Az első rész meglepő sikere után nem sokat teketóriáztak az alkotók, egy évvel később már a mozikba került a folytatás. Az üdítő kivételek egyike, amikor egy viszonylag hamar összedobott második részen nem érezni a kapkodást, a minőség éppen csak egy hangyaf*sznyival gyengébb, mint az örökbecsű előd esetében. Úgyhogy manapság illik egy lapon kezelni a kettőt, hiszen Trinity és Bambino két története együtt az igazi - én sem bírtam várni, egymás után abszolváltam mindkettőt újra.
Sokadjára is rendkívül szórakoztató ez a második etap, noha felüti a fejét itt is a folytatások tipikus rákfenéje, a "mindenből többet, nagyobbat" elv: most már nem seriffeknek adják ki magukat lótolvaj főhőseink, hanem egyenesen a kormánynak dolgozó titkos ügynököknek - csoda, hogy az első rész két szőkéjéből nem négy, hanem mindössze csak egy lett... És az is igaz, hogy most már akad néhány az egy fokkal az ingerküszöböm fölé belőtt bárgyú poénból, de ezt ugyanakkor sikeresen kompenzálják is.
Trinity és Bambino legutoljára haragban váltak el, de pont ugyanazon a napon térnek vissza a szülői házba, hogy egy kiadós fürdés és vacsora után a haldoklást színlelő papa segítségével újra kibéküljenek. A feladat adott: Trinityből tisztes lótolvajt, útonállót, vagy hamiskártyást kell faragni, hogy véget érjen ez a céltalan bolyongása. Persze hiába hiszi Bambino, hogy ő a főnök, valahogy mindig az öccse akarata érvényesül: titkos ügynököknek kiadva magukat egy fegyvercsempész banda orra alá törnek egy kis borsot...
Szóval aki imádta az elsőt, az ezt is fogja. Trinity és Bambino változatlanul osztják a poénokat és a pofonokat. Előbbi a filmtörténekem egyik legelső trolljaként például az előre megtervezett postakocsirablás során egyedül a beépített embert, saját bátyját rabolja ki... Most sem kell tehát attól félni, hogy klasszikus Bud Spencer-Terence Hill poénok nélkül maradnánk, a vadnyugati terep, a törvényen kívüli főhősök sajátos életszemlélete még mindig megfelelő táptalajt biztosít az elvárt mennyiségű vicces szituáció számára.
Problémaként esetleg azt tudnám felhozni - ha már feltétlenül kötekedni szeretnék -, hogy a legjobb momentumokat már az első fél órában ellövik. Ahogy egy akciófilm esetében sem ildomos a film elejére tenni a legnagyobb zúzást, úgy egy vígjátéknál is afféle aranyszabály, hogy az utolsó fél órára célszerű hagyni az igazán vicces pillanatokat. De Trinityék két részes életútjának magasan a legjobb része az, amikor visszatérnek a családjukhoz... Néztem volna még egy darabig, ahogy a "vénnek nem vén, de ribanc" édesanyjuk osztja az észt a vásznon.
Mindehhez pedig Pécsi Ildikó zseniális magyar hangját kapta mankónak a színésznő a magyar változatban, hogy a hazai közönség számára maximális legyen az élmény. Újréti László és Bujtor István is visszatér természetesen, ahogy az egy valamire való szinkrontól elvárható - egyike a legnagyobb pozitívumoknak bármely BS-TH film esetén, hogy ennyire jól eltalálták a hangokat kölcsönző színészeket. Azt azonban ennél a munkánál meg kell jegyezni, hogy Kránitz Lajos az első és a második részben is szerepel, csak épp más-más szereplő hangját adja, ami elég nagy hibának számít...
Ahogy az első film esetén, úgy itt is a végső verekedés szolgáltatja a legkreatívabb perceket. A zsákba tömött pénzzel úgy bánik a fegyvertelen társaság a szerzetesrend épületének falai közt, mintha amerikai focilabda lenne. A verekedés ismét ütős tehát, tele van ötletes megoldással: egyszerűen megunhatatlan. A főgonosz kicsit szürkébb, mint az első rész esetében és a kötelező sidekick (Murdock) sem kap elég nagy teret ahhoz, hogy komoly kihívás legyen főhőseink számára. De ezeknek a filmeknek sosem a jó és a rossz konfliktusa adta a sava-borsát...
...hanem a két főszereplő személyiségéből fakadó ellentétek (a civakodó testvérpár minden perce arany), vagy épp a hasonlóságok. BS-TH saját poénja például az, ahogy a puccos étteremben zabálnak, mint egy disznó. Visszatérő gagként pedig folyton találkoznak egy bénázó telepes családdal, akiket először még ki akartak rabolni, de végül ahányszor csak összefutnak, folyton kisegítik őket fizikai erővel, vagy épp pénzzel... De nem is tudom, minek írom ezt le, hiszen ezeket a filmeket 10 000 000 magyar fújja kívülről. Megunhatatlan spagettiwestern klasszikusok - aki nem látta őket tán nem is ember :)
