Lisztes megmondja a tutit

Ace Ventura: Hív a természet / Ace Ventura: When Nature Calls (1995)

2016. február 02. 15:00 - lisztes

Viszonylag hamar megérkezett a folytatás az előző év egyik bomba sikeréhez: Ace Ventura kalandjai - igaz más rendezői kezei között, de - folyatódtak. A helyszínt természetesen át kellett helyezni (Afrika egyébként ehhez egy teljesen alkalmas terepnek bizonyult), a tétet is emelni kellett (most már nem holmi bajnokság megnyeréséről, hanem emberek életéről van szó), és be kellett hozni még valami pluszt is, ami ez esetben a minden állatot szerető Ventura kiscsillag+apróbetűs megjegyzése volt: *kivéve a denevéreket.

ace-ventura-when-nature-calls-5406359458542.jpg

Az új direktor úrral, Steve Oedekerkkel már dolgozott Carrey együtt korábban, mégpedig az In Living Color című szkeccsshowban, aminek egyébként a jó öreg Jim is sokat köszönhetett (én pl.: a mai napig nézek netről előbányászható videókat belőle, mert frenetikus). Oedekerk a folytatást kicsit profánabbnak, kicsit elrugaszkodottabbnak képzelte el, mint a nagy elődöt, ezért aztán (bár szintén baromi jó vígjátékról van szó), nem sikerült úgy, mint az első rész.

Persze nem akarok én igazságtalan lenni, mert ezek az elemek már az első részben is megtalálhatóak voltak (pl.: a cápás rész, vagy a golyó elkapása foggal), de ott sosem éreztem mindezt tolakodóan soknak. A folytatásban már a nyitójelenet is kijelöli az új irányt: parodisztikusabb, még agyamentebb, amit persze be kell valljak, gyerekfejjel sokkal jobban élveztem, és csak huszonéves koromban döbbentem rá, hogy mennyire lényeges a minőségbeli különbség a két film között (az első javára).

1012042453.jpg

Ebben a sztoriban Ventura egy szörnyű, végzetes kimenetelű hegyi baleset után a lelki békéjét keresi egy nepáli kolostorban, amikor újabb felkérést kap, ezúttal Afrikából: eltűnt egy törzs szent állata, aminek elég komolyak lehetnek a következményei... Ace tehát útra kel a 20 000 dolláros megbízást teljesítendő, persze nem a haszontalan földi javak miatt, hanem hogy segíthessen egy békés törzsnek, akiket a kiirtás veszélye fenyeget a szent állat eltűnésének következtében.

Továbbra is vicces a film, és újfent megvannak azok a pillanatok, amiken a mai napig képes vagyok szakadni. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy több az idézhető jelenet, illetve bomba jó duma... DE - és ez a nagyon lényeges különbség - minden ilyen vicces szituációra jut legalább egy kevésbé jól sikerült. Ez pedig hullámokat kelt a színvonalban, ami azt is jelenti, hogy a végeredmény nem lesz annyira kiegyensúlyozott, vagyis: nem lesz olyan erős filmélmény, mint az első rész.

view_13_ace-ventura_when-nature-cal_jpg.jpg

Néhol a sztorit is haloványabbnak éreztem (sehol sincs például a delfines rejtélyhez), néha pedig Carrey játéka is erőltetettnek hatott, amit persze furcsa leírni, hiszen a dolgok ok nélküli eltúlzása a karakter egyik fő ismérve. Persze megértem azt is, hogy nehezebb dolguk volt, hiszen egyrészt meg kellett felelniük a régi rajongóknak (jó néhány jelenet megidézi az elsőt), másrészt valami újat is kellett mutatniuk, és ez néha már túl nagy falatnak bizonyul nyolcvan egy-néhány percben kifejtve.

De nem akarom, hogy azt gondoljátok, hogy rossz filmnek tartom, mert ez egyáltalán nem igaz. Ugyanúgy meg tudom nézni ezt is mind a mai napig 101x is, ha kell, és továbbra is remekül tudok rajta szórakozni. És bár ez elsősorban Carrey érdeme, az előző cikkben kimaradt, de mindenképpen meg kell emlékezni a baromi jól sikerült magyar változatról is (itt most a pancsert muszájból béna-bélának fordították, de egyébként nincs ok panaszra): Kerekes József teljesen átszellemült - úgy érzem nélküle tizedannyi hazai rajongója se lenne ezeknek a filmeknek.

83583_full.jpg

Szóval igen, a folytatások tipikus betegségeitől szenved az Ace Ventura: Hív a természet, de ahhoz képest, hogy milyen hamar összehozták, meglepően erős darab. Sajnos nem tudok elvonatkoztatni a nosztalgia-faktortól, de szinte biztosra veszem, ha ezeket a filmeket felnőtt fejjel látom először, akkor is hasonló élményként maradtak volna meg bennem (pláne, hogy a 8-10 éves önmagamhoz képest sokkal több felnőtteknek szánt poént megértek már). Szóval igen, ideje újra elővenni ezeket a filmeket, és kikapcsolódni arra a 2x80 percre egy kicsit :)

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr877532514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása