Charlie Kaufman művészetében visszatérő elem az elfojtott szexualitás, mely szeretne a felszínre törni, a másik nemmel való találkozás, érintkezés kínos pillanatai és a nagyon pontos kórképet adó karakterábrázolás. Főhősei szinte mindig valamiféle mentális problémával küzdenek, és ennek köszönhetően elcseszett egy életük van, mégha ezt kívülről nem is feltétlenül lehet látni rajtuk. Az Anomalisa a Charlie Kaufman-stílus tökéletes esszenciája, bábokkal előadva.
Gondolom ezt olvasva most már mindenki számára világossá vált, hogy ez a bábfilm nem egy "tipikus" gyerekeknek szóló mese. Nem, az Anomalisa egy kifejezetten felnőtteknek szóló film, amiben - az Amerika Kommandó után végre ismét - még szexjelenetet is láthatunk. Szóval igen, ezt akár le is forgathatták volna hús-vér szereplőkkel, ráadásul olcsón, mert a sztori nagy része egy hotelben játszódik, a maradékban sincs sok külső helyszín, és egy álomjelenettől eltekintve teljesen hétköznapi dolgok történnek benne.
Nyilván felmerül a nagy kérdés, hogy akkor mi értelme volt a bábokat segítségül hívni? Nos, erre is van válasz: a főhős az ún. Fregoli szindrómában szenved, azaz mindenkit ugyanolyannak lát, mindenki ugyanolyan hangon beszél, és ezt technikailag nyilván bábokkal volt a legegyszerűbb kivitelezni. Eredetileg a forgatókönyv egyébként Kaufman egyik rádiójátéka alapján készült, ahol ráadásul ugyanazok a színészek kölcsönözték a szereplők hangját, mint akik most is: Jennifer Jason Leigh, David Thewlis és Tom Noonan.
A sztori szerint Michael Stone munkaügyben érkezik Cincinnatibe, ahol is előadást kell tartania ügyfélszolgálat témakörben. A város sötét, esős, Michael pedig unja élete minden percét: a családi életével sincs minden rendben és a már említett Fregoli szindróma miatt mindenkit ugyanolyan arcúnak lát és hangúnak hall. Miután egy régi szerelmét felhívja, és a dolgok rosszul sülnek el, találkozik Lisával, aki épp az ő előadására érkezett barátnőjével, és aki egy kicsit más, mint a többi ember...
Gyorsan lezavarom az ajánló részét, mert rá szeretnék térni egy spoileres elméletre: nehéz film. Nem véletlen az sem, hogy elméletet kell gyártani a megértése kapcsán, így semmiképpen nem ajánlott könnyed kikapcsolódás gyanánt. Eléggé depresszív, megterhelő alkotás, amiben sajnos a szereplők sem szimpatikusak (Lisa kivételével), és aminek megnézése után kíméletlen késztetést érzel arra, hogy megnézz egy feel good filmet, hogy feledtesse azt a lelki nyomort, amit 1,5 órán keresztül láttatott. De ugyanakkor azt kell mondjam, hogy van annyira érdekes, hogy lekössön a játékideje alatt...
INNENTŐL SPOILER!
Óda egy szexbábuhoz. Így lehetne a legjobban jellemezni a filmet. Az Anomalisa ugyanis szerintem egy beteg ember tévképzetét mutatja be: miközben Michael mindenkit ugyanolyannak érzékel, felfedezi magának Lisát, akivel eltölt egy csodás éjszakát, és aki fényt hoz az amúgy teljesen szürke hétköznapokba. A gond csak az, hogy Lisa nem létezik. A taxisofőr ugyanis nem játékboltot, hanem egy szexboltot ajánl főhősünknek (lehet, hogy valójában azt is kérte), ahol megvásárol egy japán szexbábut... a kisfiának.
Ennek a japán szexbábunak az arca a bal oldalán hiányos - épp úgy, ahogy Lisának is van a bal oldalán egy seb. Lisa ráadásul odavan a japán cuccokért, és a film végén még az is kiderül, hogy egyrészt nem csak Lisának van női hangja, hanem a szexbábunak is (szintén Jennifer Jason Leigh szolgáltatja), másrészt pedig kifolyik némi sperma is belőle, miközben átadja kisfiának... Szóval értitek... Szép ajándék, annyi bizonyos, de talán mégsem a legjobb egy 10 év körüli gyereknek.
Az Anomalisa tehát itt válik igazán érdekessé: Michael egy súlyosan beteg figura, aki vágyik az elismerésre (Lisa nem véletlenül nagy rajongója a munkásságának), vágyik valami különlegesre az életben (legyen az párkapcsolati, vagy szexuális jellegű), mert a mostani hétköznapjait végtelenül lehangolódva éli meg. Az Anomalisa egy szerencsétlen, beteg ember portréja, aki egy éjszakára kizökkent a valóságból és átadta magát egy illúziónak a Fregoli Hotelben, mely másnapra - mint minden fellángolás - hirtelen tovaszállt. És nem tudom eldönteni, hogy ez a szomorúbb vég, vagy az, ha megmaradt volna a tévképzetében...
