krimi

Két new york-i jómadár (fakopáncs) úgy dönt, ideje nyugati levegőt szívni, de az útjuk során egy kisvárosban két rabló az ő szerelésükben lovasítja meg a bank készpénz állományát... Több sem kell a szerveknek, főhőseinknek irány a börtön, ahol közeleg az idei börtön-rodeó bajnokság, amiben városi gyerek létére a Gene Wilder által megformált Skip Donahue egész ügyes. És bár az arénából még nehezebbnek tűnik megszökni, mint magából a börtönből, a meglepetés erejével és egy kis kinti segítséggel talán sikerülni fog. Klasszikus Richard Pryor-Gene Wilder vígjáték.

45. Vitathatatlan trilógia / Undisputed (2002); Undisputed II: Last Man Standing (2006); Undisputed III: Redemption (2010) - Kritikák: első rész / második rész / harmadik rész

Téma: Sport; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: akció, krimi, dráma

Igen, ez rögtön 3 film, egynek véve, szóval valójában 12 jó börtönös film van ezen a listán... A küzdősportok izgalmasak, hiszen már az ókori Rómában is éltek-haltak az amfiteátrumokban az emberek a gladiátor-játékokért. Ha ölre nem is mennek a Vitathatatlan-filmek küzdelmei, mindenképp élvezetes látni, ahol 2 méteres hústornyok feszülnek egymásnak a börtön ringjében. Klasszikus boxtól a kickboxig minden megtalálható a részek repertoárjában. Az első etap kivételével DVD-n landoltak és ott szép számú rajongótábort gyűjtöttek össze. A bunyók látványosak, a történet meg kit érdekel?

Murder-in-the-First333.jpg

44. Az őrület fészke / Murder in the First (1995) - Kritika

Téma: Életrajzi, Rabok vs őrök; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, thriller

A Killerhez hasonlóan ismét egy életrajzi film, habár Az őrület fészkében Henri Young igaz történetét elég rendesen átgyúrták, hogy abból egy épkézláb dráma kerekedhessen ki. Bár a Kevin Bacon által megformált Youngnak nincs sok köze ahhoz, aki a való életben viselte ezt a nevet, nagyszerű színészi alakítást kapunk tőle és a sajnos meglehetősen rövid ideig szereplő Gary Oldmantől is. Kár, hogy ennyire nem felelnek meg a valóságnak a filmben bemutatott dolgok, mert sokkal értékesebb is lehetett volna a végeredmény.

43. Állati kiképzés / Animal Factory (2000) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs rabok; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, krimi

Steve Buscemi néhanapján rendez is filmeket, mint ahogyan azt 2000-ben tette az Állati kiképzés esetében. Összeverbuvált egy rakás ismert arcot, kopaszra nyíratta Willem Dafoe-t, hogy még veszélyesebbnek nézzen ki és megszerezte a pár évvel korábban még hatalmas reménységként számon tartott Edward Furlongot is, hogy egy jó kis börtönbandás-beilleszkedős-megszökős film lehessen a végeredmény. Bár annyira nem "állati" az a kiképzés, mindenképpen érdemes megnézni.

42. Volt egyszer egy gazember / There Was a Crooked Man... (1970) - Kritika

Téma: Szökés, Rabok vs őrök; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, akció, vígjáték

Kirk Douglas és Henry Fonda karrierje itt még javában a csúcson volt, a Volt egyszer egy gazember azonban mégsem lett egy kiemelkedő darab. Az 50-es listán található filmek közül itt mutatják be a legrégebbi börtönt, még a western korszakból, az 1800-as évek végéről. A forgatókönyv kicsit viccesre veszi a figurát, ez viszont annyira nem áll jól ebben a közegben. De lehet, hogy csak az a baj, hogy a gyártó stúdió belepiszmogott a vágásba. Egy biztos, a filmből hiányzik az a bizonyos plusz, bármennyire is jól áll ez a szerep Kirk Douglasnek.

carandiru_2003_1.jpg

41. Carandiru - A börtönlázadás / Carandiru (2003) - Kritika

Téma: Lázadás, Igaz történet; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, krimi

