Ez egy olyan film, amit nem lehet elégszer újranézni. Most épp azért kerítettem rá sort, mert az asszony hasonló dolgokról tanult az egyetemen (csoportdinamika, vitatkozás), így amikor elkezdte ecsetelni, mit is csináltak pontosan a gyakorlatán, rögtön rávágtam: 12 dühös ember. Mindketten jól jártunk, mert ő egész végig bólogatott, én pedig ismét teljes beleéléssel néztem végig minden idők egyik legjobban megírt filmjét. Habozás nélkül azt mondanám rá, hogy színdarab alapján készült, pedig nem...
Nem, ez egy eredeti forgatókönyv, ami Reginald Rose fejéből pattant ki és amit végül a főszereplő Henry Fonda produceri felügyelete mellett az akkor még feltörekvőben lévő Sidney Lumet rendezett nagyvászonra. És bár sokan nem tartják az imdb 250-es toplistáját mérvadónak (én minden hibájával együtt a legjobb filmes toplistának tartom), azért az sokat elmond a 12 dühös emberről, hogy jelen pillanatban is az első 10-ben tanyázik, olyan klasszikusokat megelőzve, amiktől mindenkinek leesik az álla.
A szituáció egyébként annyi, hogy a tárgyalás végeztével a 12 esküdt összeül, hogy megbeszéljék és megszavazzák az ítéletet. A látszólag egyszerűnek tűnő gyilkosság vádlottját egy kivételével mindenki bűnösnek találja, így mivel az ügy lezárásához 12 egybehangzó vélemény kell, az esküdtek elkezdenek vitatkozni és meggyőzni a másikat arról, miért bűnös a feltételezett elkövető, vagy épp miért nem lehet biztosra venni azt, hogy a vádlott tette azt, amivel vádolják...
A főleg dialógusokra építő film nagyszerűen vonja be magát a nézőt is a cselekménybe. Kezdetben mi is egyszerűnek látjuk a megoldást, de ahogy folyamatosan jönnek elő az apró részletek, úgy bizonytalanodunk el - pont ahogy az esküdtekkel is történik. Alapvető jogi ismeretek híján is érteni fogjuk azt, hogy mi zajlik éppen, mert a fontosabb dolgokra rögtön rávilágítanak a párbeszédekbe rejtve. Például, hogy szerencsére nem a középkorban élünk, így nem az ártatlanságát kell bizonyítania a vádlottnak, hanem a vádnak a bűnösséget.
12 esküdt, 12 zseniálisan megírt karakter. Persze, mivel egy viszonylag rövid, másfél órás filmről van szó, nem mindenkire jut elegendő idő, de a többséget már az első pár megmozdulásáról rögtön beazonosítjuk és úgy érezzük, hogy már meg is fejtettük, miféle ember ő. És minden tökéletesen illik a párbeszédekbe, egyedül talán egy kicsit a 3-as számú esküdt monológja lóg ki a fiáról még a film elején - mert bár ez egy fontos set-up a későbbi viselkedésének megértéhez, valahogy szituációidegennek éreztem a dolgot.
Ahogy arra már az előző bekezdésben is utaltam, a szereplőket nem is ismerjük meg név szerint, hiszen ez abszolút irreleváns (a 8-as és a 9-es esküdt nevét azért a zárójelenetből megtudjuk). A személyiségük árnyalásához ugyanakkor nagyjából képet kapunk arról, hogy milyen körülmények között élnek/éltek, mi a munkájuk és mi a hobbyjuk - hiszen ezek viszont roppant fontos dolgok ahhoz, hogy megértsük, mit miért csinálnak, mit miért gondolnak úgy, ahogy.
A "mindig van egy akadékoskodó" karaktert, azaz a 8-as számú esküdtet, aki lényegében a film elején megvétózza a csorda után menő többiek egyhangú döntését Henry Fonda formálja meg, aki egyúttal a film producere is. A készítők még az olyan apróságokra is ügyeltek, hogy ő az egyetlen, aki fehérbe öltözött - ezzel is utalva a történetben betöltött szerepére. A kezdeti forró/paprikás hangulatot pedig a szobában uralkodó elképesztő hőség reprezentálja, amit később a mindent elmosó nyári zápor tüntet el: ahogy az esküdtek is sorra bizonytalanodnak el a vádlott bűnösségét illetően és állnak át a "másik oldalra".
A mindössze egy helyszínen (egy szobában) játszódó film már csak emiatt is kuriózum, de sokkal többet ad annál, mint azt elsőre gondolnánk. Rávilágítanak olyan dolgokra, hogy nem szabad mindig elhinni az ügyvédek/ügyészek állításait, hogy nem feltétlenül tanúskodik valaki szándékosan hamisan és hogy nem jó, ha előíteletekkel felvértezve ülünk neki egy tárgyalásnak, mert akkor csak a rosszat látjuk mindenben. A vita során rengeteg érzelmet kihoznak nem csak a karakterekből, de a nézőkből is. Sőt, még azt is elérik, hogy igazából ne is érdekeljen a film végével senkit sem, hogy valójában bűnös volt-e a vádlott, vagy sem...
U.I.: Jack Klugman 2012. december 24-én bekövetkezett halálával az utolsó "dühös ember" is itt hagyott minket.