Ha azt mondom "western", talán a legtöbb embernek John Wayne neve mellett Clint Eastwoodé az, ami kapásból beugorhat. A spagettiwesternek (Leone Dollár-trilógiája) tették ismertté, de később még többször visszatért a zsánerhez, igaz jobbára annak klasszikus, amerikai változathoz. Ilyen mai filmünk is, amit maga Eastwood rendezett és ami az amerikai polgárháború vége utáni időkbe kalauzolja el a nézőjét, ahol a déli lázadók küzdenek az életben maradásért.
Ez már nem egy romantizált vadnyugat, ez egy igazi mocskos világ, ahol az emberek élete fabatkát sem ér, ahol a hallgatag főhős mindenkinél jobban bánik a fegyverrel - engem mindez valahogy sokkal jobban emlékeztetett az italowesternekre. Persze A törvényen kívüli Josey Wales ízig-vérig amerikai sztori, ami Forrest Carter regénye alapján készült. Született hozzá egy folytatás is regényben, amit szintén megfilmesítettek, de sajnos nem az eredeti szereplőgárdával, így már a kutya sem emlékszik rá...
Josey Wales családját a szeme láttára ölik meg a vöröscsizmások. Ezt követően áll be a déli lázadókhoz, akik segítségével megtanul bánni a fegyverrel és ezt a hónapok során tökélyre is fejleszti. Egy árulás után azonban magára marad (társként egy ideig vele tart egy sebesült kölyök is) és úgy dönt, hogy Texas felé veszi az irányt. A vöröscsizmások egy csapata a nyomában van, miközben ő folyamatosan újabb és újabb útitársakra lel vándorlása során, akikkel úgy tűnik, hogy talán letelepedhetnek egy elhagyott birtokon...
A film "sárossága" a Nincs bocsánatra emlékeztetett egy picit, ami nyilván nem véletlen, hiszen mind a kettő Eastwood munkája. A Josey Wales még nem annyira tökéletes, de azért érezni, hogy szakértő kezei között volt a projekt. A nyitómontázs az egyetlen, ami kicsit sem tetszett: a főszereplő bandájának partizánakcióit tömörítő szekvenciák egyszerűen rondán néznek ki nagy kékségükben - itt egy kicsit meg is ijedtem, de szerencsére ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy lesz egyre érdekesebb.
Josey Wales pisztolyforgató képességeit akármelyik spagettiwestern hős megirigyelné. Ráadásul eszes is és ezt nagyon jó jelenetekkel adják a tudtunkra (pl.: amikor a folyón át akarnak kelni az üldözői), nem csak más szereplők mondják róla. Önmagában persze ez még talán kevés lenne, de rengeteg érdekes vadnyugati emberrel találkozik az útja során, akiknek hála a film is folyamatosan képes valami újat mutatni. A menekülés pedig lehetőséget ad változatos helyszínek bemutatására is.
Van itt minden: őszi lombhullató erdő, poros kisváros, sivatag, préri. Kereskedők, indiánok, fejvadászok, prémvadászok, ex-katonák, öreg nő, jó nő, fegyverrel jól bánó indián nő, fegyverrel még jobban bánó hallgatag főhős, kihalófélben lévő bányászfalucska és annak lakói. Szinte úgy érezhetjük, hogy mindent belezsúfoltak, ami jellemző a westernekre, mégis a történet egyáltalán nem tűnik össze-visszának, minden egyes szereplő beleillik a képbe.
Dan George főnöknek jutott a legjobb karakter az öreg, civilizált és emiatt már csöppet sem olyan ravasz és jó megfigyelő indián képében, aki folyamatosan szállítja az enyhén vicces, a film hangulatába pont beleillő jeleneteket. Idős kora miatt problémái voltak a szöveg memorizálásával, így előfordult, hogy a kamera előtt rögtönzött egy történetet, amit Eastwood végül benne is hagyott a filmben. Mindez Kenderesi Tibor (Dagobert bácsi) magyar hangján egyszerűen fenomenális.
Clint papa a szokásosnak mondható formáját hozza, hiszen Josey Wales karaktere is az összevont szemöldököt és a mogorva nézést kívánja meg a játékidő nagy részében. A szőke, nagy szemű szépleányzó szerepére pedig Sondra Lockét választotta ki a rendező úr, aki végül közel 15 évig volt Eastwood élettársa - ez volt az első közös munkájuk a hatból (és az egyetlen western). Ha tetszett a Nincs bocsánat, de ezt még nem láttad, akkor itt az ideje pótolni, ugyanis A törvényen kívüli Josey Wales egy majdnem tökéletes western. Az biztos, hogy ott a helye a legnagyobbak között.
