A Warner kicsit lassan eszmélt rá az Univerzum-építés előnyeire, de gőzerővel igyekszik behozni a lemaradását. Tudjátok, Kínában 10 nap alatt felépítenek egy felhőkarcolót, ha arról van szó, szóval manapság a lehetetlen már nem létezik. Mondjuk az a felhőkarcoló 'olyan' is lesz... Ugye kapizsgáljátok már, miért pont ezt a hasonlatot hoztam fel példaként? De még mielőtt kiikszeled a böngésződ tabját: nem, nem utálom a Batman Superman ellent, inkább csak bosszant, hogy finoman szólva sem hozták ki belőle a maximumot.
És nem, a kritikus az nem külön állatfaj, sőt, a kritikus az az ember, aki igazán él-hal a filmekért, és épp ezért tud neki rosszul esni, hogy olyan szakbarbárok dolgoznak Hollywoodban, mint amilyen Zack Snyder, vagy még inkább David S. Goyer. Előbbi egy remek vizuális érzékkel megáldott, de iszonyatosan pocsék történetmesélő rendező, utóbbiról viszont semmi jót nem tudok elmondani: az ő tartós Hollywood-i jelenléte az egyik legnagyobb rejtély ezen a sárgolyón. Nolan még sikeresen kompenzálta a tehetségtelenségét, de ez Chris Terriónak, hiába Oscar-díjas, egy ilyen rendezővel megáldva már nem sikerült. A film sztori szinten teljesen megbukik.
De kanyarodjunk egy kicsit vissza még az univerzumépítéshez! Miután szerencsére A sötét lovag-trilógiát a nolani St. Christopher védelmezi, a Warner nem nyúlt hozzá, inkább új Batmant, új Alfredet és új mindent húzott elő a kalapból és adta hozzá az Acélember-főzethez, ami az építkezés első, kicsit még kiforratlan alapköve volt. A nagy ötlet az volt a fiúkáknál, hogy a The Dark Knight Returns című, koros Batmant felvonultató képregény és a The Death of Superman című, nevében a lényege képregény alapján kezdjen el Benjamin Buttonként univerziumot építeni.
És bár tényleg nagyon ravasz elgondolás, a lényegét nem értem, de Lex Luthor már úgyis megadta a választ: túl kicsiben gondolkozom, fel sem foghatom, mit terveznek a nagyok. No nem mintha Ben Affleck rossz választás lett volna a szerepre - én már akkor sem értettem az internet felháborodását, és lám, most kivételesen igazam lett: még a filmet csúnyán lehordó kritikusok is egyetértenek abban, hogy Géza fiúnk az egyik legjobb dolog volt, ami a franchise-zal történhetett. Pláne, ha az önálló Batman-filmet majd ő is fogja rendezni...
Na, de nézzük konkrétan a filmet: 2,5 órás monstrum - nem baj, én szeretem, ha van idő mindenre. Faszán néz ki, de ez egy Snyder-filmnél sosem volt kérdés (az viszont döbbenetes, hogy mennyire fantáziátlan és üres az autós üldözés). Néha kifejezetten kínos, és ezt most első körben csak a párbeszédekre érteném. Batman pálfordulásának körülményei mémet szültek, de Jeremy Irons, mint Alfred zseniális megjegyzésein túl nem sok kiemelkedő akad ilyen téren, amit még Goyerrel a fedélzeten sem tudok hová tenni: Terrio Oscar-díja ennyire mellément volna?
Úgy nagyjából elnegyedelve a filmet azt tudom mondani, hogy kifejezetten jól kezd: az első negyed hangulatos, és főleg Batmanre koncentrálva frankón megáll a maga lábán (a Wayne-szülők halálát, hiába unalmas már, imádtam). Sötét, de nem Burton-i, és nem is Nolan-i sötétség ez, szóval valami más, de mégis olyan, ami jól áll a karakternek. Aztán jön a második blokk. A dögunalom időszaka. Annyi szubplot van, hogy mire mindből görgetnek egy-két percnyi adagot, már azt se tudjuk, hol vagyunk. Itt nagyon érződik a filmen az univerzum-építésből fakadó megfelelni- és mindent akarás.
