Lisztes megmondja a tutit

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni / Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb (1964)

2015. augusztus 14. 15:00 - lisztes

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem mindig az a legjobb ötlet, ha egy bejegyzés címének a teljes magyart, és eredetit is megadom... No, szóval ismét elővettem egy Kubrickot, ismét azért, mert a háborús toplistámhoz gyűjtök anyagot. Noha már láttam egyszer korábban, az jó régen volt, úgyhogy nem ártott kicsit feleleveníteni az emlékeket. Meg amúgy is: Kubrickból sosem elég, bár messze nem ezt tartom a mester legjobb munkájának... Pedig egy kicsit még jobban is tetszett, mint elsőre.

dr-strangelove-poster.jpg

Kubrick az a fajta filmes, akinek a műveit legalább kétszer, ha nem többször meg kell nézni ahhoz, hogy pontosan megértsd, mit üzent, mit akart üzenni vele. A Dr. Strangelove egyébként még a könnyebben dekódolható darabok közé tartozik, itt igazából csak az alaposan elrejtett szexuális töltetű utalásokat poén kiszúrni, amikor másodszora már tudod, hogy az ilyesmire érdemes odafigyelni. Mert maga a sztori most erősen párbeszédközpontú, könnyen követhető fajta:

Jack D. Ripper tábornok gondol egy nagyot, és egy kamu orosz támadásra hivatkozva elrendeli a nukleáris "válaszcsapást": a parancsot kiadják a térségben folyamatosan köröző bombázóknak, akik elindulnak az orosz célpontok irányába. A visszavonó kódot a protokoll szerint csak ő tudhatja, így az elnöknek, és Turgidson tábornoknak komoly fejtörést okoz a dolgok elsimítása, ami nagyon is égető kérdéssé válik, amikor kiderül, a szovjeteknél egy szuperbomba várja, hogy a rendszer az amcsi támadás esetén automatikusan aktiválja...

main_0006_drstrangelove_0.jpg

Úgy szól a fáma, hogy Kubrick eredetileg ezt egy halál komoly filmként képzelte el, és kezdte el megírni, de közben rájött, hogy a felskiccelt jelenetek egy nagy részének van egyfajta humoros töltete. Innen jött aztán, hogy az egész filmből egy háborús szatírát csinál, ami aztán egyike lett a valaha készült legjobb "vígjáték" műfajú (most szigorúan a legtágabb értelemben használva) daraboknak. E sorok írásakor pl.: az imdb top250-es listája alapján ezt tartják a felhasználók a legjobb Kubrick-filmnek.

A humor, mint olyan, nem sok más filmjében jelent meg az öregnek. Persze itt sem a piteb*szós fajtára kell gondolni, hanem egyrészt a szituációk abszurditására, másfelől pedig az erőteljesen túljátszott alakításokra. Az előbbiekben az a legviccesebb (vagy legszomorúbb), hogy akár a valóságban is megtörténhetnének. Egyik fél sem bízik egy kicsit sem a másikban, így például amikor az orosz nagykövetet a válság miatt beengedik a stratégiai tanácsterembe, azzal van elfoglalva, hogy fotókat készítsen róla, ahelyett, hogy tényleg a probléma megoldásán fáradozna.

drstrangelove.gif

Ami pedig a színészi játékot illeti: valószínűleg kisebbségben vagyok a véleményemmel, de a büdzsé jelentős részét kitevő sztárgázsit kapó Peter Sellers játékát másodszorra sem találtam viccesnek. Olyan volt ő az én szememben abban a korban, mint 20-30 évvel később Robin Williams. Tisztelem mindkettő munkásságát, de megnevettetni sohasem tudtak igazán, maximum megmosolyogtatni. George C. Scott például lényegesen jobb Turgidson tábornok szerepében. Állítólag eredetileg nem tetszett neki, hogy Kubrick arra ösztönzi, hogy játssza túl a szerepet, később viszont az egyik legjobb alakításának tartotta. Utóbbiban volt igaza - mert ő tényleg vicces volt.

A stratégiai tanácsteremben történtekkel párhuzamosan két másik helyen zajlanak még az események. Egyrészt az egyik bombázó repülőgépen, amit egy robbanásnak "hála" nem tudnak visszahívni, másrészt pedig Ripper tábornok támaszpontján, ahol ismét a Sellers alakította angol tiszt feladata lenne, hogy megnevettessen bennünket, ehelyett a szerepét véresen komolyan vevő Sterling Hayden játszik zseniálisan... Ismét egy legenda: mivel ő csak a forgatókönyv saját magára vonatkozó részeit kapta meg, nem tudta, hogy valójában szatírát, és nem egy teljesen komoly filmet forgatnak, így utóbbinak megfelelően játszott - pont ez volt benne a jó (és itt most utalnék Leslie Nielsenre és az Airplane-re).

dr-strangelove.jpeg

Nem vitatom el a Dr. Strangelove-tól, hogy humoros darab volna, ugyanakkor én mégsem emiatt szeretem. Amiben igazán zseniális ez a film (a rejtett szimbólumokon túl), hogy fogott egy valós problémát, és egy kamerával, meg némi eltúlzott színészi játékkal sikerült úgy bemutatnia, hogy alig változtatott a "hihető" kategóriába sorolható forgatókönyvön. Nem véletlen, hogy a fél világ úgy hitte sokáig, hogy tényleg létezik az az ominózus, pókerasztalra emlékeztető stratégiai tanácsterem...

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr137595634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása