Stanley Milgram egy zseni volt. A világ leghíresebb szociálpszichológusa az 1960-as években kezdett bele az azóta is szinte mindenhol tanított kísérletsorozatába, melynek során a résztvevőket megkérik, hogy vezessenek egyre nagyobb és nagyobb feszültségű áramot egy ismeretlenbe, ha az egy kamu teszt során feltett kérdésre rossz választ ad. Az eredmény egészen megdöbbentő volt: a résztvevők kivétel nélkül rákapcsolaták akár a halálos erősségű áramot is, ha erre udvariasan kérték őket, és nem az övék, hanem a kísérlet vezetőié volt a felelősség.

Milgram zsidó származású volt, és ezzel a tesztsorozattal azt szerette volna megérteni, hogy mitől is működött olyan jól a náci halálgépezet. A kísérletet rengeteg változatban elvégezte, és ezek eredményei azóta is fontos részét képezi ksok egyetemen a tananyagnak. Mivel az öreg nagy koponya volt, és a munkássága is kellőképpen érdekes, igazából csak azon csodálkozom, hogy nem készült még korábban film az életéből. Az Experimenter ezt az űrt hivatott betölteni, de sajnos inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

Mert mire számít az ember, ha beül a moziba egy játékfilmre? Hát, játékfilmre! Bumm. Elvihették volna a sztorit a realisztikusabb talajon mozgó Kódjátszma irányába, megspékelhették volna egy kicsit durvább fiktív elemekkel, ahogyan azt Ron Howardék tették az Egy csodálatos elmében, vagy akár foghatták volna ezt a híres kísérlet-sorozatot is, és eljátszhattak volna a gondolattal, hogy mi lett volna akkor, ha valami nagyon csúnyán félresiklik, mint azt A kísérlet című német film alkotói is meglépték.

De nem. Ehelyett a készítők még arra is lusták voltak, hogy forgatókönyvet írjanak. Oké, most nyilván túlzok, de az Experimenter láttán végig az volt az érzésem, hogy fogták Milgram wikipédia oldalát, meg az ott található Milgram-kísérletes hivatkozásra is ráböktek a biztonság kedvéért, és ezt a két szöveget felhasználva forgatták le ezt a filmet. Merthogy cselekmény az nem nagyon van, inkább csak felmondják a faszi életének legfontosabb állomásait egészen a halálával bezárólag.

Az adatokat néha különösen szemérmetlen módon nyomják az arcunkba: a negyedik falat áttörve kimondatják a főszereplővel. 1) - Ez "rettentően" kreatív, 2) - Még annál is hasznosabb. Pont az az életrajzi filmekben az izgalmas, hogy kiragadják egy személy minden bizonnyal szerteágazó életéből azokat a pontokat, amik egy sztori alapját adhatják, aztán ezt kiszínezik egy kicsit a saját szájuk íze szerint, egy kicsit pedig a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért, így hozva létre a "játékfilmet" egy életútból.

Nyilván van ennél földhöz- és témához ragadtabb megoldás is, amit úgy hívnak, hogy "dokumentumfilm", és ezt is lehet magas szinten művelni. Az Experimenter azonban egy fura hibrid lett, ami játékfilmnek túl dokumentumfilmes, dokumentumfilmnek pedig túl játékfilmes. Tele van felesleges sallangokkal, és pont ezért néhol kifejezetten unalmas. A legrosszabb is pont ez benne: az alapanyag annyi potenciált rejt magában, hogy még a kelleténél is jobban felcsesződtem a vérszegény végeredmény láttán.

Pedig vannak benne izgalmasabbnak szánt dolgok is, bár ezek többsége érezhetően a visszafogott büdzsé miatt lett olyan, amilyen, de ezzel csak egy újabb remek példát szolgáltattak a készítők a "kevés pénz sok kreativitás" tételhez: néha olyan, mint egy színházi előadást látnánk (ott jobban is működne ez az egész). A díszletek leegyszerűsítettek, egy színpadon állnak a színészek, a háttérbe pedig egy korhű kép van kivetítve, ezzel érzékeltetve, hogy épp hol vagyunk, és melyik fontos beszélgetés/találkozó zajlik. Mondjuk negatívumként megemlíthető Peter Sarsgaard ocsmány ragasztott szakálla, ami szintén a színházat juttatja eszembe, azonban negatív érzéseket hozva a felszínre.

Hiába rövid viszonylag az Experimenter, hosszabbnak érződik még A gyűrűk uránál is. A kreatív megoldások, Peter Sarsgaard néhol egészen jó színészi játéka, néhány ismert arc cameózása és az izgalmasnak tűnő alapok sem képesek azonban jóvá varázsolni a filmet. Az író rendező eddigi életművét látva azonban ezen nem is nagyon kell csodálkoznunk. És bár tudom, hogy az általam a fesztiválon látott 6 film nem túl sok, de közülük az Experimentert éltem meg egyedül komolyabb csalódásként.