Sokan bizonyára előbbre várták, de nekem annyira azért nem tetszett a Carandiru. Túlságosan sok volt benne a visszaemlékezés és a játékideje is hosszabb volt a kelleténél. A film amúgy egy igaz történetet dolgoz fel a 90-es évek elejéről Brazíliából, ahol 111 rab lelte halálát egy lázadásban és ebből 102-őt, köztük sok "ártatlannal" a kiérkező hatósági szervek likvidáltak. A börtönorvos memoárjaiból készült forgatókönyv azonban nem igyekszik összeállni egy nagy egésszé, csak a bentlakók korábbi életének epizódjait vonultatja fel szép egymásutánban.

-------------------------------------------------------------------------------------

Ennyi lenne az első 10-es, ami valójában 12 filmet foglal magába. Bármilyen észrevételt szívesen fogadok kommentben. Hogy biztosan ne maradj le a további cikkekről sem, dobj egy lájkot a facebookos oldalamra! Biztos, ami biztos :) Köszönöm.

Lisztes

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr695589647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.22. 15:58:32

És hogy lesz mindez publikálva? heti egy rész vagy napi egy?

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.22. 16:00:20

@doggfather: valahol a kettő között :) kb 2 hét alatt tervezem kiadni mind az 5-öt, bár ahhoz még meg kell jelennie pár cikknek pluszban, mert még mindig van olyan börtönös film, amiről már megvan az írás, csak még nem adtam ki. A második még ezen a héten várható, most lett kész a bevezető szöveg, jöhet a szöszmötölés a linkekkel :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.22. 16:42:53

@lisztes: Szerintem heti 1-et rakjál ki :) Szép nagy munka ez, ne lődd el egyből :D

Kíváncsi vagyok mi lesz a top 10-ben :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.10.22. 18:55:41

"Szóval nem csak random felsorolás ez itt hasraütés szerűen, hanem tisztes kutatómunka eredménye :)"
Ennek ellenére pont ugyanúgy le fognak oltani, ha egyszer kikerülsz vele index-címlapra :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.23. 08:48:07

@danialves: mindig így van az index címlappal, jön a sok hozzáértő is. Azokat a posztokat inkább a humor miatt olvasom. a kommentek között simán lehet gyöngyszemeket találni.

Gabbesz 2013.10.23. 09:42:33

Ha Az utolsó erőd nem top 10-es, akkor ne is folytasd a listát! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.23. 09:52:00

ez is index címlapos lett, jól van lesz mit olvasni. :D

lajafix1 2013.10.23. 10:44:21

Dutyi dili csak a 46. ? Sok munka gyenge eredménnyel ez a lista! :)

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2013.10.23. 11:33:19

figyelj már tisztelt cikkíró ezt te most komolyan modnod hogy nem random felsorolás kicsit rangsorolva?????????

50 top börtöns film csak akkor lenne nem random felsorolás hogyha lenne legalább 500 db és azok közül válogatnál.Nemdebár javícs ki ha én mondok hülyeséget(nem így van segítek)

szoval eggyes leülhetsz,köszi

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 11:48:23

@kutyaaszarpor_a_szembe: több börtönös filmet néztem meg, mint ami bekerült a végső listába. Rengeteg helyen kutakodtam más hasonló listák után, hogy tippeket szerezzek, miket kellene megnézni (erről is lesz szó egy későbbi írásban). Természetesen nem tudtam minden egyes börtönös filmet megnézni (ez sosem volt a cél), de a "krém" valamennyi darabját megnéztem (amit nem, azt külön jeleztem). Mindazonáltal a "szubjektív" szó is szerepel az írásban, tehát (mivel 100%-osan objektívan filmeket amúgy sem lehet összehasonlítani) nem random felsorolás, hanem a saját véleményem több, mint 60 ~frissen megnézett filmről. Ez minden, csak nem random.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 11:58:47

@pingwin: Ez egy 50-es lista első 10 filmje (sajnos az indexen nem így hirdetik, de erről most nem én tehetek), ne aggódj, sor kerül majd arra is :)