A harmadik negyed ismét bizakodásra ad okot: Batman és Superman, mégha egy kicsit mondvacsinált okból is, de felveszi egymással a harcot, és hát mondanom sem kell, hogy rendkívül stílusosan teszik... hogy aztán ez az egész egy értelmetlen CGI-orgiává eszkalálódjon az utolső negyedre, immár vállt vállnak vetve, és Wonder Womannel kiegészülve harcolva Doomsday-jel szemben. Aki egy igazán pocsék főgonosz, már bocsánat. Mert annyit tud, hogy rohadt erős, és egyre erősebb lesz, ha bántják. Ebből izgalmakat nem, csak összedőlő városnegyedeket lehet kihozni.
Szegény íróknak mondjuk nem lehetett egyszerű dolga Batmant, a halandót beleerőltetni a halhatatlanok csatájába, nem is nagyon ment nekik. Ahogy a végső megoldás is bűzlik az izzadtságtól, és egyáltalán nincs értelme a nagy univerzum-építgetés közepette, de mivel Snyder olyan szépen megkért a film elején levetített videóüzenetben, hogy tartsam a számat, ennél többet nem árulnék el róla. Ebben a végső küzdelemben Wonder Womannek viszont volt létjogosultsága, csak magába a filmbe nem illett szinte egyáltalán. De tudom, kezdek átmenni kukacba, úgyhogy most igyekszem visszafogni magam.
Na de azzal kapcsolatban mégiscsak ki kell sírnom a lelkem, hogy Batman karakterét, a világ legkirályabb detektívéét, aki soha nem öl meg senkit, sikerült totálisan félreértelmeznie a készítőknek. Ez a Batman sokkal pszichopatább, és sajnos nem a jó (ha ilyen van egyáltalán) értelemben: a bűnözőket megbillogozza (így a sitten halálra ítélve őket), a gépfegyvert két marékkal fogva fordítja a gonoszok eldobható csatlósai felé, a nyomozási képességei pedig Frank Drebin hadnagy szintjén vannak ("Komállak!"). És ami a legrosszabb, egy elvakult csőlátású önbíráskodót faragtak belőle. Még jó, hogy a problémakört Nolan egy komplett trilógiával járta körbe...
Supermannel sokkal prózaibb problémák vannak. Egyszerűen nem jó karakter. Egy ilyen valaki, aki mindent érzékel, sérthetetlen, és szinte egyik pillanatról a másikra ott terem, ahol kell, nagyon nehéz a nem létező határok között úgy mozgatni, hogy annak tétje legyen, és ne kezdjünk el azon morfondírozni, hogy ezt miért nem látta/hallotta, miért nem ezt csinálta az helyett, és a többi. A nagy harcban is nem győzik hangsúlyozni, hogy már rég megölhette volna Batmant, ha akarja...
De benne legalább van még némi morális tartás, és csak Batman álmaiban rosszalkodik (értsétek ezt most úgy, ahogy csak akarjátok). Pedig hát egy valakin azért mégis rajta tarthatná a szemét, mert még a haja sem áll jól: Jesse Eisenberg Lex Luthorján. Aki igazából a Joker, csak materialista kiszerelésben. És nem, ez nem feltétlenül jó, főleg ha az írók a nagy filozófiája, meg a hangzatos kijelentései mögé nem tudnak tartalmat adni. Parasztvakításnak megteszi, Eisenberg is túltolja, ahogyan azt kell - pedig ezt is szerettem volna szeretni, de egyszerűen a film minden képkockájáról sugárzik az arányérzék totális elveszejtése.
Így lett a Batman Superman ellenből egy egyébként bőven a nézhető kategórián belül tanyázó, mégis egy nagyobbacska csalódást okozó film. Ennek kellett volna lennie az idei nagy képregényfilmnek, amiről mindenki szuperlatívuszokban beszél. Helyette a kedvenc édességeinkből összefoltozott Frankenstein-süti lett, amiben van egy csomó íz, de egyrészt baromi édes a sok cukor miatt, másrészt pedig egyben fogyasztva rosszul eshet a gyomrunknak. A születésnapomon néztem, és hidd el, aznap este csak egy jó moziélményre vágytam, nem egy olyanra, amit aztán itt kedvemre 'fikázhatok'.
Sok jó dolog van benne, de legalább annyi, ha egy icipicit nem több a rossz. Ezt nem tartom jó alapnak egy Marvel-szintű univerzum-építéshez. De sokadszorra is csak ismételni tudom magam: ne legyen igazam.
