Viszonylag friss hír, hogy ezt a Los Angeles-i transzvesztita mikroközösség egy fél napját megörökítő film magyar forgalmazóra lelt. Pontosan nem tudom az okot, de feltételezhetően nem a pénzszerzés motiválta a hazai szakembereket, mert valahogy nem látom magam előtt, hogy tömegek fognak tódulni erre a koncepcióra (miközben mondjuk a Rajtaütés 2-t, vagy a Snowpiercert rögtön DVD-, meg TV-forgalmazásra száműzték). De természetesen ez nem jelenti azt, hogy rossz film volna a Tangerine.
Egyébként az, csak nem a témája miatt - az ugyanis még mindig kuriózum-számba megy, hogy transzvesztitákról készüljenek normális mozifilmek. Mondjuk a "normális" jelzőt kicsit erős elsütni a Tangerine esetében, lévén a film arról vált híressé, hogy költségvetési problémák miatt egy (pontosabban szólva három) iPhone 5-össel forgatták. És eltekintve attól, hogy egy ilyen teló drágább, mint egy középkategóriás tükörreflexes gép, ami cserébe szebb képet csinál, a képminőség nem sínylette meg olyan nagyon ezt a drasztikus lépést.
Igen, legtöbbször rohadt nagy mélységélességgel dolgoztak, és nem mellesleg az éjszakai jeleneteknél már az egyébként nem kevés fénynél is feltűnően szemcsés volt a kép, de ha nem mondják, hogy ezt bizony telefonnal forgatták, rá nem jövök. Persze hozzá kell tenni, hogy a telefon magában ilyen minőségre nem képest, szükség van egy ráilleszthető objektívhez, valamint egy olyan pár dolcsis alkalmazáshoz, amivel lehetőség van manuálisan beállítani az expozíciót, fehéregyensúlyt, és a többi technikai paramétert.
Na, de a film! Ugyanaz a problémája, mint a James White-nak: téma van, de sztori nincs. Az alibi sztori az annyi, hogy Sin-Dee karácsony szent napján szabadul a sittről, és a barátnőjével történő első beszélgetés során kiderül számára, hogy a csávója megcsalta, ráadásul egy igazi nővel! Így hát főhősnőnk felkerekedik, és hisztérikus nyomozásba kezd az után a bizonyos "D" betűs nevű lány után... Ezzel párhuzamosan a Los Angeles-i örmény közösség mindennapjaiból is kapunk egy kis ízelítőt.
Jah, ez a két szál pedig összefut, hiszen a taxisként dolgozgató Razmik családos férfiként is a péjlós lánykákért rajong, és egy kis bujálkodásra simán el tudja verni az aznapi bevételét. A nagyjelenet pedig egy, azóta már bezárt fánkárusító vendéglátóipari egységben zajlik, ahol a sérelmek a felszínre kerülnek, a titkos pedig kiderülnek. Egyébként ez a rész az egyetlen szórakoztató szakasz a filmben, de ennek a megvalósítása is messze van a tökéletestől.
Az első 1 órát tényleg el lehet annyival intézni, hogy a szereplők egyik helyről a másikra sétálnak, jobb esetben buszoznak, vagy taxiznak, közben meg valamiféle zene szól. Néha megállnak beszélgetni, de ez a nyomozósdi messze nem érdemelne meg ennyi játékidőt. Ahogy az egész film is kényelmesen elférne 30 percben, mert ehhez tényleg csak azokat a jeleneteket kellene kivágni, amiben a karakterek baktatnak. A Gyűrűk ura trilógia ehhez képest semmi.
A legnagyobb baj az, hogy a karakterek, akik kb. önmagukat alakítják, rettentően idegesítően viselkednek végig. És ehhez megint semmi köze sincs annak, hogy transzvesztiták, vagy sem, egyszerűen felszínesek, és végignyávogják az egész filmet. Ez pedig másfél órán keresztül még a türelmesebb embereket is meg tudja viselni. Egyszerűen nem szívesen nézek így viselkedő embereket, mert a való életben is messze menekülöm az erősen affektáló, értelmes dolgokról beszélni nem tudó idiótákat - nemtől függetlenül.
De... Talán mások más véleménnyel lesznek róla. Van benne pár jó technikai megoldás, és nem utolsósorban sokszor vicces is a film, de ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy jól működjön. Mindenesetre érdekes volt bepillantást nyerni ebbe a szubkultúrába is, de jobban szeretnék egy olyan filmet a témában, amiben nem csak elénk rakják, hogy "nesztek, őket kell szeretnetek", hanem meg is értetik velünk azokat a folyamatokat, amiknek köszönhetően ezek az emberek azok lettek, akik. A Tangerine azonban sajnos egész biztosan nem segít a transzvesztiták megítélésén.