-Korábbi munkám 2013. február 12.-ről, a facebookról átmentve-
Manapság, ha egy sikeres film kerül a mozikba, Hollywoodban szinte elengedhetetlen, hogy folytatást csináljanak belőle. Most mondanám, hogy ez nem volt mindig így, de... DE. 1990-ben a Die Hard sikerén felbuzdulva John McLane kalandjait mihamarabb folytatni akarták. A hangsúly itt a mihamarabbon van, hiszen azt mindenki tudja, hogy a kapkodás nem tesz jót semminek, különösen nem segíti a minőségi darabok létrejöttét. Egyrészt az előző rész rendezője, John McTiernan a Vadászat a Vörös Októberre forgatása miatt nem ért rá, másrészt a forgatókönyv nem lett megtisztogatva a logikai buktatóktól.
De félre ne értsetek, nem rossz film a Még drágább az életed!, csupán az első részhez képest egy elég nagy visszaesés, amit lehetett volna tompítani több ráfordítással. Az alapelv valahol az lehetett, hogy minél több mindent megidézzenek az első részből, ugyanakkor emeljék a tétet, az akciót és az ellenfelek rátermettségét. Mindezekből a megidézés ugyan csak kicsit kínos, a tétemelést még el is fogadnám, az akció néha parodikus (bármilyen jármű, amire rálőnek, hatalmas lánggal felrobban, figyeljétek meg. Nem kicsit, nagyon) az ellenfelek meg nagyon kínosak. William Sadler meztelenül feszít a kezdőjelenetében, ami 90%-ban nevetséges, és csak 10%-ban ijesztő.
A történet szerint John McLane a gyerekekkel Los Angelesből előre utazott az anyósékhoz, és épp felesége elé ment ki a reptérre, amikor kiszúr két gyanúsan viselkedő fickót. Követi őket a poggyászelosztóba, ahol jól le is buktatja őket, egyiküket megöli, de a másik elmenekül. A reptéri rendőrség feje nem veszi komolyan az ügyet, így McLane saját szakállára néz utána a dolgoknak. Az ügy akkor válik igazán komollyá, amikor a terroristák átveszik az uralmat a reptéri irányítóközpont felett, hogy Árpád vezérünket... akarom mondani Ramon Esperanza tábornokot megszöktessék az amerikai hatóságok karmai közül. Persze John McLane mindezt nem hagyhatja annyiban...
Kit kapunk vissza? Ismét van John McLane, Al Powell (2 twinkie erejéig), Holly Gennaro (feleség) és Richard Thornburg (riporter) az előző részből, van egy fontoskodó és hitetlenkedő, béna rendőrfőnök, van McLane-t mindenben segítő néger sidekick, Karácsony, túlbuzgó sajtó, építési terület, helikopter, szellőzőben mászkálás, elszánt vérprofi bűnözők, átverés, és korai öröm a rosszfiúk részéről. No meg a magyar szinkronból rendre kihagyott Yipee-ki-yay, motherfucker!, ezúttal "Úgyis le akartam szokni a dohányzásról"-ra fordítva. Mi nincs? Emberi McLaneből egyre kevesebbet látunk, hatodik érzékét egy év alatt csúcsra fejlesztette, egyedüli józan észként túlságosan kilóg a sorból, és körülötte mindenki idegesítően hülye, ami nem jó. Túlbuzgó és néha feleslegesen kockáztatja az életét. Van még itt a 300-at megszégyenítő mennyiségű, bár sokkal kevésbé látványos lassítás (most megszívtátok, mert legközelebb figyelni fogtok rá, és úgy rohadt idegesítő lesz) és értelmetlen jelenetek tömkelege.
Mert vajon mi értelme megtámadni a felfegyverzett rendőröket csapdát állítva nekik, amikor amúgy is felrobbantják a terroristák a rádióadót? 3 emberüket kockáztatják a semmiért. Hogy gondolták a menekülést? Valószínűleg nem küldtek volna a repülőgépükre vadászrepülőket... Ha hagytak 2 percet beszélni a repülőkkel, mielőtt átvették volna teljesen a vonalat, ezt a kis apróságot, hogy terroristák vették át az irányítást miért nem közölték a repülőgépekkel? De aki ezeken még túlteszi magát, az felteheti a kérdést a végső verekedésnél: miért várt Stuart ezredes addig, amíg McLane kinyírta Grant őrnagyot? Ketten egy ellen tilos verekedni a katonaságban?
A rendezés nyomába sem ér az első résznek, a már említett kínos lassítások mellett van pár sután megoldott jelenet, ami inkább egy B filmre jellemző, legalábbis ott megbocsátható. De nem egy Die Hard folytatásban. A szöveg sem a régi, néha túlságosan hülyének nézik az embert, és kimondatják az aktuálisan a kamera előtt pózoló színésszel épp mi történik, ami legtöbbször elég mesterségesen hat. A forgatókönyv ezúttal is könyvből készült, Walter Wager 58 perc című regénye volt az alap (aminek semmi köze az első résszel adaptált regényhez). Sokáig - akárcsak az első rész - ez is a Kommandó című Schwarzi film folytatásának készült (a katonai téma miatt ez még jobban is passzolt volna). Érdekesség, hogy Esperanza tábornok ugyanannak a fiktív dél-amerikai országnak (Valverde) a diktátora, ami a Kommandó című filmben is szerepel.
A színészi játék eléggé felemás, mindenki sokkal harsányabb, mint az első részben. McLane sokkal buzgóbb, az aktuális rendőrfőnök sokkal temperamentumosabb, és hülyébb, a gondnok túlságosan őrült fickó, az irányítóközpont vezetője meg drámaibb és gondterheltebb, mint bárki valaha. Franco Nero ebben az időben volt karrierje csúcsának leszállóágában, William Sadler sosem lett A listás sztár, de egy-két mellékszerepet jobb filmekből azért a magáénak tudhat (pl.: A remény rabjai). Apróbb mellékszerepekben feltűnik a későbbi T-1000-es terminátor, Robert Patrick, akit legutoljára a Gengszterosztag vén rókájaként láthattunk itthon a moziban, de ekkor még szinte ismeretlenként (és alig felismerhetően 2 rövid kis jelenetében) szerepel a filmben John Leguizamo, aki ha máshonnan nem is, a Jégkorszakból Sid eredeti angol hangjaként ismerős lehet, de szerepelt a Carlito útjában vagy a Moulin Rouge!-ban is (tipikusan az a karakterszínész, akit felismersz, ha látod, de meg nem mondod, hogy mi a neve).
Minden hibája ellenére ezt a részt sem kell utálni, egyszerűen csak a várt szintet nem üti meg, ettől függetlenül még egy kellemes 90-es évekbeli akciófilm marad. De sajnos semmi több. Bruce Willis is ezt a részt szereti a sorozatból a legkevésbé (majd most kiderül, hogy az előzetes kritikák igazak-e, és ezt a "megtisztelő" címet átveszi-e az 5. rész) és én is így vagyok ezzel. Azért van miért izgulni, meg vannak ötletes megoldások (vaktöltényes lövöldözés, katapultálás a gránátok elől (hiába van gyengén megoldva, az ötlet jó), jégcsap a szembe, vagy például az amúgy értelmetlen rendőrmészárlás utáni McLane revans). Egy szkriptdoktor és John McTiernan nagyon hiányzott ennek a résznek, de nosztalgiázni remekül lehet rajta. Az imdb goof-listája mindenesetre elég hosszúra sikeredett. Nem bűnrossz, de nem is szuperjó.
