A 2013-as évben Németországban ez volt a legsikeresebb film, lenyomva a Hobbit második részét is... Miközben idehaza meg egy magyar film sem áhítozhat ekkora dicsőségre, aminek a hazai portéka rossz hírneve az oka. Matekoztam egy kicsit: a több, mint 6 millió eladott jegyével, ha a magyar lakosság körében ugyanekkora százalékban lenne sikeres egy nálunk készült film, az 750 000 embert jelentene, ami egy Megdönteni Hajnal Tímeátnyival több, mint a rendszerváltás óta legsikeresebb mozifilmünk, a Miniszter félrelép, ami még jóval a torrentkorszak előtt került a mozikba.
A legviccesebb az egészben azonban nem a film, hanem az, hogy micsoda ócska, elcsépelt alapötlet köré húztak fel egy túl jónak ugyan nem nevezhető, de vállalható vígjátékot (legalábbis mérföldekkel jobbat, mint a franciák hasonló próbálkozása, a Nagytudásúak). Lényegében nincs másról szó, minthogy Martin Lawrence jól megdugta Jon Lovitzot... Lefordítva: az Állj, vagy jövök sztoriját keverték az Osztály, vigyázz-éval. Két jobbfajta vígjátéktól lopni pedig még mindig jobb, mint két sz*rból.
Zeki rablásért kiszabott börtönbüntetése végre lejárt, így szabadulván a sittről elköltheti az akkor megszerzett, és gondosan elrejtett pénzét. Igen ám, csakhogy az építési területen elásott táska fölé egy komplett tornatermet emeltek az egyik állami, és éppen ezért nem túl magas színvonalon működú iskolának. Zeki gondoknak jelentkezve próbál legálisan bejutni, de egy félreértés miatt tanárként kezdik el alkalmazni. Ő pedig azon felül, hogy lövése sincs a tananyaghoz, sajátos nevelési gyakorlatot követ, ami furcsa mód beválik a legrosszabb osztálynál...
Ha vígjáték, akkor poénok, ha németek, akkor nem poénok. Legalábbis nem tudnék egy jó vígjátékot sem mondani az elmúlt 120 évből így hirtelen (biztos van, de ha a Hangyák a gatyában és a Csajok a csúcson villant be elsőre, akkor rossz hírem van). Szó, ami szó, még ha meg sem közelíti a legnagyobb poénrátával dolgozó filmeket, a Fák jú, Tanár úr! szokatlanul vicces az anyanyelvéhez képest, bár továbbra is borzalmas az ilyesmire a német nyelv (na meg a dalolásra, kivéve a harci indulókat).
Oké, bevallom, asszony, és anyósom társaságában néztem (mindkettő tanár), úgyhogy náluk talán kicsit jobban betaláltak a poénok, amitől többet nevettek, ami ösztönzőleg hatott rám is... Szóval értitek. Mindenesetre sok újdonsággal nem szolgált a film, aki látta a bevezetőben citált műveket, az tágra nyílt szemekkel fog bámulni, hogy ezen vajon mit eszik annyira a nép? Tán a szabadszájú, kicsit polgárpukkasztó, senkit nem kímélő poénokat? Szomorú, hogy Európában az ilyesmi még élményszámba megy.
Persze a készítők felkészültek a támadásokra, és a főszerepre egy tunéziai származású csókát raktak be, hogy a senkit sem kímélő poénokon tompítson. Persze a bőrszínével a szokásos sztereotípiákat erősítik, de ügyesen elkerülték a komolyabb zűrt, amit mondjuk egy török származású színész kavarhatott volna. Kap maga mellé egy szerencsétlenke, stréber barátnőalapanyagot, meg egy rakás rossz kölyköt, és máris kész a két órányi szórakozás, nem igaz?
Néha úgy érezni, hogy csak jelenetek vannak egymás után pakolva, nincs meg a folyamatosság, csak az öncélú viccelődés, és ez nagyon bántó. Mégis, jobb pillanataiban észre sem vesszük, hogyan telik az idő, az meg, akármennyire is "franciás" némely poénnak szánt izé, kifejezetten örvendetes, hogy viszonylag sok a jó duma, és a bunkón vicces szituáció. Némely comic relief karakterért (pl.: a tanítás helyett inkább többször is öngyilkosságot megkísérlő tanárnő), meg a tipikus "európai" poénokért kár, de a vagánysága kárpótolja a nézőt.
Valószínűleg azért működik a film, mert a lehető legalapvetőbb sablonelemekből építették fel. Hozzáteszem, hogy a hazai színvonal többségéhez képest már ez is filmművészetnek számít, de azért csak kíméljük meg magunkat egy csalódástól, és elvárások nélkül, némi alkohollal a szervezetünkben üljünk neki ennek a filmnek, mert úgy van esély arra, hogy felhőtlen szórakozásban legyen részed. És örülhettek, mert közönségsikerről lévén szó, máris készül a folytatás!
U.I.: A magyar címet meg nem bántani, mert az eredeti is ugyanilyen tré.