GabikA 2013.10.23. 12:06:55

@lajafix1: +1 dutyidilit koztarsasagi elnoknek! :P

jozsefka1 2013.10.23. 13:24:07

Remélem az A remény rabjai, a Halálsoron, az Utolsó erőd (Gandolfini király volt) és a Domb ott lesz a top 10-ben. Ja és a Híd a Kwai folyón. Meg még egy csomó.
Kíváncsi vagyok, Te mit hozol ki ebből, mert qrva sok jó film van ebben a témában.

fall out 2013.10.23. 13:27:10

Köszi a listát, már most is találtam egy-két filmet, melyet nem ismertem, de most majd megnézem.

Várom a folytatást :-)

spinat 2013.10.23. 13:39:56

a Das Experiment börtönös filmnek számít? Vagy a KAcsavadászat Ice-T-vel. vagy a Running man.
ùgyis a Shawshank redemption nyer, nem?

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 13:44:10

@spinat: a következő cikk bevezetőjében lesz egy rész, amiben megpróbálom kifejteni, mit tekintettem annak, és mit nem. Kicsit önkényes (és megkockáztatom nem is 100%-ban következetes), de valahol meg kellett húznom egy vonalat.

Azt nem árulhatom el, hogy melyik film lesz a befutó, de a "running man" típusú filmek, mint a Kacsavadászat, a Menekülő ember, vagy a Gamer nem szerepelnek. A kísérlet viszont szerepelni fog.

spinat 2013.10.23. 13:46:02

@spinat: jó, mondjuk a kacsavadászat csak nagyon távolról börtön.
Lehetne a második hozzászólást törölni?

spinat 2013.10.23. 13:56:36

@jozsefka1: kérdés, hogy fogolytáboros film börtönösnek számít-e, mert akkor lenne egy adag WWII film, pl a Schindler Pistája is. Söt a Tanúban is elég sok a börtönjelenet :)

Void Bunkoid 2013.10.23. 13:56:39

@spinat: hehehe, én is egyből ezt gondoltam, hogy úgyis a(z amúgy szerintem túlságosan) túlértékelt remény rabjai lesz a number one.

Pedig csak egy jobbféle börtönbőlszökős film, szerintem a Clint Eastwood-féle Szökés az Alcatrazból megveri.

Csak azért van túlértékelve, mert egy olyan ember írta a sztorit, aki amúgy mint horroríró van számontartva :)

Void Bunkoid 2013.10.23. 13:57:13

ja és van még Sztallónés "börtönfilm", a Menekülés a győzelembe :)

spinat 2013.10.23. 14:10:27

@Void Bunkoid: ne szeretem a sorrendállítás ilyen szubjektív dolgoknál, de szerintem az egy kbsztt jó film. mármint a remény rabjai. De ha már itt vagyunk, a szikla is börtönfilm!

jozsefka1 2013.10.23. 14:12:54

@spinat: akkor most mi a börtönfilm, amiben szerepel egy sittkó (mint vágókép), vagy végig ott játszódik? vagy a fogolytábor nem börtön?
És a Pillangó (Papillon, Mekvín Pista, aki gázabb színész, mint patkánypityu, alias Steven Seagal) börtönfilm-e, (néhány kivétellel csak szigeten, szabadtérben játszódik) mert amilyen szórakoztató a regény, olyan sz...r a film

jozsefka1 2013.10.23. 14:15:11

@spinat: épp mondani akartam, hogy a Szikla egy mekkora fos, pedig elvileg börtönfilm, az Al ketrecről csináltak már néhány jobbat is.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 14:15:59

@jozsefka1: a következő 10-esnél megpróbálom pontosan behatárolni, mit tekintettem annak és mit nem. Itt is szerepel a Menekülés Absolomból, ahol szintén csak az első pár percben látható klasszikus értelemben vett börtön, utána szabad téren, szigeten játszódik a film, szóval igen, a Pillangó is szerepelni fog a későbbiekben.

