Lisztes megmondja a tutit

Tora! Tora! Tora! / Tora! Tora! Tora! (1970)

2016. február 21. 15:00 - lisztes

Siheder koromban bibliai utalásnak gondoltam a film címét, és csak nemrég kellett rádöbbennem, hogy itt bizony másról van szó - konkrétan japánul két szó (torpedó támadás) első szótagjainak összerakásából származtatták. Igen, így már egyből világos, mire is gondolt a költő... illetve hát Gordon W. Prange, aki annak idején regényben dolgozta fel Pearl Harbor sunyi megtámadását. A film ennek, valamint Ladislas Farago "The Broken Seal" című regényének adaptációja, amivel a lehető legpontosabb történelmi hűségre törekedtek.

_53a648acb1383.jpg

És ez a törekvés már önmagában is értékelendő dolog, pláne úgy, hogy a sok John Wayne-film után végre nem kozmetikázzák a dolgokat... Itt bizony bemutatják a korabeli USA hadigépezetének fogaskerekei közé esett valamennyi homokszemet, és azokat a dolgokat, amik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül a főmufti vasárnap reggeli golfozása közben érje a kikötőt a váratlan támadás, és okozzon olyan súlyos károkat, hogy abba aztán majdnem bele is rokkant az ország haditengerészete. Na jó, lehet, hogy most kicsit túloztam...

Ugyanakkor - és ezt is fontos kihangsúlyozni - a japán oldal bemutatásánál is hasonlóan jártak el. Azért is érdekes a film, mert mindkét féllel kb. ugyanannyi időt foglalkozik, és mindkét fél cselekedeteinél rámutat azokra a problémákra, amiből 1941. december 7. az USÁ-ban gyásznappá vált, a japánokat meg azóta is mindenki sunyi köcsögnek gondolja. De azzal, hogy kibillenti a szokásos állapotból ezt a mérleget, a készítőknek annyit sikerült elérnie, hogy az USÁ-ban bukott, Japánban viszont tarolt a film. Ja, hát az elszenvedő fél nem volt kíváncsi az igazságra...

45164_608x456.jpg

A sztori alapjait talán mindenki ismeri: a japánok az USA kereskedelmi embargója miatt döntéshelyzetbe kényszerülnek, és ők úgy döntenek, hogy felébresztik az alvó óriást, így hát megindul egy kis hajóhad, rajtuk jó néhány repülővel Hawaii felé, hogy porrá rombolják az amcsik egyik legfontosabb csendes-óceáni kikötőjét. Az akció sikerrel is jár, a gond csak annyi, hogy mindezt hadüzenet nélkül tették, ami meg ugye kulturált országokban nem szokás. Az USA belépett a II. világháborúba, a végét meg tudjátok: Hirosima, Nagaszaki...

A japán jeleneteket Kurosawa bá' rendezte volna, de mivel az eredetileg az amcsi oldalra ígért David Lean helyett Richard Fleischer került a rendezői székbe, ő is kihátrált, és átadta a terepet két honfitársának. A kicsit eltérő stílusú filmgyártási hagyományokkal rendelkező felek végül egész jól megoldották a feladatot - nem érződik jelentős különbség a japán, és az amerikai jelenetek között. Más kérdés persze, hogy a "jó" az még nem "kiváló", de különösebb panaszunk nem lehet ilyen téren.

tor.jpg

Ami pedig a technikát illeti: nem spóroltak semmin. Nem véletlen, hogy az egyetlen Oscar-díját is a vizuális effektekért zsebelte be a film. És itt ki kell hangsúlyoznom, hogy nyilván nem a 2001-es Pearl Harbor trükktechnikájához kell hasonlítani, de a maga idejében ezek a felvételek abszolút megállták a helyüket. Nagyon szépek a légi felvételek, és a meglepetés-támadást is mesterien sikerült kivitelezni. Sokkal könnyebben követhető, mint a kapkodó kamerás 2001-es változat.

Színészóriásokból - ha nem is érték el pl.: A Midway-i csata szintjét - itt is akad. Martin Balsam, James Whitmore és Jason Robards is feltűnik magas rangú katonai vezetők szerepében. Egyértelmű főszereplője nincs a filmnek, mert ezt a fajta közkedvelt történetvezetési formát feláldozták a hitelesség oltárán: az ilyenkor alkalmazott klasszikus "itt ez történt, ott amaz történt" jelenetek sorjáznak, ami - be kell valljam - 2,5 órán keresztül néha kicsit sok már kapaszkodási pont nélkül, de még mindig jobban összeállt a film, mint pl.: Az angliai csata.

tora-tora-tora--49329.jpg

Kifejezetten örömteli volt számomra, hogy egyik fél sem mutogatott a másikra, inkább magukban keresték a hibát - és így sikerült egy viszonylag elfogulatlan filmet készíteni az eseményekről. Nyilván nem dokumentumfilm készült, így még ebben is vannak egyszerűsítések, és ferdítések (pláne hogy ilyesmi még egy dokuban sem elképzelhetetlen), de ettől és az indokolatlanul hosszú játékidejétől eltekintve is ajánlott a megnézésre, különösen egy jó kis John Wayne-film után.

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr568009165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.02.23. 16:02:52

Az amik góréi előre tudtak az egészről. Ez volt az igazi sunyiság.
süti beállítások módosítása