A rajongók legnagyobb örömére trilógiává kerekített sztoriban ismét emelik a tétet és nem egy szimpla bunyót és az azt megelőző felkészülést és farokméregetést mutatják be, hanem egy egész, nemzetközi méreteket öltő börtönviadalt. Ehhez természetesen újból át kellett helyezni a színhelyet egy más országba, ami jelen esetben Bulgáriát jelenti, de voltam olyan szemfüles és kiszúrtam, hogy bizony elég sok jelenetet forgattak szeretett hazánkban is, elég a filmben feltűnő kocsik rendszámtábláját figyelni.
Az előző rész kapcsán említett "hagyomány"-nak köszönhetően a készítők a korábbi részben csúnya és súlyos vereséget szenvedő Yuri Boykát nevezik ki antagonistának. Aki az előzményeket ismeri, az tudja, hogy Boyka lábikója már nem a régi, mivel Chambers egy jól irányzott mozdulattal a nem természetes irányba hajlította be főhősünk térdét. Abból felépülni pedig nem kis mutatvány, pláne abban a lepukkant börtönben. A készítők azonban nem szívbajoskodtak és "betmenesen" elintézték a szitut (Bruce Wayne a Sötét lovag trilógia utolsó részében pikk-pakk rendbe rakja a 8 éve rossz lábát). De őszintén: zavar ez bárkit is?
Szóval Bulgáriában börtönviadalt szervez a maffia, amire nyolc országból 1-1 ember jelentkezhet. Az orosz jelölttel a fájós lábú Boyka egy kis léccilécci után az utolsó pillanatban még megküzdhet és hát le is veri annak rendje és módja szerint. Ő indul tehát Gaga versenyzőjeként a viadalon, aminek nyertese szabadon távozhat a nagyvilágba. Igen ám, csak hogy a verseny meg van bundázva, így Boyka kénytelen lepacsizni az amerikai versenyzővel, Turbóval, mert a kolumbiai Raul 'Dolor' Quinones és a hátszele még neki is nagy falat lesz...
Amúgy nem, csak gondoltam kicsit sejtelmesebbre és izgalmasabbra veszem a figurát, de ez nem az a film, ahol a Rocky örök érvényű tanulságát próbálják meg újra felfogatni a nézővel. Itt a főhős győz, bármennyire is szarul áll a szénája és a végén mindenki boldog lesz. Az viszont tetszett, hogy nem feltétlenül az agyonhasznált sablonokból próbálták összerakni a sztorit. Így néha egy-egy fordulaton még meg is lepődtem, de persze csak azért, mert egy bugyuta DVD-filmtől nem feltétlenül várnék ilyesmit.
A készítők olyan szempontból könnyű helyzetben voltak, hogy pontosan tudták: ez egy olcsó film, stabil DVD-vásárló közönséggel, akiknek pontosan ismerik az igényeit. Ezek az igények pedig végtelenül egyszerűek: minél több látványos verekedős jelenet legyen benne, a körítés nem számít. És basszus, olyan profin összerakott harcjelenetekkel van tele a film, hogy le a kalappal. Nem egyszer kiáltottam fel, hogy "aztak*rva" egy-egy pörgő-forgó rúgás után.
Ráadásul a koreográfiákkal tényleg nem spóroltak. Nem az "olcsó" (olcsó, mint hatásvadász) végét fogták meg a dolgoknak, nem alkalmaztak közeliket, rángó kamerát és gyors vágásokat, hanem verekedősdihez képest hosszú jelenetekkel kápráztatják el a nézőket. Minden más körítés igazából csak a kötelező körök lefuttatása. Ennél a résznél ez mégsem kínos annyira. A párbeszédek nem bonyolultak, de jobban működnek, mint a széria korábbi filmjeiben, pedig itt még annyi színész sincs, mint korábban.
Vannak viszont MMA-ban meg mindenféle más helyen nevelkedett vérprofi bunyósok. Egyiküket (Marko Zarort) például a frissen mozikba került Machete gyilkolban is láthatjuk, igaz ott Danny Trejonak méteres pengével a kezében könnyebb dolga van ez ellen a benga chilei állat ellen. Az előző részben óriásinak tűnő Scott Adkins például egy ócska kis törpe hozzá képest és a végső nagy bunyó kettejük között izgalmas és elképesztően látványosra sikeredett.
.jpg)
Hogy maximálisan élvezni tudjuk a filmet, szemet kell hunynunk az olyan apróságok felett, mint a maffia megmagyarázhatatlan teljhatalma, vagy hogy mi a francnak végzik ki a vesztes versenyzőket egy elhagyott helyen gépfegyverrel (nem hiányoznak majd senkinek?). Jó, nyilván azért, hogy még jobban izguljunk a főhősünkért, mert az, hogy ha esetleg nem ő nyer, visszamegy haza és tovább tölti jól megérdemelt börtönbüntetését, hát... valóban nem túl izgalmas.
Mindent egybevetve szerintem egyik Vitathatatlan-film sem kiemelkedő. Az elsőben még van némi színészi játék, viszont kevesebb a bunyó, ellenben ahogy haladunk előre az időben, úgy szorul háttérbe minden más. Egyre több a látványos jelenet és hiába tucatfilmek, néha még a történetükkel is képesek meglepni az embert. Szigorúan egyszernézős mindegyik, nosztalgiázáshoz elég, ha újranézéskor odateker az ember a bunyós részekhez...