spinat 2013.10.23. 14:18:06

@jozsefka1: ha már mekvin pista (mit agyaltam, mire rájöttem mire gondolsz), akkor a nagy szökés is ott van.
mint fentebb írtam, akkor a gettó börtön? Mert akkor a KZ is és máris a Sorstalanságnál vagyunk, vagy az Élet szép-nél.

jozsefka1 2013.10.23. 14:19:57

@lisztes: kíváncsian várom, mert szerintem az összes filmet láttam, amit besorolsz.
Nekem már megvolna a top 10, remélem lesz közös benne.

pangea 2013.10.23. 14:20:11

@kutyaaszarpor_a_szembe: Először te javítsd ki a helyesírásodat.

jozsefka1 2013.10.23. 14:20:53

@jozsefka1: Ja nem, a cikkben szereplő Szupercellát még nem néztem meg.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 14:21:59

@jozsefka1: Mivel azt csak csütörtökön mutatják be nálunk :) Sajnos nem volt sajtóvetítés belőle, így arról még pont nem tudtam írni :/

jozsefka1 2013.10.23. 14:31:26

@spinat: jogos, ezért kérdeztem, hogy csak a "tényleges" börtönös filmek játszanak, vagy az összes olyan, amiben valamilyen hivatalos (állami, katonai, rendőrségi stb) szerv korlátoz a szabad mozgásodban. Mert túl sok olyan film nemigen van, ami elejétől a végéig a sitten játszódik.
Ja, majd elfelejtettem:
KEGYENC FEGYENC! Nagyon tré film, viszont néha tényleg lehet röhögni rajta. Amikor Robert Malcolmot (Bob Sepp) kiüti Rob Schneider, az nem gyenge. Még ugorva sem érhetné el a fejét...

jozsefka1 2013.10.23. 14:33:26

@lisztes: elég ritkán járok moziba, de általában a filmeket szoktam nézni:) Rossz aki rosszra gondol.

Pszt! 2013.10.23. 14:36:42

Úgyis az a sz@r, nyálas remény rabjai lesz az első.

jozsefka1 2013.10.23. 14:39:07

@spinat: Meg az összes Rambó, kivéve az elsőt, bár a fogda azért ott is játszik.

nem várt fordulat 2013.10.23. 14:59:40

én örömmel jöttem ide, amikor megláttam az indexen a címet, de a 49. -nél döntöttem úgy, hogy ennyit erről a kitartó kutatómunkáról.

elhiszem, hogy szubjektív, de ha a killer csak ezt a helyezést hozza nálad, akkor én nem vagyok kíváncsi a listárda.

porch monkey 4 life! 2013.10.23. 18:42:08

Azért az durva, hogy mennyi éve dübörög a blogszféra, és sokan még mindig személyes sértésnek veszik, ha az ő kedvencüket valaki egy, a saját szubjektív értékrendjén alapuló listában nem az elvárt helyen kezeli :)

Amúgy riszpekt a munkáért, kíváncsi vagyok a folytatásra, mert már itt is voltak szerintem jó filmek... és persze kevésbé jók is :)

twisted 2013.10.23. 21:01:35

Lelövöm a poént. A legjobb börtönös film az Un Prophète (2009).

schawo2 2013.10.23. 22:15:13

Lelövöm a végső poént: a Shawshank Redemption nyer. Ha mégsem, akkor a lista automatikusan hibásnak lesz nyilvánítva. :)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.23. 22:36:13

Hú, fogadásokat kellene kötni, kíváncsi vagyok, hányan találnák el. A lista már végleges, bár az igaz, hogy meg kellene bízni bennem :D

jet set 2013.10.24. 00:48:44

@Void Bunkoid: Szerintem meg a Halálsoron van túlértékelve, ami mind könyvben mind filmben szar. Szerintem. Mert mindenki más szerint szuper.
A remény rabjai viszont jó filmen is. Szerintem. :-)

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2013.10.24. 17:40:17

@lisztes: trollkodtam ennyire nem esett le :P
elég gáz

kitilthatsz leszarom :D